Vélemény és vita
Kívánság
Apám mindig azt mondta, sőt mondogatja ma is, hogy fiam, a gyerek az mindig őszinte, az nem hazudik soha
Kellemetlen amit mond, mégpedig pontosan azért, mert igaz. És elmondja ilyenkor azt, hogy hogyan bukott le ő mint Mikulás, mert ugyanis észrevettem narancssárga (!) gumicsizmáját, megjegyezve, hogy apukámnak is éppen ugyanilyen van. Azt persze sosem magyarázza meg, hogy ez a történet pontosan hogyan is kapcsolódik az igazmondáshoz, azt hiszem, az örökre az ő titka marad.
De titok ide, titok oda, nekem ez az ismétlődő történet jutott eszembe a minap, amikor egy tanodákról szóló műsort hallgattam. Pedig az elején nem is figyeltem igazán, sőt, még bosszankodtam is, amikor a riporter megkérdezte a gyerekektől: „És te mit szeretnél karácsonyra?” És jött az első válasz, hogy Barbie babát! És te? Én babaházat! És te? Én szeretetet!
És ez a válasz lerántott a földre, figyeltem, füleltem, mert egy kiskölyök (nem tudom, hogy fiú volt vagy lány), hacsak nincs akkora lelke, amibe belefér a világ, ilyet nem szokott kívánni. A riporter is csak kis késéssel kérdezte meg a következő kissrácot, ami után még nagyobb csönd következett, mert ő meg azt felelte, hogy ő a szüleit kéri karácsonyra. Nem tudom, hogy a második két kívánságnak mi az oka, azt sem, hogy melyik tanodában készült a beszélgetés. Azt tudom, hogy hátrányos helyzetű gyerekek járnak oda, akik nem is mindig jó tanulók, de gyakran énekelnek, időnként imádkoznak is, mindig van valami harapnivaló, és a gyerekek akkor is ott vannak, amikor éppen mehetnének máshová is, sőt a régiek is vissza-visszatérnek, és gyakori eset, hogy harminc lurkó helyett a duplája zsivajog odabenn. Kiderült az is, hogy ennek a sok ottlétnek eredménye is van, például az, hogy az oda járó gyerekek tanulmányi eredménye egy jeggyel javult.
Ha a negyedik gyertya elfújása után lehet még kívánni, akkor most azt kívánom, mind a négy gyerek kívánsága teljesüljön, és legyen Barbie, meg babaház, szeretet, és legyenek szülők is. Már csak egyet kell aludni.
De titok ide, titok oda, nekem ez az ismétlődő történet jutott eszembe a minap, amikor egy tanodákról szóló műsort hallgattam. Pedig az elején nem is figyeltem igazán, sőt, még bosszankodtam is, amikor a riporter megkérdezte a gyerekektől: „És te mit szeretnél karácsonyra?” És jött az első válasz, hogy Barbie babát! És te? Én babaházat! És te? Én szeretetet!
És ez a válasz lerántott a földre, figyeltem, füleltem, mert egy kiskölyök (nem tudom, hogy fiú volt vagy lány), hacsak nincs akkora lelke, amibe belefér a világ, ilyet nem szokott kívánni. A riporter is csak kis késéssel kérdezte meg a következő kissrácot, ami után még nagyobb csönd következett, mert ő meg azt felelte, hogy ő a szüleit kéri karácsonyra. Nem tudom, hogy a második két kívánságnak mi az oka, azt sem, hogy melyik tanodában készült a beszélgetés. Azt tudom, hogy hátrányos helyzetű gyerekek járnak oda, akik nem is mindig jó tanulók, de gyakran énekelnek, időnként imádkoznak is, mindig van valami harapnivaló, és a gyerekek akkor is ott vannak, amikor éppen mehetnének máshová is, sőt a régiek is vissza-visszatérnek, és gyakori eset, hogy harminc lurkó helyett a duplája zsivajog odabenn. Kiderült az is, hogy ennek a sok ottlétnek eredménye is van, például az, hogy az oda járó gyerekek tanulmányi eredménye egy jeggyel javult.
Ha a negyedik gyertya elfújása után lehet még kívánni, akkor most azt kívánom, mind a négy gyerek kívánsága teljesüljön, és legyen Barbie, meg babaház, szeretet, és legyenek szülők is. Már csak egyet kell aludni.