Leértékelt áru

Egyelőre értékrendszerem van, meg elviségem – feleli a programját firtató műsorvezetői kérdésre Pityinger László, gengszternyelven Dopeman (szabad fordításban annyit tesz: drogos ember). Kiderült ugyanis: bár korábban volt már a „kormányváltó erők” alternatív államfője, ezúttal valódi választáson is megméretné magát. Mégpedig a „nyócban”, azaz Józsefvárosban, ahol jó ideje fideszes többségű a képviselő-testület és a polgármester is, ráadásul az önkormányzati hely, amelyre pályázik, szintén kormánypárti politikus lemondása miatt üresedett meg. Vagyis mostanság nem egy balos vidék a VIII. kerület. Igaz, Dopeman sem politikus.

Az e hasábokon idézhetetlen szövegeivel magának nevet szerző rapper azt mondja, építene, nem randalírozna. Pedig inkább ezt az oldalát ismerjük, nem feledve, amikor az Orbán Viktorról mintázott hungarocellbábu fejét rugdosta. Lelke rajta, aki rá szavaz, annyi bizonyos: Dopeman legalább nem árul zsákbamacskát.

Annál inkább érthetetlen az éppen vergődő szocialisták hozzáállása a kéretlen aspiráns bejelentkezéséhez. Szintén a nyomdafestéket nem tűrő kategóriába tartozik ugyanis az a szitkozódás, amelyet a Himnusz egyedi művészeti felfogásban való előadásában – egyszerűbben: meggyalázásában – az MSZP-re mondott annak idején Pityinger. Most mégis fontolgatja a párt, hogy mögé áll. Ezt nevezem én önértékelésnek! Vagy fogalmazhatnánk úgy is: innen szép nyerni.

Mert ha a szocialistáknak alig több mint egy évvel a szerintük a baloldal győzelmét hozó országos választás előtt egy időközi önkormányzati megmérettetésen annyira futja, hogy egy káromkodós félceleb indulását ajánlják híveik figyelmébe, akkor alighanem nem földtől elrugaszkodott feltételezés, amit Demeter Márta vetett fel a minap. A parlamenti képviselő, egykori elnökségi tag, továbbá Mesterházy-kedvenc, akiről oly sokat azért nem hallottunk az elmúlt években, arra hivatkozva hagyta ott pártját, hogy annak egyes vezetői nem is akarnak választási győzelmet.

Persze, miért is akarnának? Korábban sajnos éveken át prezentálták, mit kezdenek az ország vezetésével, ha kormányrúdhoz jutnak, most azonban minden tét nélkül lehet szidni a kormányt. Ha süt a nap, azért, ha fúj a szél, akkor meg azért, különösebben agyalni sem kell rajta, közben azért a sarzsi és a stabil megélhetés biztosított. Még ha csekély számban is, de némi rajongói kör is akad. Nincs is szebb, mint az ellenzéki lét. Felelősség és kötelezettségek nélkül.

Még az is belefér, ha ország-világ előtt derül ki, hogy gyorsabban változik a meggyőződés, mint a benzin ára. A budapesti olimpiarendezés ellen éppen szignókat gyűjtő Kunhalmi Ágnesről például a napokban került elő egy újabb felvétel, alig több mint egyéves, amelyen a szocialisták budapesti feje pártok felett álló ügynek nevezi az ötkarikás játékok Magyarországra hozását, vagyis a fővárosi pályázat támogatását. Ugyanazzal az elánnal és hevülettel, belenézve keményen az interjúkészítő és így az egész ország szemébe, amellyel ma már korrupciós projektnek nevezi az egészet.

Harcosabbnak tűnik a Gyurcsány-csapat, ám ott sem lehet annyira más a forgatókönyv, nevezetesen a valódi 2018-as szándék leplezése. Jó, ettől még lehet újabb rendszerváltást ígérni a híresen fanatikus, az imádott pártelnök szavára akár a szocialistáknak is nekiugró tábornak. Ezt a „mestertervet” erősíti, ahogy a bukott miniszterelnök „atombombát” dobott az egymás győzködésével bíbelődő baloldali pártok és pártocskák erőltetett alkufolyamatának kellős közepébe. Összeesküdtetek ellenem, de én visszavágok - üzente dörgedelmesen, majd mondott egy olyan évértékelő beszédet, hogy abból egy árva félmondat nem vonatkozott arra, milyen program mentén képzelné a szerinte hamarosan bekövetkező balos kormányzást. Mentségére legyen mondva: láttuk már, mit tesz az ország élén, vagyis ő sem árul zsákbamacskát. Fletó azóta sem pihen, utoljára Majtényi Lászlónak, a balfél esélytelen államfőjelöltjének ment neki.

Mindazonáltal aligha van olyan ellenzéki szimpatizáns, aki elhiszi erről a veszekedő, egymást becsmérlő, Dopemannel kacérkodó bagázsról, hogy vezetni tudná ezt a szerintük rossz irányba tartó országot.

Ráadásul ez a keserves szappanopera az elmúlt évtizedek legnagyobb, szocialista-szabad demokrata kormányok és városvezetés korrupciós botrányának, az OLAF-jelentés nyomán kibontakozó, elképesztő 4-es metrós visszaélés-cunaminak az árnyékában zajlik. Ahogy Dopeman mondja, „Ez a szitu nem valami vidám, de hát ki lepődik meg ezen a … drámán”.

Tényleg, ki?