Nagy Ervin

Vélemény és vita

Közösségellenes ideológiák

A neomarxizmus és a modern, individualista liberalizmus ugyan két külön tőről fakad, ám ellenségképe nagyban megegyezik

Az egyik internacionalista, a másik a kozmopolitizmus eszméjére épül, de mindkettő lebontandó korlátnak, sőt, a „fejlődés” akadályának véli a hagyományos, mindig is biztonságot nyújtó természetes közösségeinket.

A családot, a hitbéli, intézményesített közösségeket és a nemzetet. Innen ered az a fajta szellemi és kulturális küzdelem, amely egyre mélyülő frontvonalat képez Európa-szerte.
A kereszténydemokrata, konzervatív és patrióta politika (szerintem téves) védekező stratégiája, illetve a neomarxista-liberális naiv – ugyanakkor a jövőnkre igen veszélyes –gondolatainak megvalósítására tett kísérletek közt. Talán ezért is történt meg minálunk az, hogy az egykori „lukácsisták” először lelkes liberálisokká váltak, majd visszavedlettek egalitárius marxistáknak (lásd Heller Ágnes vagy Tamás Gáspár Miklós színeváltozásait).

De nem csupán az ellenségképük azonos, hanem a jövőre vonatkozó hazug ígéreteik is. Ugyanis mind a modern liberális, mind a mai marxista úgy véli, hogy a filozófia csak akkor működik, ha konkrét politikai cselekvéssé válik, és mind az emberi természetet, mind pedig a társadalmat megváltoztatja.
Az előbbit a kultúra erejével, az utóbbit a politika mögött álló anyagi érdekek segítségével. No, meg persze számos meghatározó, sznobizmusban szenvedő véleményformáló segítségével, akik már nem a műveltségükkel, hanem a „jól informáltságukkal” emelkednek a tömeg fölé, s akik közt lehetnek a közbeszédben részt vállaló művészek és mindenféle értelmezhetetlen celebek. Mindamellett azt a hamis víziót festik elénk, miszerint a jövőben véget ér az ideológiák küzdelme mint világértelmezési lehetőség, és saját szellemi építményük lesz mindennek fundamentuma. Ráadásul nemcsak kizárólagosság jellemzi őket, azt is hirdetik, hogy az ideológiájuk nem csupán egy az ideológiák közül, hanem a normális létezés fejlődésének végpontja, amely valamiféle aranykort hoz majd el.

Ezt látjuk, ezt tapasztaljuk.

A kommunisták és a klasszikus liberálisok is erről értekeztek, és ez ma sincs másképp. A neomarxista egy mindenek felett álló, mesterséges közösségben hisz és az egyenlőség teljes megteremtésében. Forradalmi gondolata leginkább az, hogy ehhez szükség van kultúrharcra, és ha kell, akkor erőszakra is. A modern liberális pedig az egyén abszolút szabadságában véli felfedezni a kizárólagosságát – eszköze pedig szintén a szellemi-politikai kultúrharc a modern kommunikációs csatornákon keresztül. Persze a mindig lényeges nyakatekert esztétikával.

Így lehetünk annak szemtanúi manapság, hogy a liberálisok és a marxisták mindent megtesznek – ha kell, kéz a kézben – azért, hogy az egykori rendet teremtő közösségeket végleg lerombolják. A családot, a nemzetet, a hitbéli közösségeket. Ugye ezt nem kell túlmagyarázni? Tapasztalat van rá bőven, és elég csak az elmúlt évtizedek „progresszív” ötleteire gondolnunk.

De a lényeg továbbra is ugyanaz. Az abszolút egyenlőségnek és a végtelenített szabadságnak ugyanaz az ellenségképe, ugyanazokat a természetes közösségeket támadja minduntalan, ugyanazt a régi rendet akarja lebontani – más-más jelszavak és kulturális eszközök segítségével, holott egyik sem megvalósítható. Mert az ember nem egyenlőnek születik sem képességei, sem neme, sem helyzete (időben és térben) szerint. Az egyenlőségre való erőszakos törekvés ráadásul nem számol az emberi természettel sem, ami azért nem elhanyagolható tény, leginkább, ha egy boldog és aranykorhoz való utat ígérnek nekünk.
A liberalizmus modern formája nem érti a világot, torz antropológiával szemléli az embert. Naivan hisz abban, hogy minden újdonság a fejlődésünket szolgálja, és abban is, hogy az egyén szabadságának végtelen kiterjesztése a kizárólagos jó, és csupán ez vezet a boldogsághoz.

Pedig az abszolút szabad ember nem boldog, hisz elveszti morális iránytűjét, amelyet a természetes közösségektől kapott, s amelyet azok is tartanak fenn. A család hagyományos értékeit, amely a férfi és a nő viszonyát rendezi, másrészről pedig a társadalom első építőköve is, továbbá a nemzet összetartó és etikus cselekvésre ösztönző burkát, mint ahogy a hitbéli közösségek biztonságos létezéshez való hozzájárulását. Helyette egy végtelenül elidegenedett, a világban morális iránytű nélkül bolyongó embert termel ki, akinek egyetlen öröme a fogyasztás és a jövőbe vetett naiv hite lesz. A „bolyongók” közösségeket romboló kultúrharca többet ártott az emberi létezésnek, a normalitásnak, a racionalitásnak és az erkölcsnek, mint bármi más társadalmi folyamat az elmúlt néhány száz évben.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom