Kiskertemben

Hát ott sok minden van, de uborka nincs, igaz, nem is kapott rá a róka, legfeljebb ha szőlő volna, bár ez a helyzet mostanában még annál is savanyúbb lehet. Mármint a mezőgazdaságban tapasztalható munkaerőhiánynál. Sőt, fokoznám a helyzetet, és pontosítanám is, a mezőgazdaságban tapasztalható közveszélyes munkakerülésnél, a kmk-nál, amiért az átkosban akár hosszabb-rövidebb időre is bevarrták az embert. Mert dolgozni, papíron legalábbis, kellett. Most nem arról van szó, hogy az agráriusoknak el kellene ugraniuk a fejlesztés és a gépesítés elől, mert versenyképes csak úgy lehet az ember, hogy egy sokezres sertéstelepet öt-hat ember kiszolgál, de akkor a takarmányozástól a trágyaeltakarításig mindent gombokkal és komoly szoftverekkel irányít. Most arról van szó, hogy a műszakilag képzett szakember is kevés. És a kétkezi munkára hajlandó ember is. Munka pedig? Nos, hát az mindig van. Nem kapálásra kell már gondolni, hanem finom, gyakran aprólékos tevékenységre, palántázásra, pikírozásra, kicsike növénykék el- és szétültetésére, kézi szüretre, mert a pár centis levélkékért kétszer-háromszor annyit fizetnek, mint egy rendes mángoldlevélért, ami mellett az összes lapu elbújhat. És az ilyen munkára sincs, vagy kevés a jelentkező. És ez sok-sok dolognak a következménye. Következménye a régebben bőkezűen osztogatott munkanélküli-segélynek, nem kell mondani ugye, milyen színű pártot társítson hozzá az olvasó. Következménye a fogyasztói társadalom terjesztette ostobaságnak, a nagy láncoknak, igen, mert egyszerűbb bemenni valamelyik pontosantudjukhogyhova, alig tizenöt kilométer, és ott megvenni a répát, ha lehet, hollandot, az olyan szép sárga, és legalább két arasz. Az íze meg, bah, hát arról tényleg nem érdemes beszélni. A kiskerteket így szépen felverte a gyom, és ha nagyon bántotta a volt gazda szemét a felfordulás, legfeljebb jött egy kis füvesítés. A leginkább érintett kis falvakban a munkanélküliség a teljesség felé közelít, időnként el is éri. Az arányok érzékeltetése végett: egy hússzor negyven méteres területen egy termelői közösséget vivő bátor házaspár hetente hatvan családnak szállít egy-egy nagy kosár gyönyörű, biominőségű zöldséget. Nemcsak répát, hanem mindent, ami az éghajlatunkon megterem, úgy ötvenfélét. A tízhektáros tanyán működő kertészet pedig nem talál négy, munkára hajlandó embert, pedig ha lenne négy munkás, akkor az a tanya lenne az egyik Paradicsom. Szomorú, de vidéken is elfelejtettek, illetve nem akarnak dolgozni az emberek. Annak ellenére, hogy a pénznek még mindig nincs szaga – ámbár úgy tűnik, a munka egyre büdösebb.