Kezdjünk egy újabb életet!

„Kölcseynek, a szent öregnek ma is igaza van: haladás a matériában, … de: haladás a lélekben, semmi – vagy nagyon kevés, vagy inkább csak jó szándék, semmint maradandó cselekedet. A szép beszéd ma is rendesen annak esik jól, aki elmondja, és ritkán használ annak, akinek elmondják; viszont a magyar szegénység, Széchenyi kilencmillió hű és jó jobbágyának Trianonban megfogyatkozott unokái ma is várják az új esztendőt.” E szavakkal vezeti be 1933 szilveszterén Szekfű Gyula a Három nemzedék ötödik, Tria-
non óta című részét. A konzervatív történész ott folytatja híres művét, ahol tizenhárom évvel korábban abbahagyta: „vétkesek és betegek voltunk és vagyunk, s bajainkon kisebb kezdemény nem, csak lelki megtisztulás, belső átalakulás segíthet”. Vele majdnem egy időben írja a világválságról Hamvas Béla, hogy annak legfőbb oka nem anyagi (gazdasági, pénzügyi), hanem lelki, mentális természetű, illetve gyökerű: „A modern ember tudata nem vallásos, hanem humanisztikus. Nincs természetfölötti megragadottsága. Nincs univerzalisztikus magatartása. Nem kozmikus lény. Ezzel szemben: materialisztikus, humanisztikus, empirikus. Ebből a magatartásból fakad mindaz, ami modern: az anyagiasság, a technokrácia, a szocializmus, a gazdasági orientáció, a pénzre beállított szellemiség, a korrupció, a politika…”

Megdöbbentő, hogy nyolc évtizeddel később milyen időtállóak és időszerűek a két keresztény értelmiségi gondolatai. Hiszen ma is, amikor a 2008 óta tartó, csak nehezen múlni akaró válságról töprengünk, írunk, vitatkozunk, vagy a lassan mögöttünk hagyott esztendőt értékeljük, szinte kizárólag anyagi, gazdasági, pénzügyi számokat, adatokat, trendeket emlegetünk. Hogy mennyivel nőtt a termelés és a fogyasztás, hogyan alakult az államháztartás hiánya és az államadósság, a reáljövedelem, az infláció vagy a munkanélküliség. Mintha az emberek, családok, kis közösségek, a nemzet jóléte csak ezeken múlna. Nem állítom, hogy ezek nem fontosak, de ha arra a kérdésre akarunk válaszolni, mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel, akkor az anyagi életkörülmények mellett más tényezőket is érdemes figyelembe vennünk – az egyéni jóllét ugyanis mást, többet jelent, mint a jólét.

Ezért is kiemelkedő jelentőségű a Központi Statisztikai Hivatal nemrég publikált jelentése a jóllét magyarországi helyzetéről, amely a hazánkban e témában először elvégzett, az Európai Unió szintjén harmonizált nagy mintás adatfelvétel eredményeit ismerteti. Ebből kiderül, hogy a GDP volumenindexe 2013-ban még nem érte el a 2006-2007-es – válság előtti – szintet, az egy főre jutó nettó jövedelem (ötszázhuszonnyolcezer forint) reálértéken (2000. évi árakon) még a 2003. évit sem, az anyagi körülmények szubjektív megítélése pedig egy tízfokozatú skálán 5,21 pont volt 2013-ban a felnőtt lakosság átlagát tekintve, ami a közepesnél kicsivel magasabb érték. Érdekes, hogy az élettel való elégedettség átlagértéke a felnőtt lakosságra 6,15 pont. Az emberek közel egyharmada nagyon elégedett az életével, s csupán 6,2 százalék a nagyon elégedetlenek aránya. Érdekes, hogy a társadalom jövedelmi szempontból középső pozícióban lévő mintegy fele esetén nincs érzékelhető kapcsolat a szubjektív jóllét egyik meghatározó változója és a jövedelmi helyzet között, s ez is alátámasztja, hogy a pénz önmagában nem boldogít – szükséges, de nem elégséges feltétel. A felnőtt lakosság 56 százaléka számolt be arról, hogy általában (többnyire vagy mindig) boldognak érezte magát, s csak minden ötödik felnőtt él úgy, hogy önbevallása szerint vagy ritkán vagy soha nem érzi magát boldognak.

A magas képzettség, a jó egészségi állapot és mentális közérzet, a megfelelő lakókörnyezet, a harmonikus családi viszonyok, a társadalmi tőke, a közbizalom épp olyan fontos a jólléthez, mint az anyagi jólét. S még valami, amit semmilyen szociológiai vizsgálat, statisztikai adatfelvétel, mérőszám nem tud kimutatni: az emberi minőség. Mi tilt jobbakká válnotok? – kérdi Vörösmarty, s az ő ajánlata:
„A gyülöletnél jobb a tett, / Kezdjünk egy újabb életet. / Legyen minden magyar utód / Különb ember, mint apja volt.” A lelki és morális „különbség” nem az anyagi helyzettől, nem a jóléttől függ, az gazdagnak, szegénynek, középen levőnek, emelkedőnek, leszakadónak, boldognak, boldogtalannak egyaránt személyes kihívás. Mely lehet cápatermészetű, de angyali természetű is – az előbbi rosszabbik, az utóbbi a jobbik énünkre, tulajdonságainkra, hajlamainkra épít. „Nem ellenségek, hanem barátok vagyunk… Az emlékezet misztikus húrjai, amelyek ott feszülnek a csataterektől és a hazafiak sírjától az élő szívekig, a családi tűzhelyekig érve, behálózva ezt a tágas országot, újult erővel fogják zengeni az Unió kórusát, ha a természetünkben lakozó jobb angyalok ismét megérintik azokat!” E patetikus szavakkal zárta első elnöki beiktatási beszédét az élő hitű amerikai elnök, Abraham Lincoln 1861 elején.

A mostani szilveszteri-újévi nagy álmok, kívánságok, tervek és fogadkozások között jó volna, ha mi sem feledkeznénk el a bennünk levő jobb angyalokról. Mert ha egyenként és együtt is jobbá válunk, akkor tudjuk jó gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel jobbá, élhetőbbé, nemesebbé tenni szűkebb és tágabb környezetünket, emelni a magunk és közösségeink jólétét és jóllétét. Hogy mégse legyen Kölcseynek ma is igaza!