Kitörölt emberek

Vegyük mindjárt az elsőt, Orbán Viktor törlését az Oxfordi Egyetem hírességeinek listájáról. Vélhetően a tusnádfürdői beszéde miatt „kapták le”. Bár nem mi vittük a Békemeneten a „Viktor az Isten” táblát, s nem is akarjuk a miniszterelnök képével kitapétázni a szobánkat, de ez azért mindenképp túlzás.

Külön pikantériája az Orbán-ellenes nyugati hadjáratnak, hogy megszólalt a magyar miniszterelnökkel kapcsolatosan Francis Fukuyama, korunk egyik legismertebb gondolkodója is, aki igazából azzal az esszéjével vált világhírűvé, amelyben a történelem végéről írt (biztosan nem járt mostanában Ukrajnában vagy Gázában). Bár elméletét többen (köztük Jacques Derrida) megcáfolták, még mindig jelentős, elismert filozófusnak számít, s mivel a nagy nevektől származó kritikákat mindig igazabbnak tartja a közvélemény, érthető, hogy a Népszabadság örömmel idézte Fukuyama Orbánt kritizáló sorait. Mások, akik a támadásoktól függetlenül is bíznak a miniszterelnökben, felemlegethetik a régi mondást: a kutya ugat, a karaván halad.

Úgy vélem, teljesen idevág az az interneten keringő hír, mely szerint az amerikai San Francisco vezetése levette a Lech Walesa street táblákat. Ezután Tom Waddell nevét viseli majd ugyanez az utca. Az illető homoszexuális amerikai olimpikon volt, ő találta ki a „melegolimpiát”, amelyet éppen San Franciscóban rendeztek meg először. Ezek után nem meglepő, ha megjegyzem, hogy a nyugati parti város híres meleg közösségeiről s az általuk teremtett szabad és befogadó légkörről. S mi volt Walesa bűne? Az, hogy buziellenes kijelentéseket tett tavaly Lengyelországban. Nem kell megijedni, csupán annyit kért, üljenek hátra Szejmben, s ne az első sorokban „óbégassanak”. Friscónak ez sok volt.

Nem tudom, mit vártak egyébként az amerikai melegek Walesától. Az idén mutatták be Andrzej Wajda nagyszerű filmjét, amelyet az egykori gdanski villanyszerelő életéről készített. Ebből is kiderül, hogy nyolc gyereke van a munkásvezérnek, merthogy ő az maradt örök életére. A film mesteri módon ábrázolja azt a szűnni nem akaró feszültséget, amelyben a Walesa család élt, s amelyet az apa veszélyes, sőt életveszélyes politikai tevékenységének és a feleség féltő, mindig nyugalmat kereső személyiségének konfliktusa csak fokozott. Őrlődtek, veszekedtek, viaskodtak, miközben mind a ketten adni akartak a másiknak, meg akarták érteni egymást. Walesa nemzetet akart, amelynek nagy fáklyatüzénél a család is megmelegedhet, az asszony pedig a családját féltette, amelyben persze ott ég mindig a nemzet mécsese is.
Fene tudja, mi késztette arra a friscói városvezetést arra, hogy egyáltalán utcát nevezzen el Walesáról. Talán a jellegzetes amerikai sznobizmus, hiszen Nobel-békedíjat kapott. Ez lehet mögötte, mert az jól látható, hogy alakja (nyolc gyerek, bigott katolicizmus, vasgyári meló) sehogy sem illik Friscóhoz.

Még szerencse, hogy Walesa 2011-ben Budapest díszpolgára lett, lehet, hogy ez nyújt neki most vigaszt a csúnya amerikai ügy árnyékában. Mert hát ügy van, sőt ügyködni kell, az ilyen „kitörlések”, „radírozások”, mint Orbán és Walesa eltüntetése is, azt a látszatot kelhetik, hogy mindez fontos valakiknek. Szó sincs morális halálról, kulturális kiüresedésről. Hiszem, hogy létezik még mindaz a bonyolult, de rendezett értékhalmaz, amit nagybetűs Nyugatnak hívott az ember évszázadokon keresztül. Nem mellesleg külön tetszik, hogy egy magyar és egy lengyel politikust vegzálnak, velünk mindig probléma van, adja is az Isten, hogy mindkét nép gondot jelentsen még sok ezer évig.