Manapság – amikor a kreativitás az egyik leghasznosabb készség – sokan mondják, hogy a nagy ötletek is a káoszban fogannak. De mindez csak ritka, kegyelmi pillanatokra igaz, a valóságban gyakoribb tapasztalat az, hogy a zűrzavarból legfeljebb nevetni való bohózat, további csetlés-botlás, vagy éppen a nagy semmi fakad. Így van ezzel a kaotikus tisztújítás óta az egyre zavarosabban politizáló szocialista párt is.
Már akkor fejetlenségre utaló jeleket lehetett látni, amikor a tisztújításra felkészült négy jelölt egymás ellen áskálódott. Molnár Gyulát Fidesz által „fogott”, zsarolható figurának nevezte az uniós parlamentben állandóan árulkodó, renegátpolitikát képviselő, így egyre inkább népszerűségét vesztő Szanyi Tibor. Aki ráadásul keményen, kertelés nélkül, sokszor alpári módon illette a többi elnökaspiránst is, de leginkább a regnáló elnököt, az elmúlt évek eredménytelensége miatt. És ott volt még Harangozó Tamás, aki ifjonti hévvel, de gyakorlatilag program nélkül járta fáradhatatlanul az alapszervezeteket, „leöregezve” a többieket. Tóbiás elnök erőfeszítésre pedig inkább csak erőlködése hasonlított – eredmény nélkül.
Négyen szálltak ringbe egy helyért, ami lehet, hogy a felszínen vonzóan demokratikusnak tűnik, de egy válságban lévő párt esetében a hatékonyság, illetve a későbbi együtt gondolkodás szempontjából nagyon szerencsétlen helyzet. Hisz miután titokban, vagy nyíltan kígyót-békát kiabáltak egymásra, hogy is lehetne közös erővel a jövőn dolgozni, a káoszból a rendezett és hatékony politizálás útjára lépni? A kérdésben benne rejlik a válasz. Sehogy! És az elmúlt hetek bizonyították is, hogy egy kételyekkel küszködő, önmagában sem bízó pártban ilyen módon kiélezni a törésvonalakat büntetlenül nem lehet.
Az első ilyen jel volt, mikor „nevető harmadikként”, surranó pályán befutott a hetedik kerületben Hunvald György, aki a börtönből egyből egy alapszervezet élére állt. Az újonnan megválasztott pártelnök nem is örült mindennek. És pontosan ebből látható, hogy Molnár Gyula még (de lehet, hogy soha) nem tudja kézben tartani a szörnnyé változott utódpártot, amely szép lassan felfalja önmagát. A Hunvald-ügy kezelhetetlenségére jellemző az a Boris Vian-bohózatokat idéző értelmetlenség, mellébeszélés, amit Molnár jobbkeze, Hiller István (aki Botkát ütötte ki a választmány éléről) produkált egy rádióinterjúban.
Amikor Hunvald szerepvállalásáról és a megújulásról tettek fel neki egy elég kínos kérdést, miszerint ez miképp is lenne összeegyeztethető, akkor ezt válaszolta: „Ebben az ügyben nekem az a véleményem, mint a Magyar Szocialista Párt elnökének. És ezt elvi kérdésnek tartom.” A rádióhallgatók megdöbbenésére Hiller mindezt anélkül nyögte ki, hogy megosztotta volna, mit is gondol Molnár Gyula az ügyről. A riporter dicséretére legyen mondva, hogy tovább forszírozta, hogy miként tudják majd kezelni a mindig visszatérő korrupciós vádat Hunvald György miatt. És erre érkezett a káoszban fogant egyszerű, határozott, kreatív, ugyanakkor teljesen értelmetlen Boris Vian-jelenetekre jellemző válasz: „Nem!” Hogy ezt nem értjük? Jogos! Mert érthetetlen. De nem a hallgatóban, hanem a készülékben, pontosabban a beszélőben volt ezúttal a hiba.
Mindez nagyon jól jelképezi azt a kommunikációs fejetlenséget, amiben a megújulásra készülő szocialisták vergődnek.
Beszédes az is, hogy közben Botka László is megszólalt. A választmány éléről ugyan meglepetésre a káoszban teremtő Hiller István kiütötte őt, de mindenki megdöbbenésére Molnár Gyula azzal szerette volna pacifikálni (vagy ravasz módon kínos helyzetbe hozni és végképp eltörölni), hogy miniszterelnök-jelöltnek nevezte meg. Botka szerint csak a sajtóban, ugyanis személyesen ők nem beszéltek… És, minő meglepetés: Botka ezt visszautasította. Inkább marad (ha maradhat) Szeged polgármestere, minthogy ebben a nevetséges bohózatban, a zűrzavar okozta összevisszaságban még nagyobb szamárrá váljon. És voltaképp ez volt a legokosabb, amit tehetett.
Végül pedig, hogy még nagyobb legyen a kommunikációs fejetlenség, interjút adott Hunvald György is. Azt állította, hogy nincs erkölcsi akadálya annak, hogy ő legyen az erzsébetvárosi MSZP elnöke, és hogy a pártelnökkel még nem beszélt erről. És nem is akar. Majd gyorsan, igazi demokrataként hozzátette, hogy őt az alapszervezet választotta meg (bármennyire is meglepő: ellenszavazat nélkül!), és hogy lehet ő még polgármesterjelölt is, hisz a puding próbája az evés. (Értsd: majd a választók eldöntik, hogy ki a legalkalmasabb polgármester.) Erről a zavaros színű és szagú romlott pudingról viszont csak annyi juthat az egyre inkább értetlenkedő szemlélődő eszébe, hogy mindezt bizony Gyurcsány Ferenc fogja nagykanállal felfalni.