Mint a Brexitet támogató brit képviselő írok Önnek, abban a reményben, hogy az 50. cikkely kiterjesztésének a blokkolására kérjem a Tanácsban. Juncker, Tusk, Verhofstadt és a szocialisták mind a polgárok demokratikus akarata ellen foglalnak állást. Valójában Ön és országa is az EU politikai elitje által indított támadások kereszttüzében áll, csakúgy, mint azok a britek, akik a Brexitre szavaztak.
Tisztában vagyok vele, hogy Ön próbált minket meggyőzni, hogy maradjunk az Európai Unió tagja, de mi ellene szavaztunk. Kérem, legyen kedves és támogassa a többségi álláspontot.
Március 13-án, a brit jogalkotók leszavazták a „No-Deal Brexit” megállapodás lehetőségét.
Ez a szavazás azonban nem jár kötelező erővel. Az Egyesült Királyság jogszabályai szerint, az ország így is megállapodás nélkül lépne ki március 29-én.
Annak ellenére, hogy a brit polgárok egyértelműen arra szavaztak, hogy kilépjenek az Európai Unióból, a kormányzó osztály több mint két és fél éve nem tud dűlőre jutni, sőt valójában azon tevékenykedett, hogy megakadályozza, hogy az Egyesült Királyság kilépjen az unióból.
A március 14-i szavazás azzal végződött, hogy az 50. cikkely kiterjesztését kérjék az uniótól. Ez teljesen beleillik abba az ismerős mintába, hogy késleltessék a dolgokat, ami magában hordozza az újabb népszavazás kiírásának a veszélyét, vagy esetleg azt, hogy egyáltalán nem lesz Brexit.
Ez modern időnk legszörnyűbb árulása lenne a brit polgárok ellen. Ezért nem akarom sem én, sem a brit polgárok, hogy az 50. cikkelyt kiterjesszék.
Ez valamennyiünk érdeke, mind az Egyesült Királyságban, mind Európa-szerte, hogy véget vessünk ennek a megpróbáltatásnak, és történjen meg végre az Egyesült Királyság Brexitje, amire mandátumot adtak a polgárok.
Mivel a határozatot a brit alsóház elfogadta, jelenleg a labda az Európai Bíróságnál van. Várhatóan az Európai Tanács következő ülésén, március 21–22. között ez a téma a napirend fő pontjai között fog szerepelni. Az 50. cikkely kiterjesztéséhez valamennyi európai uniós tagállam egyhangú hozzájárulása szükséges, ezért már egy tagállam ellenszavazatával blokkolni lehet a brit kérést. Magyarország lehet ez a tagállam.
Ezúton kérem a kifejezett figyelmét ebben a témában. Amennyiben a magyar kormány visszautasítaná a brit kérést a meghosszabbításról, akkor Önök segítenének elérni azt, amit a brit létesítmények évekig nem tudtak elérni: a Brexitet.
Kérem, fogadja Miniszterelnök Úr őszinte nagyrabecsülésemet.
Brüsszel, 2019. március 18.
Tisztelettel:
Janice Atkinson
A szerző brit EP-képviselő,
a Nemzetek és Szabadság Európája-frakció társelnöke