Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Képmutatók

Álláspont. Vajon milyen képet festett volna a szombati római csúcs ünnepi pillanatairól és magukat fényező résztvevőiről a velencei reneszánsz ragyogó művésze, Tiziano?

Aligha olyat, mint V. Károly német-római császárról, aki a győztes mühlbergi csatában lován ülve, dárdáját egyenesen előre tartva diadalittasan a szebb jövőbe tekint – nem sejtve, hogy alig kilenc év múlva fáradtan és kiábrándultan lemond birodalma („melyben sohasem nyugodott le a nap”) vezetéséről és minden rangjáról, címéről. A híres kép persze nem árulja el, mennyire képmutató volt a „legkatolikusabb” uralkodó, aki a katolikus egyház és a keresztény Európa védelmében hosszú és véres vallásháborút folytatott a németországi protestáns „eretnekek” ellen. Mégsem az utóbbiak, hanem az ő zsoldos hadserege ostromolta meg, foglalta el és fosztotta ki 490 évvel ezelőtt – a vandálok 455. évi kegyetlen pusztítását megismételve – Rómát, megalázva és – gyalázva a szent város népét, és foglyul ejtve magát a pápát is.

A képmutató V. Károly után fél évezreddel méltó (bár kevésbé harcias) utóda, a német kancellár a római ünnepi csúcstalálkozó után arról beszélt, hogy biztonságos, szociális, gazdasági és védelmi képességeit tekintve erős Európai Uniót kell felépíteni az elődök hatvanévi munkájára alapozva. Angela Merkel kiemelte, hogy „jobban kell védeni külső határainkat” és szorosabbra kell fűzni a védelmi együttműködést a tag­államok között. A huszonhét tagállam és az uniós központi intézmények vezetői által Rómában aláírt közös nyilatkozat szerint az európai vezetők olyan uniót akarnak, amely biztonságos és biztonságot nyújt, ezért „erősebbé és ellenállóbbá teszik az uniót, egymás között még nagyobb egységet és szolidaritást valósítanak meg”.

Biztonságos, erős, egységes Európa? Ez ma olyan álom, amelyet száz éve a néhány európai nagyhatalom által kirobbantott Nagy Háború és az azt lezáró „karthágói béke” foszlatott szét, amelynek egyenes következménye volt a még borzalmasabb és pusztítóbb második világháború. Azután sem állt helyre az egységes, biztonságos és erős Európa, hanem a vasfüggöny által szétszakított, Amerika vezette szabad (Nyugat-) Európa és a Szovjetunió által elfoglalt és gyarmatosított Kelet-Európa volt látható majd fél évszázadig a politikai-földrajzi térképeken. A hosszú kettéosztottság képe máig él a fejekben az Édentől (az Elbától és a Lajtától) keletre, amit a nyugatiak „politikailag korrekt” kioktató, sértegető retorikája és diszkriminatív, kizsákmányoló politikája, valamint a kétsebességes Európa új jelszava csak tovább erősít a szovjet birodalom halálos öleléséből alig több mint negyed százada kiszabadult, megmenekült népek köztudatában.

Ezért ez a római csúcstalálkozó aligha úgy fog bekerülni a történelemkönyvekbe, mint a hatvan évvel ezelőtti. Igaz, sokkal több képet láthattunk róla a képmutatók jóvoltából, például több állam- és kormányfő sietett okostelefonjával szelfit készíteni magáról a zárónyilatkozat aláírt példányával és a képet közzétette valamelyik internetes közösségi oldalon. Azt is megtudhattuk, hogy az Európai Bizottság luxemburgi elnöke az 1957-es szerződések aláírásakor használt tollal írta alá a zárónyilatkozatot, de azt nem volt hajlandó kölcsön adni Paolo Gentiloni olasz miniszterelnöknek, s Jean-Claude Juncker az újságíróknak büszkén elmondta, hogy a féltett toll néhány évvel ezelőtt került a birtokába. Nyilván szó szerint, a bűvös pennára is értette a zárónyilatkozat eme mondatát: „Az unió osztatlan és oszthatatlan.” Ez a nevetséges, pitiáner megnyilvánulás akár jelképe lehet a szombati eseménynek, ahol az európai vezetők fennkölten a szolidaritásról és a közös jövőről szónokoltak.

Milyen lehet Európa közös jövője, ha jelenlegi vezetőinek zöme nem tanult a múltból és nem képes sem felismerni, sem kezelni a jelen kihívásait? Ha az unió legerősebb országának vezetője arról beszél, hogy „biztonságos és erős Európát akarunk, ami azt jelenti, hogy jobban kell védeni külső határainkat”, ugyanakkor téves politikájával már két éve egy bizonytalan, gyenge, védekezésre képtelen Európán dolgozik. S ha a katolikus egyházfő az uniós vezetőknek arról beszél, hogy Európa emlékezetkiesésben szenved, elfelejtette, hogy a múltban mennyit fáradozott a „falak és megosztottság” megszüntetésén, de közben elfelejti megemlíteni Jézus Krisztus nevét, s azt is, hogy Európát jórészt a keresztény erkölcs, kultúra és életforma tette azzá, ami megkülönbözteti más, például ázsiai és afrikai civilizációktól. Nagy baj, ha már Ferenc pápa sem látja, hogy „az egységes és nyitott Európáért folytatott fáradságos küzdelem, amellyel sikerült lebontani a kontinens népeit megosztó falat”, itt és most az a küzdelem, amely az Európai Unió külső határait az idegen – zömmel iszlám – hitű, kultúrájú, életformájú, nemegyszer ellenséges bevándorlók millióinak inváziójától igyekszik megvédeni, ha kell, fizikai és jogi határzárral is, hogy Európa népei – magyarként, lengyelként, németként, franciaként, olaszként stb. – megmaradhassanak és saját életüket élhessék a harmadik évezredben is.

József Attila nyolcvan éve Thomas Mannt üdvözölve annak örült, hogy „lát ma itt fehérek közt egy európait”. Lehet, hogy utódaink annak örülnek majd nem nyolcvan, nem hatvan, hanem talán már húsz év múlva, hogy látnak itt, a „biztonságos és erős Európában” élők közt egy fehér bennszülöttet? Hogy ne így legyen, az a nemzeti identitásukhoz, hagyományaikhoz ragaszkodó és a több ezer éves európai (görög, római, zsidó, keresztény gyökerű) civilizációt szerető, féltő és védő, felelős demokratákon múlik. Akik tudják – szemben a római magamutogatókkal és kép-mutatókkal –, hogy a becses örökség nemcsak ígéret a jövőre nézve, de feladat és felelősség is.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom