Őry Mariann

Vélemény és vita

Kultúrharc

Álláspont. Muszáj lobbitevékenységgel, nyomásgyakorlással és erőfölény fitogtatásával harcolni a törvény ellen, a tét ugyanis sokak számára nem a CEU, hanem a kormány

„Hagyjuk a dumát. Tudjuk, hogy mi történik és miért. Miért nem húztok csak el mind a néppártból, mind az EU-ból saját magatoktól?” – így csapott vissza Frank Engel luxemburgi képviselő arra a levélre, amelyet a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja írt a CEU-üggyel kapcsolatban. Engel egyike az értelemszerűen létszámában nem különösebben jelentős luxemburgi néppárti delegációnak. Személye végtelenül érdektelen lenne a magyar olvasó számára, hacsak nem vonná magára a figyelmet újra és újra párttársai kedvenc elfoglaltságával, ami Magyarország vegzálása. A baloldali–liberális oldal és sajtója újra boldogan emelte a magasba Frank Engelt, ezt a nagyformátumú államférfit, igazi européert, hogy lám, ő is megmondta. Csak azt felejtik el, hogy nevezett EP-képviselő évek óta veri az asztalt, hogy zárják már ki a Fideszt az Európai Néppártból, paterolják ki a magyarokat az EU-ból, s gyanítom, egy ingerültebb pillanatában talán az is felmerült benne, hogy akkor már le is dobhatnának minket valami távoli sztyeppére.

Ehhez képest aki vért kívánt, egy kicsit biztos csalódott szerdán, amikor Manfred Weber néppárti EP-frakcióvezető nem selyemzsinórt küldött Szájer József irodájába, hanem kiírta a Twitterre: az Európai Bizottság vizsgálja meg a törvényt, aztán lesz, ami lesz. Ezzel pedig – idézném Schöpflin György professzort – „taccsra tette” az ügyet. Hiszen az oktatás ugyebár – ahogyan arra liberális barátaink oly kéjesen mutattak rá pár éve, amikor Navracsics Tibor ezt a tárcát kapta Brüsszelben – tagállami hatáskör.

A Néppártból való kizáratás lehetősége annyiban különbözik az unióból való kizárástól, hogy előbbi nyilván egyszerű, utóbbi viszont – ahogyan arra az Alapjogokért Központ jogásza is rámutatott a The Times által megszellőztetett ultimátum kapcsán a minap – „jogilag értelmezhetetlen” felvetés. Annyiban viszont hasonlít, hogy egyik szövetség sem egy jótékonysági szervezet, amely kegyet gyakorol a magyarok felé. Az ilyen fenyegetések tehát annyi értékkel bírnak, mint az uniós források megvonásának sokszor ismételgetett mantrája. Láss csodát, Angela Merkel sem büntetné így a renitens államokat. Persze hogy nem, hiszen uniós biztosa, Günther Oettinger ki is mondta, hogy a kelet-közép- európai tagállamoknak adott támogatások nagy része a német gazdaságba csordogál vissza.

Visszatérve Frank Engelre: a „hagyjuk a dumát” fordulat a szándékoltnál is beszédesebb, világosan mutatja ugyanis, hogy a bírálók nem kíváncsiak a fideszes kollégák magyarázatára, ahogyan különösen nem kíváncsiak magára a vitatott törvényre sem. Az első pillanattól fogva politikai hisztéria tárgya lett a „lex CEU”, és nyaloncnak, mucsai bunkónak bélyegeztetik mindenki, aki legalábbis árnyalni próbálja azt a képet, amelyen az elmaradott, keleti diktátor el akarja tiporni a haladó Nyugat eszméit. Aki egyébként védené a kormányt, az is hallgat, aki pedig támadni szokta, az nyílt vagy óvatos kritikájával próbál pontokat szerezni, felülni a hullámra. Erről van ugyanis szó, hiszen a CEU vezetése az első pillanatban riadóztatta befolyási körét és annak minden lobbierejét, ez pedig az ürügyre váró ellenzéki csoportokkal kiegészülve egészen félelmetesnek is tűnhet. Ki mer megszólalni, ha aztán kinézik a jobb körökből? Ki mer kimaradni a hisztériából?

Ignatieff rektor tegnap is azt csinálta, amit a kezdetektől: körbeküldte a sajtónak, ki mindenkivel találkozott Amerikában, és megírta, Németországban folytatja a túrát. Világos a cél, a lobbizás – egyébként érthető módon. Ha ugyanis nem a nyomásgyakorlás harcmodorát választanák, sokkal nehezebb helyzetben lennének. Így azonban győz az erőpolitika, ha elég sokszor, elég befolyásos emberek mondják el, hogy az új törvény „bezáratja a CEU-t”, akkor az emberek elhiszik, hogy épp a szabadságot tiporják, nem pedig az forog kockán, hogy legrosszabb esetben is nem a formálisan amerikai CEU, hanem a Közép-európai Egyetem adhat ki „csak” magyar oklevelet. De ezt teljesen feleslegesen írom le, hiszen a válasz erre is az: „hagyjuk a dumát, tudjuk, mi történik, és miért”.

Ezt kell ugyanis sulykolni a siker érdekében, hogy „úgyis tudjuk”. Tudja a CEU vezetése által mozgósított hálózat, és tudják azok is, akik most hozzájuk csapódva akarják fényezni magukat. Muszáj lobbitevékenységgel, nyomásgyakorlással és erőfölény fitogtatásával harcolni a törvény ellen, a tét ugyanis sokak számára nem a CEU, hanem a kormány. Meg kell mutatniuk, hogy hát „ezt már mégse lehet megcsinálni”, ekkora nyomás alatt már Orbán is megroppan, nincs mese – a külföldi nyomás az egyetlen fegyver most a liberális ellenzék kezében, hiszen egyébként képtelenség megmagyarázni, miért fordulna hirtelen a kormány ellen a magyar választók tömege egy zömmel külföldiek által látogatott belpesti egyetem miatt.

Amikor a törvény „mögé látva” kultúrharccal vádolják a kormányt, ismerős terepen játszanak. A metapolitikai hadviselés lényege ugyanis átvenni az irányítást az emberek gondolatait formáló intézmények – oktatás, média, stb – felett. Az előnyük nagy – de nem behozhatatlan.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom