Lehetőség a válságban

A szeptemberi szövetségi választások óta egyre csak telik az idő, a „Jamaica-koalíciónak” harangoztak, és erősen kérdéses, kivel tárgyalhat mostantól Angela Merkel.

A szociáldemokraták nem is olyan régen még határozottan közölték, hogy ellenzékbe vonulnak. Ez érthető is, hiszen mind a CDU/CSU szövetség, mind az SPD jelentősen meggyengült, kisebbik koalíciós partnerként aligha fog főnixmadárként feltámadni a német szociáldemokrácia. Lehetnek viszont az ellenzék vezetője, e címet pedig máskülönben a bevándorlásellenes AfD töltené be, szóval ez presztízskérdés is.

Frank-Walter Steinmeier elnökként és szociáldemokrataként is érthető módon igyekszik elkerülni az előre hozott választásokat. Az a kérdés láthatóan nem annyira foglalkoztatja a Berlinben tárgyalókat, hogy egy újabb nagykoalícióba az emberek legfeljebb azért törődnének bele, hogy legyen már vége ennek a nyűglődésnek. Aztán legközelebb majd jól nem mennek el szavazni, mert hát így mégis minek.

A nyűglődésből pedig igazán elege van mindenkinek. Németország takarékon van, amit az Európában és a világban betöltött szerepét tekintve nem engedhet meg magának. Sem a sürgető belpolitikai kérdéseket, sem az illegális bevándorlók tömege okozta problémákat, sem a külpolitikai kérdéseket nem tudja érdemben kezelni. Minden nap számít, de bármilyen kormány is lesz végül Berlinben, a megalakulására nem számíthatunk március előtt. Abban persze azért elég biztosak lehetünk, hogy a kancellárt akkor is Angela Merkelnek fogják hívni, de ha olyan nagyvadakkal kell szembenállnia, mint Donald Trump amerikai, vagy Recep Tayyip Erdogan török elnök, nem mindegy, hogy ügyvivő vagy „rendes” kancellár éppen. Márpedig Washington óriási nyomást helyez Németországra, hogy keményítsen be Észak-Koreával szemben, Erdogannal ott a menekültpaktum és a bebörtönzött német újságíró egyre aggasztóbb ügye, no meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is idegesen toporog már, hogy mi lesz az uniós reformterveivel.

A szeptemberi választás, ahol a gyengülést elsősorban Merkel migrációs politikájának szokás betudni, nehéz helyzetbe hozta bajor szövetségesét is. A Keresztényszociális Unió (CSU) választási eredményét óriási kudarcként értékelték, s a friss mérések szerint is történelmi mélyponton van a párt, amely régóta megosztott Horst Seehofer tartományi kormányfő és CSU-elnök, valamint Markus Söder tartományi pénzügyminiszter rivalizálása, személyes ellentéte miatt. Most úgy döntöttek, szétválasztják a pártelnöki és a kormányfői tisztséget. Ha véget ér a berlini kormányalakítási mizéria, szóval optimista becslések szerint valamikor 2018 első negyedévében a pártot továbbra is Seehofer, a kormányt viszont Söder fogja vezetni.

Magyar szempontból is fontos, hogy legalább a hazánk irányában sokkal megértőbb CSU rendezze sorait. A brüsszeli Politico például tegnap arról írt, hogy Orbán Viktor a szövetségi kormányt megkerülve inkább a tartományi vezetőkön keresztül képviseli érdekeit Németországban. Kiemelten fontos partner Bajorország, de több fontos látogatást tett maga a kormányfő, valamint magas rangú tisztségviselők Baden-Württenberg, Hessen, Szászország és Szász-Anhalt tartományban is. Ez fontos, hiszen a tartományi kormányfők befolyása Németországban jelentős.

Mindezek alapján érthető, miért látogatta meg tartományi szövetségeseit Orbán Viktor. Számunkra van még egy fontos tanulsága a berlini szerencsétlenkedésnek: a visegrádiak egysége és politikai stabilitása most még értékesebb. Éljünk a lehetőséggel.