Kinek hazudtok?

Az európai menekültválság kezelésének és az arról folytatott vitának minden nyomorúsága és abszurditása benne van az alsó-ausztriai Traiskirchen menekülttábora körül kialakult aktuális mini balhéban. Egy liberális hírportál újságírónője megkongatta a vészharangot: szélsőjobboldali fiatalok rettenetes üzenetekkel fogadják a menekülteket. Az identitárius mozgalom olyan szórólapokat osztogatott, amelyeken arról biztosítja a menedékkérőket angolul, hogy nem tekinti őket ellenségnek, de a tömeges bevándorlás nem megoldás, nem akarnak idővel kisebbséggé válni a hazájukban. A valódi menekülteknek jár a rendes szállás és az oktatás, hogy a válság végeztével hazatérhessenek, és újjáépíthessék országukat, a gazdasági bevándorlóknak viszont Európa NEM lesz az otthonuk. Boldog az az ország, ahol így beszél a szélsőjobb, mondhatnánk, de egyetlen szórólapból nyilván nem lehet megítélni egy mozgalmat és annak tagjait. Most azonban nem is ez a lényeg.

Az akción a kollegina annyira felbosszantotta magát, hogy könyörtelen ellentámadást hirdetett: mindenki ragadjon tollat, és írjon kedves, angol nyelvű üdvözlőlevelet a menekülttábor lakói-
nak, hogy lássák, nem minden osztrák ilyen idegengyűlölő, szívtelen disznó. Melegszívű gesztus ez, merő emberi jóság, vendégszeretet, figyelmesség. Egyetlen baj van csak vele: hogy hazugság.

Ez a levél lehet, hogy mosolyt csal egy menedékkérő arcára, de keserű mementó lesz belőle, amikor robognak a buszon kifelé Ausztriából haza, vagy mondjuk Magyarországra. Milyen vigasztaló lesz a tudat, hogy volt az eldorádónak hitt Ausztriában néhány jó szándékú idióta, aki hamis reményt adott.

A jó szándékú idióták ebben a nagy és könyörtelen kormányok ellenfelei, hiszen van szíve annak, aki kedves levelet ír a menekültnek, és nincs szíve annak – az osztrák példánál maradva Johanna Mikl-Leitner belügyminiszternek –, aki azt mondja, hogy kész, nem bírjuk ellátni ezt a sok embert. A különbség az, hogy egyikőjük vállát kormányzati felelősség nyomja, a másikét meg nem. Az egyszeri állampolgár nem határozhat az ország költségvetéséről, de ha hajtja a segítő szándék, lényegében csak értelmesebb dolgot tud tenni annál, hogy leveleket írogat. Ennek ugyanis pont annyi értelme van, mint Isaurának szabadulásra, Esmeraldának meg szemműtétre pénzt gyűjteni, csak a felsorolt mosolyognivaló hülyeségekkel szemben ez legalább felelőtlen és hazug is.

Európa az erejéhez mérten emberségből, erkölcsi kötelességből befogadja a menekülteket, de a vak is látja, egyik ország sem akar nagyobb terhet vállalni, mint a többi, és főleg nem akarja senki, hogy gazdasági menekültek vegyék el a helyét azoknak, akik az életüket féltve vállalták a veszélyes utazást Európába. A levélírós jótékonykodó pótcselekvésnek pont annyi értelme van, mint pénzgyűjtést szervezni azért, hogy jópofának szánt óriásplakátokkal vágjunk vissza a kormánynak. Az vajon hány menekültnek segít?

Sokan örültek volna, ha a tegnapi magyar–szerb kormányülés botrányba fullad, ha Vucic kormányfő az első dühből mondott véleményét ismétli el, és nem azt mondja, hogy „nem kellemes a kerítésépítés”. Tegnap együttműködésről, egy mindkét országot sújtó problémáról volt szó, közös erőfeszítésekről, és a két ország jó kapcsolatáról. Aki vagdalkozást és balhét várt, csalódott.

A belgrádi kormány okkal szégyenkezhet a bevándorlókat a magyar zöldhatár felé kísérő szerb rendőrök miatt, de nem ez számít most. A tegnapi közös kormányülés alapján Magyarország és Szerbia közé nem vert éket a kerítés sem, örvendetes lenne hát, ha azok sem tennék, akiknek ez áll az érdekükben.