Vélemény és vita
Lángok és harangok
Álláspont. Az idei év ötvenhárom vasárnapja közül a holnapi a legkülönlegesebb – ritkán esik egy napra pünkösd ünnepe és a trianoni gyászos évforduló
Ráadásul most van a csíksomlyói búcsú leghíresebb eseményének négyszázötvenedik évfordulója. A legenda szerint 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta az unitárius vallásra téríteni a katolikus székelyeket, de miután Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján a csíksomlyói ferences templomban Szűz Máriához fohászkodott, a fejedelem serege vereséget szenvedett. A legnagyobb magyar katolikus búcsújáró hely régóta az összmagyarság egyik legjelentősebb (ökumenikus) vallási és nemzeti kegyhelye, s minden pünkösdön magyarok százezrei zarándokolnak el a Csíkszereda melletti Kis-Somlyó-hegyre, hogy megvallják keresztény hitüket és kifejezzék nemzeti összetartozásukat.
Három évvel az ország- és nemzetdaraboló trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója előtt különös jelentősége van ennek a hármas naptári egybeesésnek. Hiszen pirospünkösd a legfényesebb, legmelegebb, „leglelkesebb” ünnepünk: a Szentlélek eljövetelének, kitöltetésének isteni csodája. Amikor az égből nagy szélzúgással érkező lángnyelvek a Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon Jeruzsálemben leszálltak az apostolokra, ők a Szentlélekkel megtelve elkezdtek beszélni különféle nyelveken, és az összegyűlt tömegben mindenki a saját (anya)nyelvén hallotta s megértette őket. A Jézus mennybemenetele után magukra maradt és elcsüggedt tanítványok pünkösdkor lelkileg újjászülettek. A Szentlélek ereje és nyelvadománya felrázta, megelevenítette és összekapcsolta őket egymással. Az Isten Lelke közösséget teremtett: Péter apostol pünkösdi beszédének hatására egyszerre háromezer ember csatlakozott a tizenkét tanítványhoz, s ma már jóval több mint kétmilliárd követője van a kereszténységnek.
Most vasárnap azonban nemcsak pünkösd örömére szólnak a harangok szerte a Kárpát-medencében, hanem a trianoni diktátumra való emlékezés és emlékeztetés jegyében is. Ahogy 1920. június 4-én, a nemzeti gyász napján a feketébe öltözött csonka ország minden településén szóltak a harangok, azóta (leszámítva a kommunista diktatúra évtizedeit) mindig harangzúgással emlékeznek a magyar templomokban a trianoni traumára, a több mint ezer év óta egy hazában élő magyar nép igazságtalan és könyörtelen szétszakítására. A 2010-es választások után megalakuló parlament a gyásznapot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, amelynek az az üzenete, hogy a – győztes nyugati hatalmak „karthágói” békediktátuma által – több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság.
„Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom: amit elvett a rossz szomszéd, nem veszett el, mert nem rejtheti el sehová, mint a lopott subát, nem áshatja a föld alá, mint az orgazda a kincset… Nem mondhatják a dicsőséges korok harangjainak, hogy másképpen konduljanak, mint talán II. Rákóczi Ferenc alatt kondultak” … írta Trianon után két évvel Krúdy Gyula. A pünkösdi és a trianoni harangszó együtt, egyaránt azért szól, hogy soha ne feledjük: egy nemzet vagyunk, és minden magyar felelős minden magyarért. Amíg van hitünk és velünk van Isten Szentlelke, mindaddig – de csak addig – megtartatunk, megmaradunk.
Három évvel az ország- és nemzetdaraboló trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója előtt különös jelentősége van ennek a hármas naptári egybeesésnek. Hiszen pirospünkösd a legfényesebb, legmelegebb, „leglelkesebb” ünnepünk: a Szentlélek eljövetelének, kitöltetésének isteni csodája. Amikor az égből nagy szélzúgással érkező lángnyelvek a Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon Jeruzsálemben leszálltak az apostolokra, ők a Szentlélekkel megtelve elkezdtek beszélni különféle nyelveken, és az összegyűlt tömegben mindenki a saját (anya)nyelvén hallotta s megértette őket. A Jézus mennybemenetele után magukra maradt és elcsüggedt tanítványok pünkösdkor lelkileg újjászülettek. A Szentlélek ereje és nyelvadománya felrázta, megelevenítette és összekapcsolta őket egymással. Az Isten Lelke közösséget teremtett: Péter apostol pünkösdi beszédének hatására egyszerre háromezer ember csatlakozott a tizenkét tanítványhoz, s ma már jóval több mint kétmilliárd követője van a kereszténységnek.
Most vasárnap azonban nemcsak pünkösd örömére szólnak a harangok szerte a Kárpát-medencében, hanem a trianoni diktátumra való emlékezés és emlékeztetés jegyében is. Ahogy 1920. június 4-én, a nemzeti gyász napján a feketébe öltözött csonka ország minden településén szóltak a harangok, azóta (leszámítva a kommunista diktatúra évtizedeit) mindig harangzúgással emlékeznek a magyar templomokban a trianoni traumára, a több mint ezer év óta egy hazában élő magyar nép igazságtalan és könyörtelen szétszakítására. A 2010-es választások után megalakuló parlament a gyásznapot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, amelynek az az üzenete, hogy a – győztes nyugati hatalmak „karthágói” békediktátuma által – több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság.
„Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom: amit elvett a rossz szomszéd, nem veszett el, mert nem rejtheti el sehová, mint a lopott subát, nem áshatja a föld alá, mint az orgazda a kincset… Nem mondhatják a dicsőséges korok harangjainak, hogy másképpen konduljanak, mint talán II. Rákóczi Ferenc alatt kondultak” … írta Trianon után két évvel Krúdy Gyula. A pünkösdi és a trianoni harangszó együtt, egyaránt azért szól, hogy soha ne feledjük: egy nemzet vagyunk, és minden magyar felelős minden magyarért. Amíg van hitünk és velünk van Isten Szentlelke, mindaddig – de csak addig – megtartatunk, megmaradunk.