Kultúrák harca

Zajlik a vasárnapi boltbezárás elleni aláírásgyűjtés, balos elképzelések szerint ez lenne a következő csata, amelyet meg kellene nyerni ahhoz, hogy elmondhassák, kimásztak a kátyúból. Egy tapolcai diadal már csak hab lehetne a tortán...

Remény és bizakodás teljesen normális dolgok – még ha most túl is dimenzionálta ezeket a baloldal –, de a hadjárat, amelyet a vasárnapi zárva tartás ellen indított, az nagyon is szót érdemel. A balliberális pártok és megmondóembereik ugyanis már idejekorán a számok, adatok, statisztikák, valamint a várható veszteségek, profitcsökkenések – egyszóval a haszonelvűség – terepére vitték a kérdést. Úgy tettek, mintha a vasárnapi boltbezárás alapvetően és eredendően közgazdasági probléma volna, s csak a KDNP bigott vallásfelfogásából, a vasárnap keresztényi tiszteletéből származna minden gond. No meg abból, hogy a Fidesz enged a KDNP-nek…

Pedig egészen másról szól a bezárás alapötlete. Ha tetszik, ha nem, itt két kultúra csap össze. Méghozzá keményen. Az egyik már rég elfogadta a fogyasztás mindenekfelettiségét, lelkesen segíti a fogyasztáshoz kapcsolódó globalizmus térnyerését, igyekszik szétverni az emberi közösségeket, s engedelmes és atomizált egyedek masszájává alakítani a társadalmat, mert ez felel meg a leginkább a már annyiszor megálmodott új világrend, vagy mondjuk úgy: a leendő világkormány elvárásainak. Különösen aljas eleme ennek a koncepciónak, hogy már van olyan „testes” rétege a magyar társadalomnak, amely megfelelő alany minderre. Hiszen már a Kádár-rendszerben is a hagyományok feladására s egyfajta torz haszonelvűségre nevelték… Ha aláírásgyűjtés, akkor most épp e réteggel operál, ezeket az embereket tolja maga előtt a baloldal, látva, hogy a plázázás lett a kultúrájuk, pontosabban a „kultúrahiányuk”.

A másik oldal, legyen ez a bezárók oldala, a közösségeket akarja erősíteni. Mindenekelőtt a családot, de nemcsak úgy, hogy az a nyolcvanezer asszony is ott üljön a vasárnapi ebédasztalnál, aki most a hétvégi pihenőnapon is dolgozni kénytelen, hanem úgy is, hogy megtörje a fogyasztás mindenekfelettiségét, s egymás felé fordítsa a családok, a közösségek tagjainak tekintetét. Legalább vasárnap… De a család, az a legkisebb építőeleme egy társadalomnak, amelynek szilárdsága és kultúrája meghatározza a ráépülő, fölötte épülő közösségek, végső soron az egész társadalom szilárdságát és kultúráját. Túl érzelgős ez így, a tétel bizonyos elemei frázissá koptak a sok ismételgetéstől, de az igazsága sziklaszilárd. Ráadásul csak szét kell nézni a világban, kétségtelenül nehéz idők jönnek minden tekintetben.

Konrád György a marihuánát mint afféle fájdalomcsillapítót ajánlotta a várható nehézségekre a magyar társadalomnak, ezen a címen akarta legalizálni a füvet. Nem vicc. Valójában pont az erős közösségek, az együvé tartozás s a közösségeken belül élő természetes szolidaritás az, amely átsegítheti az egyes embert a nehéz időkön. Ugyan mit számítanak ehhez képest a bezárásokkal járó üzleti mutatók és a vulgarizált haszonelvűség?

S ha már a haszon: tessék átnézni a modellnek tekintett Ausztriába. Ott egészen rendben van a büdzsé a lehúzott vasárnapi redőnyökkel.