Kóros hiányok a baloldalon

A három választással megtűzdelt esztendő után viszont nem sokkal, máris kezdetét vette a 2017-2018-as kampányra való ellenzéki felkészülés. Alaposan megnehezíti ezt, hogy jelentős kormánypárti előny mellett továbbra is fennáll az ellenzéki pártok közötti megosztottság, s ez számukra eleve kedvezőtlen politikai helyzetet teremt, legalábbis ami az eddigiekhez hasonló szövetségszerveződési kísérleteket illeti. Részben emiatt vált állandóvá az a kritika a baloldal irányába, hogy hiányzik a politikai innováció, a látványos megújulás, amellyel képesek lennének a belső nézetkülönbségeket félretéve ismét egységesen versenybe szállni. A probléma megoldása kapcsán ismét szóba jövő terv, és egyben sokadszor visszatérő régi-új gondolat az előválasztás ötlete, amelyben „nyílt és demokratikus” versengéssel döntenének arról, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelöltjük, és hogy a pártok mekkora szerepet töltenének be ebben a folyton megújuló összefogásban.

Az előválasztás azonban félmegoldást jelent, hiszen csak technikai keretet adna a versenyben való részvételhez. A valós tartalmi problémát nem oldaná meg, sőt, lehet, hogy csak jobban rávilágítana arra, és fel is erősítené. A baloldalnak egy előválasztás több előfeltételét is meg kellene teremtenie 2017-re, ha akar valamit. Az egyik ilyen gondot az jelenti, hogy az előválasztás is több alternatíva közötti választást jelent. Ez pedig egyben döntés is, de nemcsak arról, ki legyen a kampányt vezető személy, hanem arról is, ki vezesse az új kormányt az esetleges választási győzelem után. Ehhez eleve olyan kormányzati koncepcióra lenne szükségük a jelölteknek, ami hiteles és népszerűvé tehető. Ilyen ismert, sikerrel kecsegtető elképzelés azonban nincs a baloldalon. Enélkül az előválasztás csupán üres voksolás. A baloldali erők tartalmi versenyhátrányban vannak tehát: míg a jelenlegi kormánypárt filozófiája tételes program nélkül is markánsan körvonalazható, és jól értelmezhető.

Az előválasztással kapcsolatosan a másik problémát az jelenti, hogy mindenki számára elfogadható vezető kell, azonban ez nem technikai kérdés. Mert nem a vezető kiválasztásának módja az igazi dilemma, hanem az, hogy valójában nincs kik közül választani. Ráadásul ha akadna is vezető személyiség, a mostani balos szövetségi rendszer aligha viselné el a pártvezetők egymásnak való alá-fölérendeltségét, hiszen már bizonyították, hogy egymásnak is riválisai. Nyilván attól kellene tartaniuk, hogy egy karizmatikus vezető maga alá hajtaná az egész szövetséget, mindenestül. Ezért ha előválasztást tartanak, az magában hordja a szövetségen belüli konfliktusok további kiéleződésének veszélyét. Ezért ez ugyanúgy lehet a szavazótábor tekintetében bomlasztó, mint egyesítő. Ha nem törekednének arra, hogy a másik fölé kerekedjenek, akkor viszont csak a szövetség sikertelenségében lehetnének érdekeltek, hogy következő alkalommal ők maguk építhessék fel azt.

A szakértői narratíva hiteltelenné vált, a „civil politikus” fogalmáról pedig kiderült, hogy az valójában csak felvillanó ötlet. Látni kell tehát, hogy mindez csak a kis pártok érdekét szolgálja, amelyek a következő ciklusra szeretnék valamilyen módon biztosítani parlamenti jelenlétüket a közös indulással. Ehhez azonban olyan támogatottsággal kell rendelkezniük 2017-ben, hogy a legnagyobb szövetségesnek szüksége legyen rájuk.

A „civil fogalom” most is képbe került, sőt, egyesek központi szerepet adnának neki. Az előválasztással szándék szerint megadnák a civileknek a választás lehetőségét, és náluk keresnék a jelöltek legitimációját. Természetesen szeretnének minden kezdeményezést vezetni és uralni. Tulajdonképpen ezzel az utóbbi idők pártoktól mentesülni próbáló civil demonstrációi fölé próbálnának emelkedni. Az előválasztás során azzal próbálnák intézményesíteni a monopóliumukat, hogy az ellenzéki érdekeket ők hivatottak egyedül képviselni. Pedig a legutóbbi utcai kezdeményezések legalább annyira formálódtak őellenük, mint a kormány ellen.

Gond lehet, hogy a szavazótáborok összehangolása nem matematikai feladat, és a közös üzenet megtalálása sem egy alkalmi közhely alkalmazását jelenti. E téren semmi sem vásárolható meg pénzzel, és nem váltható ki az eddigi bevett módszerekkel. Az előválasztás csak álmegoldást jelent addig, amíg nincs új politikai narratíva, amíg nincs a balos pártok között harmonikus szerepmegosztás, és amíg legszívesebben elkerülnék az egymással, illetve a „civilekkel” szembeni konfliktusukat. Addig viszont nem kerülhetnek helyzetbe, amíg ezeket a selejtezőket meg nem vívják. Talán igaz a mondás ilyen körülmények között is: „jobb, amit a természet visz végbe, mint ami mesterségesen készül.”