Vélemény és vita
Lászlótól Lászlóig
Álláspont. Igazán különleges mutatványokra képesek mostanában az ellenzéki pártok és politikusok, Toroczkai Lászlótól egészen Botka Lászlóig
Mondjuk úgy, sok mindent nem csinálnak vagy mondanak, amit korábban igen. Különösen igaz ez a Jobbikra. Például Novák Előd nemrég még lelkesen gyújtogatta az Európai Unió zászlaját nagy nyilvánosság előtt, a szimpatizánsok mélységes elismerése közepette. Ma már nem tesz ilyet, esetleges befolyását legfeljebb a feleségén, a parlamentben Vona Gábor pártelnök mellett ülő Dúró Dórán keresztül gyakorolja. És ha már Vona: igaz, nem a CEU-ra mondta, de korábban jelezte, régóta halogatott kormányra kerülésük esetén – na majd most, 2018-ban – sóval hintené be az RTL Klub helyét. Meg elkergetné az országból Salit, azaz Salamont, ha földet akarna venni itt, és Morvai Krisztina államfő nem tartaná erre alkalmasnak. Ilyeneket mondott.
Most pedig hanukaüdvözleteket küldözget a meglepett zsidó egyházaknak, aztán nem szavazza meg a korábban általa javasolt kvótaellenes, a bevándorlásnak gátat szabó alaptörvény-módosítást, legújabban pedig a hazánkban működő egyetemeket érintő szigorításokat sem támogatta a pártja.
Pedig Volner János alelnök még azt is leírta, Sorost joggal nevezhetjük a magyarság ellenségének, soha nem épített semmit, sőt, ha a „mocskos üzleti érdekei úgy kívánták, egykori hazája ellen fordult: 2008-ban brutális pénzügyi támadást intézett a legnagyobb magyar bank, az OTP ellen”, éppen akkor, amikor kirobbant a pénzügyi világválság. Márpedig ebbe egész Magyarország belebukhatott volna. Ilyen keményeket még a Fidesztől se hallottunk, mintha visszatérne a „régi” Jobbik.
Csakhogy ha abból indulunk ki, amit állítólag Orbán Viktor mondott egyszer, hogy nem azt kell figyelni, amit a politikus mond, hanem azt, amit csinál, akkor megint összekavarodik az ember. A Soros-egyetem működésének tisztázását, az aggodalmaskodók szerint akár a bezárását is célzó módosítás szavazásakor végül csak nem nyomtak igent a jobbikos parlamenterek. Ki érti ezt? Talán még a már emlegetett Toroczkai alelnök sem, aki a CEU esetében is inkább maradna a sóval való behintés módszerénél – viszont így aligha lesz sokáig vezető beosztásban cukisodó és önmaga körül forgolódó pártjában.
Ahogy az sem világos, illetve nagyon is az, hogy a korábbiakkal ellentétben miért nem akaródzik Simicska Lajost oligarchának nevezni, amikor ezt kérik egyes jobbikosoktól, például Z. Kárpát Dánieltől a riporterek. „Nem szeretem a címkézéseket, ne ezzel foglalkozzunk” – hangzik a meglepő érv. Újabb fordulat, amit nyilván némileg magyaráz, hogy nevezett vállalkozó, illetve a fia, bizonyos Ádám, aki a fideszesek nemiszervének milliméterenkénti levágásáról és kibelezésről értekezik, szimpátiájáról biztosította a Jobbikot, sőt. Nekik drukkolnak. Meg is jelentek Vonáék plakátjai Simicska plakáthelyein.
Szóval, mostantól más az oligarcha, alkalmazkodni kell az új viszonyokhoz, a mocskos szájú kenyéradó gazdához. Ennyi maradt a radikalizmusból.
De nagy izgalmak és fordulatok vannak ám a mindig vitázó baloldalon is, még ha nem is ekkorák. A Gyurcsányék által módszeresen ekézett kormányfőjelölt, Botka László ugyanis ezerrel ráfordult a demagógiaexpresszre, és hevesen követeli a vagyonosok megadóztatását. Mindenki gazdag szerinte, aki havi egymilliónál többet keres, ami csupán azért érdekes határ, mert a minap kiderült, ő ennél éppen néhány ezerrel visz csak haza kevesebbet. Biztosan véletlen. Aztán a hírek szerint vételezett magának egy potom huszonötmillió forintos luxusautót, meg hát nyaralni is szeret egzotikus helyeken, szóval megvan a muníció a még a balliberális éceszgéberek által is kárhoztatott sarcolási hadművelet eszmei megalapozásához. A hitelesség régi szocialista erény, a rózsadombi villákba költöző kommunista vezetők óta ezt jól tudjuk. A többmilliárdos Szeviép-ügy károsultjainak immár napi szintű elutasításáról pedig már ne is beszéljünk.
Sebaj, az egyik Gyurcsányékhoz közeli portálon olvasom, Botka úgy feszít százezres öltönyökben, hogy egy percet sem dolgozott a versenyszférában. Vagyis az ellentmondások leleplezéséhez már a Fidesz sem kell, elintézik egymás között egymást.
Mocskos kampány lesz – vetítette előre nemrég Orbán Viktor. Aligha tévedett. Majd csak kiheverjük valahogy.
Most pedig hanukaüdvözleteket küldözget a meglepett zsidó egyházaknak, aztán nem szavazza meg a korábban általa javasolt kvótaellenes, a bevándorlásnak gátat szabó alaptörvény-módosítást, legújabban pedig a hazánkban működő egyetemeket érintő szigorításokat sem támogatta a pártja.
Pedig Volner János alelnök még azt is leírta, Sorost joggal nevezhetjük a magyarság ellenségének, soha nem épített semmit, sőt, ha a „mocskos üzleti érdekei úgy kívánták, egykori hazája ellen fordult: 2008-ban brutális pénzügyi támadást intézett a legnagyobb magyar bank, az OTP ellen”, éppen akkor, amikor kirobbant a pénzügyi világválság. Márpedig ebbe egész Magyarország belebukhatott volna. Ilyen keményeket még a Fidesztől se hallottunk, mintha visszatérne a „régi” Jobbik.
Csakhogy ha abból indulunk ki, amit állítólag Orbán Viktor mondott egyszer, hogy nem azt kell figyelni, amit a politikus mond, hanem azt, amit csinál, akkor megint összekavarodik az ember. A Soros-egyetem működésének tisztázását, az aggodalmaskodók szerint akár a bezárását is célzó módosítás szavazásakor végül csak nem nyomtak igent a jobbikos parlamenterek. Ki érti ezt? Talán még a már emlegetett Toroczkai alelnök sem, aki a CEU esetében is inkább maradna a sóval való behintés módszerénél – viszont így aligha lesz sokáig vezető beosztásban cukisodó és önmaga körül forgolódó pártjában.
Ahogy az sem világos, illetve nagyon is az, hogy a korábbiakkal ellentétben miért nem akaródzik Simicska Lajost oligarchának nevezni, amikor ezt kérik egyes jobbikosoktól, például Z. Kárpát Dánieltől a riporterek. „Nem szeretem a címkézéseket, ne ezzel foglalkozzunk” – hangzik a meglepő érv. Újabb fordulat, amit nyilván némileg magyaráz, hogy nevezett vállalkozó, illetve a fia, bizonyos Ádám, aki a fideszesek nemiszervének milliméterenkénti levágásáról és kibelezésről értekezik, szimpátiájáról biztosította a Jobbikot, sőt. Nekik drukkolnak. Meg is jelentek Vonáék plakátjai Simicska plakáthelyein.
Szóval, mostantól más az oligarcha, alkalmazkodni kell az új viszonyokhoz, a mocskos szájú kenyéradó gazdához. Ennyi maradt a radikalizmusból.
De nagy izgalmak és fordulatok vannak ám a mindig vitázó baloldalon is, még ha nem is ekkorák. A Gyurcsányék által módszeresen ekézett kormányfőjelölt, Botka László ugyanis ezerrel ráfordult a demagógiaexpresszre, és hevesen követeli a vagyonosok megadóztatását. Mindenki gazdag szerinte, aki havi egymilliónál többet keres, ami csupán azért érdekes határ, mert a minap kiderült, ő ennél éppen néhány ezerrel visz csak haza kevesebbet. Biztosan véletlen. Aztán a hírek szerint vételezett magának egy potom huszonötmillió forintos luxusautót, meg hát nyaralni is szeret egzotikus helyeken, szóval megvan a muníció a még a balliberális éceszgéberek által is kárhoztatott sarcolási hadművelet eszmei megalapozásához. A hitelesség régi szocialista erény, a rózsadombi villákba költöző kommunista vezetők óta ezt jól tudjuk. A többmilliárdos Szeviép-ügy károsultjainak immár napi szintű elutasításáról pedig már ne is beszéljünk.
Sebaj, az egyik Gyurcsányékhoz közeli portálon olvasom, Botka úgy feszít százezres öltönyökben, hogy egy percet sem dolgozott a versenyszférában. Vagyis az ellentmondások leleplezéséhez már a Fidesz sem kell, elintézik egymás között egymást.
Mocskos kampány lesz – vetítette előre nemrég Orbán Viktor. Aligha tévedett. Majd csak kiheverjük valahogy.