Baranya Róbert

Vélemény és vita

Kiskirályok

A napokban (végre) kiborult a bili a közterület-felügyelők körül

Nem tudom, hogy vannak vele, én még közterület-felügyelőt csak akkor láttam, amikor „mikuláscsomagot” rakott a szélvédőkre, meg egyszer-kétszer BKV-ellenőröket kísért a buszon. Most éppen az derült ki, hogy furfangos, mondhatnám, pofátlan módon büntetgetik a budapesti autósokat. Új KRESZ-táblákat helyeznek ki egy-egy sarokra, majd bekamerázzák a helyszínt. Ezek után beülnek a kis szolgálati szobájukba, és a gépi kávé szürcsölgetése meg a szalámis szendvics majszolgatása közben, teli szájjal röhögve, sorra dobálják ki az ötven­­ezres büntetéseket a gyanútlan sofőröknek. De a pofátlanság máskor is tetten érhető: az ünnepnapok hétvégi ledolgozásakor szinte kirajzanak, hiszen ez egy aranybánya nekik. Mert szombaton elvileg nem kell parkolódíjat fizetni, de ha azon a napon egy ünnepnapot dolgozunk le, akkor az ugye munkanapnak számít, tehát kell. Erre persze nem figyel senki, így „jogosan” lehet bírságolni. Legutóbb társasházunk parkolójában állt neki ilyen alkalommal egy közteres büntetgetni, de az lett a vége, hogy a lakók elkergették. A kamerás bírságolás már Tarlós Istvánnál is kiverte a biztosítékot, és a főpolgármester arra buzdította az érintett sofőröket, hogy ne fizessék be büntetést, amit – ahogy kiderült – valóban törvénytelenül próbálnak behajtani rajtuk. Persze nem csak a köztereseken kell elverni a port, hiszen egyes önkormányzatoknál premizálják a minél többet bírságoló kollégát, sőt van bírságolási minimum is, amit a felügyeletnek teljesítenie kell. Nem ártana azt is helyre tenni, hogy közteresek többsége – tisztelet a kivételnek – egyből kiskirálynak érzi magát, amint belebújik szürke egyenruhájába. és kitűzi a jelvényét. Persze akkor nem látjuk őket, amikor valakik balhéznak az utcán, valaki szemetel vagy kutyája a járdára piszkít. Nem látjuk őket a lomtalanítások közelében sem soha. Pedig az lenne az alapkötelességük, hogy felügyeljék a közrendet. Csak pont azt nem csinálják.