Vélemény és vita
Legyünk végre európaiak!
Álláspont. Mi magyarok, sajnos, nem vagyunk elég európaiak: nagy nemzeti napjaink közül egy sem kötődik területfoglaláshoz vagy támadó háborúhoz
„Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni.” A veretes mondat a Macskafogó című rajzfilmben hangzik el, amikor a mindenható Mr. Teufel és fegyvernepper ismerőse egymás gazemberségét dicséri.
Minden bizonnyal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is kedveskedni próbált a soros uniós elnökségre készülő Románia államfőjének, a renegát szász Klaus Iohannisnak, amikor azzal köszöntötte, hogy december 1-je, a nagy egyesülés centenáriumának ünnepe nemcsak román ünnep, hanem egyszersmind európai ünnep is, „a román történelem és az európai történelem e nagyszerű pillanata”.
Emlékeztetőül: száz éve, 1918. december elsején deklarálta az erdélyi románok gyulafehérvári nagygyűlése Magyarország keleti részének egyesülését az akkori Román Királysággal. Őszirózsás kábulatba szédült, hat fronton kivérzett hazánk sarkában már ott állt a román hadsereg, amely két évvel korábban szövetségeseit – Ausztria–Magyarországot és Németországot – árulta el, aztán szorult helyzetében a velünk kötött békével az antantnak tett ígéretét dobta kukába, végül a háború utolsó napján ismét belépve a győztesek oldalára furakodott, hogy önmagánál nagyobb részt szakíthasson ki hazánk területéből. A megszállás száz éve kétmillió ember kálváriája: a románok elüldözték a zsidókat és a szászokat, azóta is nyomorgatják a magyarokat, s Juncker úr nem mást üzent a mindennek kezdőpontját jelentő december elseje centenáriumára, minthogy mindez egész Európa számára ünnep.
Mi magyarok, sajnos, nem vagyunk elég európaiak: nagy nemzeti napjaink közül egy sem kötődik területfoglaláshoz vagy támadó háborúhoz. Diadalaink a sikeres önvédelem történetei, hőseink a minket elmosni, elsüllyeszteni készülő világtenger megtorpantói: a nándorfehérvári, az egri vitézek vagy szabadságharcaink katonái, mártírjai. Még az egyetlen ünnepelt hódítás, a honfoglalás millenniumát is a sokszor később betelepült nemzetiségeinkkel együtt ültük meg. Azóta sem emeljük így piedesztálra mások leigázásának dicsőségét: a kalandozások korából Merseburg és Augsburg maradt, Nagy Lajos és Mátyás hódításai széljegyzetre kerültek, győzelmeinket és aranykorainkat objektív szemmel vizsgálja a tudomány, s ez formálja a köztudatot. A kisantantlogika éppen ennek fordítottja, a harsány bocskoros nacionalizmus vágyait szolgálja a tudomány és az emlékezetpolitika. Ennek ünnepe a jól sikerült rablóhadjárat kék-sárga-piros centenáriumi giccse is, amelyre végül is az EB elnöke maga tűzte ki az européer plecsnit.
Tiltakozhatunk az egész majomcirkusz ellen, de van más megoldás: mi is legyünk európaiak! Van is javaslatom egy új, junckeri értelemben európai ünnepnap bevezetésére: december hatodika. Százkét éve e napon vonult be August von Mackensen német tábornagy Bukarestbe az osztrák–magyar és német csapatok élén, maga előtt hajtva-verve az orvul Erdélyre törő betolakodókat. Mi is tudunk olyan jó szlogent gyártani, mint a hullarablást „egyesülésnek” keresztelő románok. Lehetne mondjuk a „népek találkozójának napja”, elvégre a Románia elleni 1916-os válaszcsapásból kivették részüket a törökök és a bolgárok, míg a túloldalt az oroszok és a franciák istápolták csatlósukat. Az unióban prioritás a sport is: lehetne december hatodika „az oláh maraton napja”, a távolságot Bukarest és Jászvásár közötti út adná, amelyen őfelsége, a nagyravágyó Ferdinánd román király menekült hadaink elől kifliből kiflicsücsökké zsugorodó királyságában. Ötlet, lehetőség akad bőven. Vagy – reméljük eszébe vési minden nyugati és keleti européer – adódhat még.
Minden bizonnyal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is kedveskedni próbált a soros uniós elnökségre készülő Románia államfőjének, a renegát szász Klaus Iohannisnak, amikor azzal köszöntötte, hogy december 1-je, a nagy egyesülés centenáriumának ünnepe nemcsak román ünnep, hanem egyszersmind európai ünnep is, „a román történelem és az európai történelem e nagyszerű pillanata”.
Emlékeztetőül: száz éve, 1918. december elsején deklarálta az erdélyi románok gyulafehérvári nagygyűlése Magyarország keleti részének egyesülését az akkori Román Királysággal. Őszirózsás kábulatba szédült, hat fronton kivérzett hazánk sarkában már ott állt a román hadsereg, amely két évvel korábban szövetségeseit – Ausztria–Magyarországot és Németországot – árulta el, aztán szorult helyzetében a velünk kötött békével az antantnak tett ígéretét dobta kukába, végül a háború utolsó napján ismét belépve a győztesek oldalára furakodott, hogy önmagánál nagyobb részt szakíthasson ki hazánk területéből. A megszállás száz éve kétmillió ember kálváriája: a románok elüldözték a zsidókat és a szászokat, azóta is nyomorgatják a magyarokat, s Juncker úr nem mást üzent a mindennek kezdőpontját jelentő december elseje centenáriumára, minthogy mindez egész Európa számára ünnep.
Mi magyarok, sajnos, nem vagyunk elég európaiak: nagy nemzeti napjaink közül egy sem kötődik területfoglaláshoz vagy támadó háborúhoz. Diadalaink a sikeres önvédelem történetei, hőseink a minket elmosni, elsüllyeszteni készülő világtenger megtorpantói: a nándorfehérvári, az egri vitézek vagy szabadságharcaink katonái, mártírjai. Még az egyetlen ünnepelt hódítás, a honfoglalás millenniumát is a sokszor később betelepült nemzetiségeinkkel együtt ültük meg. Azóta sem emeljük így piedesztálra mások leigázásának dicsőségét: a kalandozások korából Merseburg és Augsburg maradt, Nagy Lajos és Mátyás hódításai széljegyzetre kerültek, győzelmeinket és aranykorainkat objektív szemmel vizsgálja a tudomány, s ez formálja a köztudatot. A kisantantlogika éppen ennek fordítottja, a harsány bocskoros nacionalizmus vágyait szolgálja a tudomány és az emlékezetpolitika. Ennek ünnepe a jól sikerült rablóhadjárat kék-sárga-piros centenáriumi giccse is, amelyre végül is az EB elnöke maga tűzte ki az européer plecsnit.
Tiltakozhatunk az egész majomcirkusz ellen, de van más megoldás: mi is legyünk európaiak! Van is javaslatom egy új, junckeri értelemben európai ünnepnap bevezetésére: december hatodika. Százkét éve e napon vonult be August von Mackensen német tábornagy Bukarestbe az osztrák–magyar és német csapatok élén, maga előtt hajtva-verve az orvul Erdélyre törő betolakodókat. Mi is tudunk olyan jó szlogent gyártani, mint a hullarablást „egyesülésnek” keresztelő románok. Lehetne mondjuk a „népek találkozójának napja”, elvégre a Románia elleni 1916-os válaszcsapásból kivették részüket a törökök és a bolgárok, míg a túloldalt az oroszok és a franciák istápolták csatlósukat. Az unióban prioritás a sport is: lehetne december hatodika „az oláh maraton napja”, a távolságot Bukarest és Jászvásár közötti út adná, amelyen őfelsége, a nagyravágyó Ferdinánd román király menekült hadaink elől kifliből kiflicsücsökké zsugorodó királyságában. Ötlet, lehetőség akad bőven. Vagy – reméljük eszébe vési minden nyugati és keleti européer – adódhat még.