Vélemény és vita
Középfölde forradalma
Álláspont. Régi igazság a politikában, hogy nem (csak) az számít, mit mond valaki, hanem hogy ki mondja
De vannak esetek, amikor mindkettő fontos. Például a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) Bundestag-képviselőinek vezetője, Alexander Dobrindt a párt hét végi tanácskozása előtt azt mondta: az 1968-as baloldali mozgalmak után ötven évvel „az elitek baloldali forradalmát a polgárok konzervatív forradalmának kell követnie” Németországban, amely nem „baloldali köztársaság”, hanem „polgári ország”. Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke pedig az Orbán Viktorral folytatott pénteki megbeszélése után bejelentette, hogy szövetséget hoz létre Bajorország a közép-európai államokkal, s személyesen ő vezeti az országa és a visegrádiak együttműködésének további erősítését célzó kezdeményezést. Rámutatott, hogy Bajorország nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolít le a V4-ekkel, mint Franciaországgal és Nagy-Britanniával, ezért is elemi bajor érdek a kapcsolatok elmélyítése.
Mindkét kijelentés önmagában is nagy horderejű, s még inkább az, ha figyelembe vesszük, kiktől hangzott el. Nos, annak a német autonóm államnak („Frei-staat”) a két vezetője szájából, amely Németország legnagyobb területű, második legnépesebb és legerősebb gazdaságú tartománya. A keresztény értékeken alapuló Bajorországot több mint hét évtizede egyfolytában (többnyire koalíciós partner nélkül) kormányzó CSU politikai súlyát jelzi, hogy országosan testvérpártjával, a CDU-val együtt szokott kormányozni, s a legutóbbi, szeptemberi Bundestag-választás után is olyan erőviszonyok alakultak ki, hogy nélküle nem lehet megalakítani az új berlini kormányt: még akkor sem, ha végül sikerülne alkut kötnie a Merkel vezette CDU-nak a Schulz mögött álló SPD-vel. Hiába próbálják hát kisebbíteni Orbán Viktor bajorországi fogadtatásának jelentőségét hazai és német régi- és újbaloldali „elemzők” és kommentelők, fanyalgásuk és gúnyolódásuk nem a bajor vezetőket, hanem önmagukat minősíti.
Persze a fanyalgás, gúnyolódás mögött az a nehezen leplezett félelem húzódik meg, hogy Európa „középföldén” olyan új érték- és érdekszövetség jön létre, amely Dél-Németországtól Ausztrián át a visegrádi országokig terjed, s amely gazdasági és politikai súlyánál fogva ellenpólusává válhat az egyre inkább posztkeresztény, posztnemzeti, multikulturális jellegű Nyugat-Európának. Sokan tartanak attól, amit a magyar miniszterelnök pár napja a lengyel közszolgálati televíziónak adott interjúban is megerősített, miszerint az Európai Unió centruma keleti irányba tolódik el – míg korábban a német–francia együttműködésen múlt az európai politika, most már van egy szoros, hatékony V4-es szövetség, amely kiegészül a német–visegrádi együttműködéssel.
A sikeres branddé vált magyar–lengyel–cseh–szlovák kvartett, térségünkben mind nagyobb körökben gyakorol mágnesként vonzerőt. Ezt bizonyítja a múlt őszi osztrák és az idén tavasszal várhatóan bekövetkező olasz politikai fordulat is, amitől joggal félnek a „konzervatív polgári forradalom” ’68-as ellenfelei. Ugyanis már nem csak mi magyarok vagyunk „szerelmesek” a közép-európai gondolatba, ami egyébként korántsem új idea – az Anjouktól és Jagellóktól Hunyadi Mátyáson át a Habsburgokig régi tradíciója van a közép-európai politikai-katonai, gazdasági-kereskedelmi és szellemi-kulturális együttműködésnek. Az Osztrák–Magyar Monarchia száz évvel ezelőtti cinikus szétverése óta nem volt olyan nagy esély Közép-Európa népei-nek összefogására és sikeres együttműködésére, mint most. Ezért is óriási az idei magyar, olasz és bajor választások tétje.
Mindkét kijelentés önmagában is nagy horderejű, s még inkább az, ha figyelembe vesszük, kiktől hangzott el. Nos, annak a német autonóm államnak („Frei-staat”) a két vezetője szájából, amely Németország legnagyobb területű, második legnépesebb és legerősebb gazdaságú tartománya. A keresztény értékeken alapuló Bajorországot több mint hét évtizede egyfolytában (többnyire koalíciós partner nélkül) kormányzó CSU politikai súlyát jelzi, hogy országosan testvérpártjával, a CDU-val együtt szokott kormányozni, s a legutóbbi, szeptemberi Bundestag-választás után is olyan erőviszonyok alakultak ki, hogy nélküle nem lehet megalakítani az új berlini kormányt: még akkor sem, ha végül sikerülne alkut kötnie a Merkel vezette CDU-nak a Schulz mögött álló SPD-vel. Hiába próbálják hát kisebbíteni Orbán Viktor bajorországi fogadtatásának jelentőségét hazai és német régi- és újbaloldali „elemzők” és kommentelők, fanyalgásuk és gúnyolódásuk nem a bajor vezetőket, hanem önmagukat minősíti.
Persze a fanyalgás, gúnyolódás mögött az a nehezen leplezett félelem húzódik meg, hogy Európa „középföldén” olyan új érték- és érdekszövetség jön létre, amely Dél-Németországtól Ausztrián át a visegrádi országokig terjed, s amely gazdasági és politikai súlyánál fogva ellenpólusává válhat az egyre inkább posztkeresztény, posztnemzeti, multikulturális jellegű Nyugat-Európának. Sokan tartanak attól, amit a magyar miniszterelnök pár napja a lengyel közszolgálati televíziónak adott interjúban is megerősített, miszerint az Európai Unió centruma keleti irányba tolódik el – míg korábban a német–francia együttműködésen múlt az európai politika, most már van egy szoros, hatékony V4-es szövetség, amely kiegészül a német–visegrádi együttműködéssel.
A sikeres branddé vált magyar–lengyel–cseh–szlovák kvartett, térségünkben mind nagyobb körökben gyakorol mágnesként vonzerőt. Ezt bizonyítja a múlt őszi osztrák és az idén tavasszal várhatóan bekövetkező olasz politikai fordulat is, amitől joggal félnek a „konzervatív polgári forradalom” ’68-as ellenfelei. Ugyanis már nem csak mi magyarok vagyunk „szerelmesek” a közép-európai gondolatba, ami egyébként korántsem új idea – az Anjouktól és Jagellóktól Hunyadi Mátyáson át a Habsburgokig régi tradíciója van a közép-európai politikai-katonai, gazdasági-kereskedelmi és szellemi-kulturális együttműködésnek. Az Osztrák–Magyar Monarchia száz évvel ezelőtti cinikus szétverése óta nem volt olyan nagy esély Közép-Európa népei-nek összefogására és sikeres együttműködésére, mint most. Ezért is óriási az idei magyar, olasz és bajor választások tétje.