Vélemény és vita
Kocsmák alkonya
Vidéki Lajos évek óta tehetetlenül és szomorúan szemléli, ahogy sorra szűnnek meg, zárnak be a falusi kocsmák
Amely visszafordíthatatlannak tűnő folyamat, aztán megfigyelhető a kisvárosokban, megyeszékhelyeken, sőt magában a városban is. Csak itt a „bulinegyedet” és környezetét csatakosra hányó és vizelő brit fiatalok pénzére alapozva, új egységek is nyílnak.
Sötét bajsejtelem kerítette hatalmába egyszer, még jó három évtizeddel ezelőtt Vidéki Lajost, amikor egy esti órán megtért szülőfalujába. Ahogy hátizsákjával este nyolc körül caplatott a főutcán, azt látta, hogy sehol egy ember, ellenben az utcára nyitó ablakokban kékesen villognak a televíziók. Amelyek előtt nyilván emberek ültek, olyanok is, akik korábban inkább az ilyen esti órákban felkeresték a falubeli barátokat, rokonokat. Sokszor családok keltek a hét meghatározott napjain így útra, hogy aztán a konyhában borok és édes likőrök, apró sütemények mellett megbeszéljék a világ dolgait. Na, ezeket az esti vendégeskedéseket, baráti eszmecseréket lőtte ki talán először a hétfői adásszünet megszüntetésével újabb pozíciókat elfoglaló televízió, gondolta ekkor Vidéki Lajos. Aki elszomorodván, a falu egyetlen kocsmája felé irányította lépteit, és azt, legnagyobb meglepetésére, zárva találta. Másnap aztán felelősségre vonta a kocsmárost, aki pediglen széttárta a karját, és azt mondta, hogy üres kocsmát minek nyitva tartani.
Hogy aztán az egykoron dugig telt kocsmától (Falatozó, ez volt ráírva, de csak néhány konzerv volt a raktárban a későn vacsorázóknak) a mai, siralmas állapotokhoz eljussunk, ahhoz a televíziónál nagyobb hatású tényezők felbukkanása szükségeltetett. Mert az élelmes kocsmárosok időközben készülékeket állítottak, pontosabban csavaroztak fel a falra, hogy a focimeccseket, olimpiai közvetítéseket, no meg a híradókat a kocsmában is megnézhessék az emberek. És ha már megnézték, helyben meg is lehetett fröccsök és sörök mellett beszélni a történteket, még úgy is tűnt egy darabig, hogy így aztán megkapaszkodnak a kocsmák a lét peremén, a változó magyar valóságban. De, mint tudjuk, a lejtőn nincs megállás, Vidéki Lajos pedig, mint arról már a kedves olvasó is értesülhetett, meg volt győződve az emberi civilizáció folyamatos hanyatlásáról. Ami mostanra tehát elérte a kocsmákat, italméréseket is, amelyek a rendszerváltás utáni tiszavirág életű felvirágzás után úgy tűnik, hogy folyamatos visszavonulásban vannak. Vidéki Lajos akkoriban a városba költözvén, megdöbbenve látta, hogy élelmes emberek láda söröket és flakonos borokat halmoznak fel a lakótelepi garázsokban, hogy aztán „ócsó pézér” kiárulva a készletet, komoly forgalomcsökkenést idézzenek elő a környék kocsmáiban. Sokan már a garázs előtt meghúzták az üvegeket, így aztán kialakult a szabadban, állva történő ivás „kultúrája”, de legalább szóba álltak egymással ott, a garázs előtt az emberek.
Aztán az állam és szervei tettek arról, hogy sorra eltűnjenek ezek a garázskocsmák, de nem az történt, amit vártak, nem mentek vissza az emberek a még funkcionáló italmérésekbe, mert jöttek, láttak, győztek közben a szupermarketek, a nagyáruházak. Ahová autókkal szokott esténként vagy hétvégén járni a jámbor magyar, és hazafelé már ott van a karton olcsó sör vagy a flakonos bor a csomagtartóban. A folyamat aztán elért odáig, hogy a valahonnan rendszeres pénzhez jutó és a végsőkig kitartó iszákosok mellől az ifjúság is eltünedezett a kocsmákból. Pedig korábban ott (is) tanulhatta az életet, hallgathatta a lecsúszottak képtelen történeteit, és ez utóbbiak is jól jártak cserébe kapott egy-egy potya fröccsel, sörrel. Ilyenkor pelyhedző állú legénykék érezhették magukat férfinak, és bakfisok lehettek kékharisnyák, komoly csábítók néhány órácskára. Nem volt ez olyan rossz világ, bár a törvény mindig is tiltotta. De mára már feleslegessé vált ez a tiltás, mert egynémely divatos és drága hely kivételével egyre kevesebb fiatal jár kocsmába. Akik meg mégis elmennek, azok az okostelefont pöckölgetik általában, néha egy-egy félmondatot dobva a másoknak arról, hogy ki mit írt, a világhálón miket találtak.
Igen, Vidéki Lajos, a szolid kocsmajáró most attól tart, hogy a kocsmák világának a végét az internet és az okostelefon hozza majd el. Amit a televízió és a szupermarket meghagyott, azt elvégzi a mikroelektronika. Mert sorra zárnak be a kocsmák még olyan helyeken is, ahol lenne „fizetőképes kereslet” sörre, borra. Mert pénzből valóban több van néhány éve az embereknél, de okostelefonból és internetelérésből is.
Sötét bajsejtelem kerítette hatalmába egyszer, még jó három évtizeddel ezelőtt Vidéki Lajost, amikor egy esti órán megtért szülőfalujába. Ahogy hátizsákjával este nyolc körül caplatott a főutcán, azt látta, hogy sehol egy ember, ellenben az utcára nyitó ablakokban kékesen villognak a televíziók. Amelyek előtt nyilván emberek ültek, olyanok is, akik korábban inkább az ilyen esti órákban felkeresték a falubeli barátokat, rokonokat. Sokszor családok keltek a hét meghatározott napjain így útra, hogy aztán a konyhában borok és édes likőrök, apró sütemények mellett megbeszéljék a világ dolgait. Na, ezeket az esti vendégeskedéseket, baráti eszmecseréket lőtte ki talán először a hétfői adásszünet megszüntetésével újabb pozíciókat elfoglaló televízió, gondolta ekkor Vidéki Lajos. Aki elszomorodván, a falu egyetlen kocsmája felé irányította lépteit, és azt, legnagyobb meglepetésére, zárva találta. Másnap aztán felelősségre vonta a kocsmárost, aki pediglen széttárta a karját, és azt mondta, hogy üres kocsmát minek nyitva tartani.
Hogy aztán az egykoron dugig telt kocsmától (Falatozó, ez volt ráírva, de csak néhány konzerv volt a raktárban a későn vacsorázóknak) a mai, siralmas állapotokhoz eljussunk, ahhoz a televíziónál nagyobb hatású tényezők felbukkanása szükségeltetett. Mert az élelmes kocsmárosok időközben készülékeket állítottak, pontosabban csavaroztak fel a falra, hogy a focimeccseket, olimpiai közvetítéseket, no meg a híradókat a kocsmában is megnézhessék az emberek. És ha már megnézték, helyben meg is lehetett fröccsök és sörök mellett beszélni a történteket, még úgy is tűnt egy darabig, hogy így aztán megkapaszkodnak a kocsmák a lét peremén, a változó magyar valóságban. De, mint tudjuk, a lejtőn nincs megállás, Vidéki Lajos pedig, mint arról már a kedves olvasó is értesülhetett, meg volt győződve az emberi civilizáció folyamatos hanyatlásáról. Ami mostanra tehát elérte a kocsmákat, italméréseket is, amelyek a rendszerváltás utáni tiszavirág életű felvirágzás után úgy tűnik, hogy folyamatos visszavonulásban vannak. Vidéki Lajos akkoriban a városba költözvén, megdöbbenve látta, hogy élelmes emberek láda söröket és flakonos borokat halmoznak fel a lakótelepi garázsokban, hogy aztán „ócsó pézér” kiárulva a készletet, komoly forgalomcsökkenést idézzenek elő a környék kocsmáiban. Sokan már a garázs előtt meghúzták az üvegeket, így aztán kialakult a szabadban, állva történő ivás „kultúrája”, de legalább szóba álltak egymással ott, a garázs előtt az emberek.
Aztán az állam és szervei tettek arról, hogy sorra eltűnjenek ezek a garázskocsmák, de nem az történt, amit vártak, nem mentek vissza az emberek a még funkcionáló italmérésekbe, mert jöttek, láttak, győztek közben a szupermarketek, a nagyáruházak. Ahová autókkal szokott esténként vagy hétvégén járni a jámbor magyar, és hazafelé már ott van a karton olcsó sör vagy a flakonos bor a csomagtartóban. A folyamat aztán elért odáig, hogy a valahonnan rendszeres pénzhez jutó és a végsőkig kitartó iszákosok mellől az ifjúság is eltünedezett a kocsmákból. Pedig korábban ott (is) tanulhatta az életet, hallgathatta a lecsúszottak képtelen történeteit, és ez utóbbiak is jól jártak cserébe kapott egy-egy potya fröccsel, sörrel. Ilyenkor pelyhedző állú legénykék érezhették magukat férfinak, és bakfisok lehettek kékharisnyák, komoly csábítók néhány órácskára. Nem volt ez olyan rossz világ, bár a törvény mindig is tiltotta. De mára már feleslegessé vált ez a tiltás, mert egynémely divatos és drága hely kivételével egyre kevesebb fiatal jár kocsmába. Akik meg mégis elmennek, azok az okostelefont pöckölgetik általában, néha egy-egy félmondatot dobva a másoknak arról, hogy ki mit írt, a világhálón miket találtak.
Igen, Vidéki Lajos, a szolid kocsmajáró most attól tart, hogy a kocsmák világának a végét az internet és az okostelefon hozza majd el. Amit a televízió és a szupermarket meghagyott, azt elvégzi a mikroelektronika. Mert sorra zárnak be a kocsmák még olyan helyeken is, ahol lenne „fizetőképes kereslet” sörre, borra. Mert pénzből valóban több van néhány éve az embereknél, de okostelefonból és internetelérésből is.