Kormányzás 2015

Az ellenzék hangsúlyozza, hogy a kormány már előkészítette saját bukását, ennek ellenére valószínűleg a következő év kormányzati filozófiá­ja is erről a miniszterelnöki kulcsmondatról és nem a kormányzás válságüzemmódjáról szól majd. Ez az ugyanis, amiről folyton beszélnek, hogy a kormány felélte tartalékait, demoralizálta szavazótáborát, elvesztette hitelét, egyre mélyebbre húzza őt a saját maga gerjesztette örvény. Amikor legutóbb hasonló diagnózis körvonalazódott a Gyurcsány-kormányról, éppen a kormányzás hiánya okozta a kabinet vesztét. A kétszeri kétharmados felhatalmazást követően (még ha ez nem is jelenti a szavazásra jogosult állampolgárok abszolút kétharmadát) természetes, hogy az ellenzéki érzelmű szavazók elégedetlenségének intenzitása fokozódik, főleg egy kampányokkal és választásokkal terhelt év után.

Ma többször ítélik meg azonban a kormányt annak tükrében, amit látni szeretnének, nem pedig az alapján, ami a kormány politikájában történik, ugyanis más mércét használnak a kormányzati tevékenység értékeléséhez. A kor értelmezése szerint ugyanis „nem liberális” kormányzás történik. Észre kell viszont venni, hogy a jelenlegi kabinet politikájához általában hozzátartozik az ellentétes alternatívák közötti választás. És ez a kormány nem ijed meg ettől, nem bénítja meg az, hogy ilyen helyzetekben szinte csak határozott, már-már radikálisnak tűnő döntéseket lehet hozni. A liberális demokráciák nagy kérdése ma is az, hogy semlegesíteni lehet-e az effajta politizálás konfliktusos jellegét valamilyen „puha vagy felpuhító” elmélet segítségével.

Korábban az a kormányzási gyakorlat alakult ki, hogy a társadalmi konszenzust a segélyek széles körére építették. A jelenlegi kormány célja azonban az, hogy „mindenkinek jusson munka és senki se szoruljon segélyre”. Az állam segélyeitől függő rétegekkel kötött konszenzus a szocializmusból örökölt politikai kultúra része volt. Zavaros és ellentmondásos. Az ezzel szemben nyújtott mostani alternatíva viszont világos. A kisebb, hagyományos közösségek önállóságát és felelősségét pedig visszaadhatja az új célkitűzés, hogy élni tudjanak szabadságukkal. A korábbi konszenzus képviselői persze kitartanak, nem ismernek el más törekvéseket, és nem is fogadnak el új megoldásokat az emberek életének jobbá tételére.

Ez a rendszerváltás hagyományából fakadó, gazdasági alapon is megosztó kérdés. Arról is folyik a vita ugyanis, hogy milyen módszerrel, módszerekkel lehet kialakítani az új közmegegyezésre alapuló rendet. Etikai érvek hangzanak el ebben a vitában a folyamatos párbeszéd és a folytonos megvitatás mellett. Mondván, hogy csak így érhető el a konszenzus. A tárgyalások és a konzultáció azonban nem jelenti feltétlenül a teljes egyezségre jutást, a konszenzus leple pedig gyakran csak a nyers erőviszonyokat takarja el. Megfeledkezve arról, hogy a kormány nem akarja kizárni az embereket a politikából, de azt szeretné elérni, hogy a konszenzus már a kitűzött célokban is megjelenjen. A kormányzás helyes módja, ha elfogadja a különböző vélemények és világképek létét, miközben feladatát abban látja, hogy olyan közösségi célokat fogalmazzon meg, amelyekkel szemben nehéz lenne ellentétes célokat állítani. Ezért lehet, hogy bár egyszerű, mégis látha­tóan népszerű az „erős Magyarország” programja.

A kormányzás idei kihívása, hogy mennyire tud majd az említett elvek jegyében tevékenykedni. Demokráciákban a végső teljesítménymérő a választás, ezért a közvélemény-kutatások komoly értékmérők lehetnek. Fontos erőpróbát jelenthet a „konzultációs logika” megvalósítása, a közeljövőben a netadóként elhíresült távközlési adó konzultációjának minősége, a gazdasági mutatók kedvező adatainak fenntarthatósága, a munkahelyteremtésben és rezsicsökkentésben tett vállalások betartása, illetve a hosszasan elnyúló, feszült nemzetközi környezetben való magyar politikai helyezkedés. A „kormányzásé az elsőbbség” mottó azt jelentheti, hogy a kormány a vágyakat és heves szenvedélyeket gerjesztő ellenzék politikáját és az újonnan feszültté váló, a nagyhatalmak küzdőterévé alakuló nemzetközi helyzetet képes lesz elválasztani saját tevékenységétől, és nem rendeli alá ezeknek saját filozófiáját hatékonysága rovására.