Kisvasút, nagy öröm

Nem számít a világ leghosszabb, hasonló nyomtávú vasútvonalai közé, nem tartozik az elmúlt évtizedekben felszámolt, felszántott és sóval felhintett régi magyar utasforgalmi és gazdasági kisvasútjainak sorába sem. Hat kilométer hosszú sínpályán kattog és döcög a szerelvény az alcsútdobozi arborétum és a  felcsúti sportközpont között, feleúton egy megállóval, ahol látványosságszámba megy a restaurált állomás és a kocsiszín.

Temérdek felszedett vasúti sín és guruló jármű végezte pályáját a MÉH-telepen, majd a vasműben. Sok ezer vidéki embernek kellett életmódot változtatnia, átszoknia az ide-oda kitérő, zsúfolt autóbusz-közlekedésre, noha addig kényelmesen vonatozhattak az áruikkal, terményeikkel. Székesfehérvár és Bicske között közel száz évig, 1979-ig működött a vasúti személy- és teherforgalom, normál nyomtávon. Majd szép lassan eltűntek a sínek, összedőltek az állomásépületek, győzött az autó és az autóbusz. Meg a természet, amely másfél emberöltő múltával csak gazt növelt a vasút hűlt helyén. A két kulturális és sportintézmény közötti pályaszakaszt 2015-ben rekonstruálták a sokkal olcsóbb, hétszázhatvan milliméter nyomtávúval, megvásárolták a nyírségi vasút megmaradt termes vagonjait, amelyeket azután restauráltak, és az egész évi menetrendhez igazodva ellátták fafűtésű vaskályhákkal.

A tavaly nyáron megindult kirándulóforgalom, és minden, ami a hozzá kapcsolódó projekthez és programokhoz tartozott – a napi politikát is beleértve –, gúnykacajt gerjesztett a főváros baloldali és liberális köreiben. Mint mindig, amikor valami nem tetszik őnekik, és főként az nem, hogy a vasutat támogató miniszterelnök családilag történetesen Felcsúthoz kötődik. Demszky csődterhes metróépítéséhez természetesen nem ajvékolnak, holott az néhány nagyságrenddel többe került, mint amennyibe kerülnie kellett volna. Így megy ez: csináljon bárki bármit is, ha nem tetszik nekik, az csak tréfli lehet.

A napokban utaztam a Vál-völgyi vasúton oda-vissza. Életem során vonatoztam már Mexikóban a Los Mochis–Chihuahua magashegyi vasúton, a Chicago–Baltimore–New York vonalon, a Damaszkusz és Aleppo közötti sivatagi járaton, de mégsem mondanám, hogy vacak ez a dunántúli kis vonat. Egyébiránt aznap zsúfolásig megtelt a három kocsi felnőttekkel és gyermekekkel. A vonatjegy száma 14 665 és 13 100 volt, ami azt jelenti, hogy eddig legkevesebb 27 765 felnőtt utazott a hat kilométeres járaton.