Miközben az utóbbi időben a nemzetközi szervezetek – az Európai Bizottságtól kezdve a Nemzetközi Valutaalapon keresztül egészen az OECD-ig – egyre kedvezőbb képet festenek a magyar gazdaság helyzetéről, pénzügyeink alakulásáról, addig az államadósság kockázatai miatt a hitelminősítések javítására valószínűleg még várnunk kell.
Nézzük, hogy is állunk! Három nagy hitelminősítő esetében kettőnél – Moody’s, Fitch Ratings – egy hajszálnyira vagyunk a befektetésre ajánlott kategóriától, míg a Standard & Poor’s esetében kettőt is kell ugranunk a létrán felfelé, hogy kijöjjünk a bóvliból.
Ugyanakkor gazdasági-pénzügyi kilátásaink stabilak – a nemzetközi intézetek szakértői szerint is. A Buda-Cash Brókerház például tegnap közzétett friss prognózisában jelezte, hogy idén korábbi várakozási ellenére a háromszázalékos növekedésen is átlépünk – az autóipari és az uniós társfinanszírozású állami nagyberuházásoknak tulajdoníthatóan. Ehhez hasonló értéket 2006 óta nem tudott a magyar gazdaság produkálni. Igaz, ezzel túl magasra tettük a lécet, innen nagyot ugrani nem lehet a közeljövőben. Rendszerszintű költségvetési problémáink sincsenek: a jelenleg zajló, a 2015-ös büdzsét érintő módosítások, valamint a múlt heti, az idei évet érintő tételek sem rengetik meg az államháztartási hiányt. Aligha új információ: nem pusztán brüsszeli előírás a három százalék alatti a deficit, ez a téma presztízskérdés is az Orbán-kormánynak. Növekedés, költségvetési hiány tehát kipipálva, az infláció jövőre már mérsékelt formában visszatér, és az adósságpálya lefutásában is kedvezők a jelek.
Akkor mi lehet az oka annak, hogy még mindig kockázatosnak tartanak bennünket a nagy hitelminősítők?
Hiszen a Moody’s egy hónapja javította fel Magyarország növekedési kilátásait, csatlakozva azokhoz a szervezetekhez, amelyek újabban némiképp kedvezőbb képet festenek az ország gazdasági növekedéséről. Eközben a Fitch Ratings is elismerte, hogy kimutatható hazánkban a fejlődési dinamika rövid és középtávon is, ráadásul a piac ítélete és a hivatalos állami előrejelzések is nagyjából megegyeznek.
Egyfelől a gond a magyar adósság „biztonságával” kapcsolatos. A hitelminősítők aggasztónak tartják, hogy a jelenlegi, nyolcvan százalék alatti GDP-arányos bruttó államadósságszint meghaladja a hasonló besorolással rendelkező országokét. A hazai növekedési képesség – még ha összehasonlíthatatlanul jobb is az elmúlt szűk egy évtized mutatványánál – és a külső környezet ronthatja pozíciónkat. Ugyanakkor a piac már szinte befektetésre ajánlott kategóriának tekint minket árazás szempontjából.
A másik probléma, hogy Magyarország adósságának több mint a fele külföldiek kezében van, és míg a nagy eladósodott gazdaságok (Japán vagy éppen Olaszország) a saját devizájukban adósodtak el, nálunk az adósság nagyjából negyven százaléka devizában van, így egy árfolyamgyengülés jelentősen növelné az adósság mértékét. Továbbá a fejlett országok lényegesen hosszabb időre kapnak kölcsönt a hitelezőiktől, mint Magyarország, így amennyiben egy külső sokk érkezik, és a befektetők kockázatkerülőkké válnak, akkor hazánk hamarabb szembesülhet fizetési problémákkal.
Lehet-e a kondíciókon változtatni? Igen, de nem túl gyorsan. Helyes dolog, hogy az államadósságot immár forintból újítjuk meg és a hazai pénzügyi szektor többletforrásait is állampapírba tereljük, de az adósságráta kinövésére leginkább a gazdasági bővülés adhatna végleges választ. Ugyanakkor a minél kisebb államháztartási hiány elve – ha deficit van a büdzsében, azt hitelből fedezzük, a kölcsön pedig adósságot hoz – rövid, közép- és hosszabb távon garantálja az eladósodás stopját. Persze az euró bevezetése is jótékonyan hatna a hazai pénzügyek alakulására.
Ha felminősítenék hazánkat befektetésre ajánlott kategóriába a nemzetközi intézetek, az segítené az egészséges gazdasági-pénzügyi célok elérését. Úgy tűnik azonban, hogy a felvázolt kondíciók inkább előfeltételnek bizonyulnak a felminősítéshez. Vagyis az ellentmondásból nehéz lesz kikeveregni. „Idősíkban” ez jobb esetben fél, de akár egy évig is eltarthat.