Kőleves

Igen, a régi-új témát húzzuk elő a tarisznyából, mint egy megkövesedett, majd felmelegített hamuban sült pogácsát, amivel a szegény legényt indították útnak hazulról.

A bökkenő csak annyi, hogy mi itthon vagyunk, sőt, mi vagyunk itthon, a hamuban sült meg most külföldről érkezik hozzánk, és bár esszük, eszegetjük, azért ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy nem az igazi, messze van anyánk főztjétől.

Persze nem nagyon, csak éppen tér el egy kicsit, mint ahogy ezt bebizonyította a legutóbbi élelmiszer-vizsgálat, amelynek során a magyar szakemberek kilencvenhat termékpár összehasonlító vizsgálatát végezték el. A mintákat Magyarországon, Ausztriában és Olaszországban vették, a vizsgálatok során összesen nyolcvannégy élelmiszert, hét sört és öt kutya-, illetve macskaeledelt vizsgáltak meg a politikailag korrekt esélyegyenlőség jegyében, nehogy esetleg egy jogvédő szervezet emiatt is kötelezettségszegési eljárást indíttasson hazánk ellen.

A vizsgálatok hetvenegy esetben mutattak ki minőségi különbséget, huszonöt esetben nem volt eltérés. Harminc esetben csak érzékszervi, nyolc esetben csak összetételbeli, míg harminchárom terméknél érzékszervi és összetételbeli különbéget is kimutattak. Az összehasonlítás, ahogy arról Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is beszámolt, kiterjedt a feltüntetett összetevőkre, az ebből adódó esetleges minőségi különbségekre, az azonos összetevők melletti érzékszervi különbségekre is. Persze lehet rögtön azzal élcelődni, hogy a szomszédban még a gumicukor is zöldebb, de ha ugyanezt a kérdést esetleg a méz témájára vetítjük ki, akkor egészen biztosan más irányba görbülnek a szájak. Ezért beszélt a miniszter élelmiszer-diszkriminációról, ami legalább akkora találmány, mint a migránsbiznisz, és ha nem is hangzik annyira jól, a lényeget azért plasztikusan kifejezi. Esetleg még bevethetnék később az élelmiszer-PC-t, az élelmiszer-korrektséget, az élelmiszer-liberalizmust vagy az élelmiszer-demokráciát is, hogy a nyugati követelményeknek is maradéktalanul megfeleljünk.

Fazekas Sándor arról is beszélt, aggasztó, hogy a megvizsgált tételek hetven százalékánál kisebb vagy nagyobb minőségi eltérés volt tapasztalható a Nyugat-Európában forgalmazott termékekhez képest. Az eltérések szinte minden esetben a magyar fogyasztók kárára jelentkeztek. Sok termék esetében az érzékszervi különbségek is azonnal észrevehetők, másoknál az analitika, a laboratóriumi módszerek segítenek az eligazodásban. A vizsgálatok eredményeire reagált az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége is, rámutatva, hogy saját vizsgálatukban, amelynek során hatvannyolc terméket analizáltak, csak tizennyolc esetben találtak minimális összetételbeli eltérést. Ezek a különbségek azonban nem jelentik azt, hogy a termékek minősége eltérő lenne, hogy a gyártók megkülönböztetést alkalmaznának a magyar és az osztrák fogyasztók között. Aminek örülhetnénk is, hiszen természetes, ha egy szakma védi a mundér becsületét, másrészt azonban egy eltérés is sok, hát még tizennyolc, harmadrészt pedig tessék megnézni a szövetség tagjait, nem egy anyavállalata neves nemzetközi cég, komoly érdekekkel, jelentős piaccal. Közleményük azt nem említi, hogy ugyanazokat a termékeket vizsgálták-e meg, mint amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrzött, vagy sem.

És talán azon sem vitatkoznak, hogyha például egy itthon forgalomba kerülő fagyasztott pizzáról – noha lelke rajta annak, aki megveszi – hiányzik a sajt, nem egy esetben pedig a sonka is, akkor az már némi hiátus. Azt már nem lehet elintézni egy jó vizsgálati eredménnyel, és nem lehet addig várni, amíg egy bátor fogyasztó felkiált: a pizza meztelen!

És mivel a sajt- és a sonkaszelet a császár új ruhájával ellentétben meglehetősen tárgyiasult dolog, nem véletlen az sem, hogy az egész volt keleti blokk vizsgálja a nyugatról érkező élelmiszereket, még a görögök is mellénk álltak ebben a kérdésben. A cél lehet figyelmeztetés is, ne felejtsük el, hogy a héten a varsói V4-csúcson Orbán Viktor azt mondta, reméli, nyolc-tíz év múlva úgy fognak beszélni a visegrádi országokról, mint Európa legerősebb gazdasági motorjáról. Ehhez a motorhoz pedig most csatlakozott Szlovénia és Románia is, és valószínűleg idővel más balkáni országok is társulnak. Ez pedig világosan megmutatja, hogy ebben a régióban nem másodrendű állampolgárok laknak, és azt is, hogy köszönjük, de nem kérünk ezen a téren sem a kétsebességes, vagy ha úgy tetszik, kétízű Európából.

Mesével kezdtük, fejezzük is be azzal. A Kőleves című népmese a szegény katonáról szól, aki elkezdi főzögetni a követ, majd kér és kap a zsugori, de kíváncsi öregasszonytól sót, zsírt, pár szem pityókát, egy pár kolbászt, hogy mindkettejüknek jusson, zöldséget és egy kis rizst is. És akkor olyan lesz a leves, amilyet mindig is főzni szokott. Ebben a régióban mi sem akarunk mást, mint ugyanolyan élelmiszereket fogyasztani, amilyeneket Nyugaton, még a kövüket is megtarthatják maguknak, fizetni így is épp eleget fogunk.