Köszönősdi

Így, duplázva. Ez számomra érthetetlen. Minek?

Ez olyan, mintha a kérdésre: „Hányas busszal jössz?”, ezt válaszolnánk: „107-es E, 107-es E.” Vagy: „Mit reggeliztél?” „Rántottát, rántottát.” Gyerekkoromban – emlékeim szerint – ilyen nem volt. Amikor álltunk a tornateremben, mérsékelt lelkesedéssel, nyakunkban a kötelező vörös nyakkendővel, a falakon hungarocellből kivagdosott békegalambok és lelkesítő jelmondatok alatt, akkor nem azt mondták, hogy: „Éljen a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság, barátság!” Csupán ezzel zárták: „barátság” (Akkor még a népi demokráciában és a szocializmus világraszóló győzelmében kellett hinni, nem a multikulti eljövetelében és a politikailag korrektségben.) Persze egy kákán is csomót kereső, szőrszálhasogató olvasó akár ezt is mondhatná: „Kedves Ádám! Irigylésre méltó, hogy az emberi hülyeség oly nagy, kimeríthetetlen tárházában még ezt is észreveszi! Ha a fiatalokat mondjuk a genderideológia helyett írni, olvasni tanítanák, lehet, hogy kevesebb ilyen baromság fordulna elő.” Megjegyzem, nem ez az egyedüli, ami idegesítő a mai modern beszédkultúrában. Elterjedt formula a „szép napot”, a „jó napot kívánok” helyett, no én ettől is rosszul vagyok! Mint minden káros dolog, ez is a fejlett Nyugatról szivárgott be. (A magyarság évszázadokon át őrizte ugari állapotát, falakkal körülvéve bezárkózott a vármegyébe, s nem volt hajlandó tudomásul venni semmit, ami a Kárpát-medencén kívül esik – Extra Hungariam non est vita –, de sajnos semmiféle idilli állapot nem tart örökké. Legyen annyi vigaszunk, hogy így is több évtizedes lemaradásban vagyunk, ami szerintem egyetlen esélyünk a túlélésre.)

Visszatérve eredeti témámhoz: A „szép napot” az angol „Have a nice day” idétlen tükörfordítása, amit a budapesti haladó szellemű idióták terjesztettek el! A magyar nyelvtől és gondolkodástól idegen! Ugyanis a „szép” múlandó érték. A „jó” az abszolút érték.

De hogy teljes legyen az összkép, itt egy másik idegesítő példa: „igenigenigenigen”. Persze akadhat oly derék rendpárti és hagyománytisztelő egyén, aki a „jó napot” utáni „kívánok”-tól lehet rosszul, az is új dolog tudniillik. Jobb esetben ma is van előtte: „Adjon isten!” Van egy másik idegesítő forma, a „Kívánok.” Csak így. Lefogadom, ezt holmi Soros-ösztöndíjasok terjesztették el, ösztöndíjuk lejárta után hazatérve. Ott szoktak „Good morning” helyett csak „morning”-gal köszönni. Mert, ugye, két szót kimondani fárasztó munka. És a munka reakciós meg klerikális dolog. Akadnak, akik a ferdeséget odáig vitték, hogy ezt képesek kiejteni szájukon: „Szia, szia, szia!” De hogy őszinte legyek, engem már az egyszeri sziától kiráz a hideg.

(Nem tudom, honnan jött ez a szia, az angol „see ya” teljesen így hangzik, de ők csak elköszönéskor használják.)

Szervusz! Ez a becsületes köszönés. És egyszer csak, persze.
Ezzel a konklúzióval – tanulsággal – ezennel zárom is soraimat, vagy ahogy a régiek mondták: „Ajánlom magamat!” (S nem magamat, magamat.)
A viszontlátásra.