Kutyából nem lesz szalonna

Győri Enikő madridi magyar nagykövet közleményében mélységes megdöbbenését fejezte ki, hogy a március 15-i magyar nemzeti ünnepre virradóra, politikai indíttatásból meggyalázták a szobrot, amelyet öt hónappal ezelőtt, a szabadságharc 60. évfordulója alkalmából avattak fel Manuela Carmena madridi polgármesterrel közösen. A Yesca Libre Castilla nevű szélsőbaloldali szervezet több internetes közösségi oldalon is közzétette, hogy tagjai rongálták meg az emlékművet, és képeket osztottak meg arról, hogy az emléktáblát és a szobrot több helyen vörös festékkel kenték össze. A talapzatra azt írták: „Elég a főváros hazugságaiból!” A spanyol vörös brigád azt hirdeti, hogy a közvélemény tévesen nevezi forradalomnak az 1956-os magyarországi eseményeket; úgy véli, ez a „győztesek narratívája”, amely szerint a szocializmus büntetés, a demokrácia megváltás volt Kelet-Európa számára.

A vandál szoborgyalázás azért is szomorú, mert ezek a neoprimitív emberszabásúak semmit nem tudnak sem a szovjet típusú diktatórikus szocializmusról, sem az 1956-os dicsőséges magyar forradalomról, sem pedig arról, hogy a november 4-i szovjet agresszió után egyetlenegy olyan ország volt, ahol állami-kormányzati szinten határozott szándék mutatkozott Magyarország – nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánuló – megsegítésére. Franco tábornok, Spanyolország államfője önkéntes expedíciós hadsereget akart küldeni Magyarországra, és elrendelte, hogy egy hadosztálynak szükséges fegyvert, lőszert és felszerelést helyezzenek készenlétbe a madridi repülőtéren. A terv szerint az önkéntes hadsereget repülőgépeken szállították volna Sopronba, ezért nagy szállítógépeket kértek kölcsön az Egyesült Államoktól. A november 6-án újraválasztott amerikai elnök, Eisenhower, valamint Dulles külügyminiszter azonban megüzente a madridi kormányzatnak, „semmilyen módja nincs annak, hogy hasznos katonai intervenciót hajtson végre a magyar hazafiak támogatására a siker reményében és a Szovjetunióval való nagy méretű konfliktus súlyos kockázata nélkül”. Egyúttal nyomatékosan figyelmeztették a spanyol kormányt, hogy álljon el a katonai segítségnyújtás tervétől. Amerika és az általa irányított szabad világ elárulta a magyar népet.

A magyar szabadságharc kíméletlen leverése után egy spanyol jezsuita pap ezt írta Magyarországról: „Kicsi húgunk, te drága! / Magadra hagytunk Tégedet. / Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva, / S Európa szívéről letéptek rőt kezek. / Keresztútján a művelt világnak / Magadra hagytunk Tégedet.” Ezt a verset kellene ezeknek a spanyol kommunistáknak – az egykor Európa barnára mázolásán munkálkodó, pályatévesztő osztrák festő dilettáns utódainak – börtöncellájukban egy hangszóróból szünet nélkül hallgatniuk, miközben a falra helyezett óriási vörös molinóról minden irányból Franco tábornok szigorú, megvető tekintetet vetne rájuk. És nyugodtan meglátogathatják borderline elvtársaikat a krónikus fütyülési ingerrel küszködő hazai kommunisták, köztük az „Európai baloldal – MMP2006” elnöke, Vajnai Attila, aki olyan sajtóközleménnyel örvendeztette meg március idusán a honi szerkesztőségeket, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében „szélsőjobboldali ellenforradalmat, lázadást hirdetett”, ezért „a fasiszta beszédét ki kell fütyülni”.

Kutyából nem lesz szalonna, szoktuk mondogatni, s hogy ne felejtsük el a régi igazságot, arról a „szokott pimaszok” és az új gúnyába bújt levitézlett csirkefogók újra és újra gondoskodnak. Bár az idő nagy hajfodrász, de több mint negyedszázaddal a kommunista világrendszer bukása után még mindig azt látjuk, „éljünk Párizsban vagy Szatymazon”, hogy kommunista kutyából nem lett és nem lesz demokratikus szalonna. Sem Madridban, sem Budapesten.