Kié a szégyen?

Először a görög adósságkezelés ügyében „szolgált rá”, hogy SS-egyenruhában ábrázolják, csütörtökön pedig hidegszívűséggel, az empátia teljes hiá­nyával vádolták meg, amikor olyat mondott egy palesztin kislánynak, hogy az elsírta magát. A német kancellárnak egy rostocki iskolalátogatáson panaszolta el a németül kiválóan beszélő Reem, hogy családját a kitoloncolás fenyegeti. Merkel azt mondta a kislánynak, hogy nagyon szimpatikusnak tartja őt, de rengetegen élnek azokban a libanoni palesztin menekülttáborokban, ahonnan ő is jött, nem mondhatja Németország sem nekik, sem az afrikaiaknak, hogy mindegyiküket be tudja fogadni, mert ez lehetetlen. Szerinte Németország csak a menekültügyi eljárások gyorsításával tudja oldani a menedékkérők bizonytalanságát, és lesznek, akiknek vissza kell menniük. A következő mondat előtt elakadt, mert a kislány elsírta magát, Merkel pedig megsimogatta a fejét, és igyekezett vigasztalni, hogy nagyon klasszul szerepelt.

Rémálom egy politikusnak, amikor egy gyereket kell nyilvánosan szembesítenie a fájdalmas valósággal. Merkelnek tanácsadók nélkül, azonnal, ösztönből kellett reagálnia. A kancellár őszinte volt és tisztességes. Ha bármi mást mond, akkor hazudik a kislánynak. Egyesek szerint azt kellett volna mondania Reemnek, hogy megvizsgálja az ügyét, iszonyúan káros lett volna azonban, ha így tesz. Merkel ezzel pillanatnyi önös érdekből a jóságos uralkodó népmesei szerepébe helyezkedett volna, megkérdőjelezve így a német demokráciát, és pokollá téve a borzalmasan leterhelt német menekültellátó rendszerben dolgozók életét.

A Németországot rendkívüli mértékben érintő migrációs válság úgy iszonyú, ahogy van. Igazságtalan és fájdalmas, hogy összezúzzák egy kislány álmait, mert nincs helye Németországban, de a tragédia ott kezdődik, hogy nincs jövője a saját hazájában. Azoknak kell szégyellniük magukat, akik miatt menekülttáborokban élnek a palesztinok és a Közel-Kelet más népei, akik miatt végtelen embertömegek menekülnek, ha nem a halál, akkor a nyomor elől.