Két igazság és két csökönyös szamár

Felelőtlen politikusok játszották szavazatokért folyó játékukat, aminek a levét ismét az egyszerű emberek itták meg. A népszavazás mindenáron való erőltetése a katalán oldalról hiba volt, a madridi kormány reakciója viszont egyenesen bűn. Nem a célokkal van a gond, hanem azzal, hogy mindkét kabinet azt gondolja: a politikai cél érdekében bármit megtehet.

Magyarként mindkét fél vágyait megérthetjük: ha Katalóniára nézünk, szinte kiált elménkben a párhuzam Székelyfölddel, és nehéz nem azonnal igazat adni a szabadságukért küzdő katalánoknak. De hallgattassék meg a másik fél is: Spanyolország a területi integritását védi, amelyet alkotmányba is foglalt, mégpedig ugyanabba az alapokmányba, amely lehetővé teszi Katalónia autonómiáját. Magyarként abszolút megérthetjük azt is, hogy milyen az, amikor egy évszázadok óta az ország keretei között élő nép függetlenedni kíván, a kormány pedig megpróbálja egyben tartani az országot.

Mindkét félnek megvan a maga igazsága, és az igazi probléma az, hogy ezeket a legtöbbször nem összeegyeztetni próbálják, hanem egymással ellentétbe állítani. Politikusaik pedig csakis szavazatokat látnak, nem pedig emberi sorsokat.

Spanyolország egyértelműen elvetette a sulykot a hét végén. Rendőrökkel szétverni egy népszavazást féldiktatúrákban is felhúzott szemöldököket eredményezne. Vannak ennél sokkal finomabb módszerek is egy népszavazás megakadályozására, és abból is látszik a spanyol hatóságok kétségbeesése, hogy nem éltek ezekkel.

Igazságot tenni nehéz a kérdésben, de az biztos, hogy Madrid ki tudta volna húzni a szőnyeget a referendum alól azzal, ha nagyobb pénzügyi önállóságot ad a tartománynak, jelenleg ugyanis Katalónia sokkal többet fizet a költségvetésbe, mint amennyit visszakap. Ezenkívül egyértelmű nyilatkozat kellett volna az Európai Unió valamelyik vezető szervétől, miszerint nonszensz a gondolat is, hogy egy függetlenné váló Katalónia csak úgy bent maradhatna a szövetségben, ugyanis a függetlenséget pártolók jelentős része csak akkor támogatja az elszakadást Spanyolországtól, ha ez nem jár együtt az unióból való kilépéssel. Persze ezzel Brüsszelben lemondtak volna arról a lehetőségről, hogy a Brexit-folyamat során esetleg zsarolhassák az Egyesült Királyságot azzal, hogy Skóciának felajánlják az uniós tagságot, ha London nem bizonyul kezesbáránynak.

Az Európai Unió legtöbb szerve kerüli Spanyolország elítélését: hárítanak, hallgatnak, a keményebbek is legfeljebb kicsit megdorgálják a spanyol kormányt. Furcsa, hogy Magyarország és Lengyelország esetében mindenért világvégét és jogtiprást kiáltanak, most pedig nem óbégatnak, pedig Barcelonában nemcsak jogokat, embereket is tiportak. Valamiért ilyenkor az Európai Bizottság sem gondolja magát illetékesnek belpolitikai kérdésekben. Talán vannak olyanok, akik csak akkor érzik fontosnak fellépni a hangoztatott elvek mellett, amikor politikai ellenfeleiket lehet támadni?

Ma Spanyolországban két csökönyös szamár egymás mellett beszél el: Carles Puigdemont katalán elnök már azt mondja, hogy a referendum eredményeként ki kell kiáltani a függetlenséget, míg Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök fennen hangoztatja, hogy nem is volt semmilyen népszavazás, így nincs miről beszélni. A két kormány felelőtlenül, egymásra mutogatva, jottányit sem engedve vezeti a szakadék felé az embereket, aminek egyetlen eredménye lehet: egy újabb spanyol polgárháború.