Írtam egy cikket a tapolcai választás után, felidézve katonaélményeimből Riba törzszászlós és H. honvéd kalandjait is, de persze Tapolca volt a lényeg. Utána kaptam néhány levelet, amelyek közül kettő különösen tetszett, az egyik annyira, hogy még olvasói levélként is szívesen közöltük volna. Az engedélyt megkértük, a jóváhagyást megkaptuk, és vártuk a csütörtököt, hogy pénteki megjelenésre, ahogy kell, betördelhessük. Aztán jött a kérés, ha lehet, név nélkül. Ez csak természetes, megjelenik monogrammal, név és cím a szerkesztőségben. Aztán jött a másik, minden bizonnyal nehezebb, súlyosabb kérés, hogy ne jelentessük meg a levelet. Most ne.
Mert íróját megfenyegették. És mert írója fél. Tapolcán fél, egy átlagos dunántúli kisvárosban, olyanban, ahol senkinek sem kellene félnie. Normális körülmények között.
De úgy tűnik, Tapolcán most nem normálisak a körülmények, a körülményeknek most nagyon elmentek otthonról, és mintha nem is akarnának hazajönni. Pedig a levél írója csak arra volt kíváncsi, hogy ezek után mit hoz számára az élet. Az „ezek” alatt nem személyeket értett, nem Rig Lajosra gondolt, aki sokéves altatási gyakorlat után, aminek most érett be a gyümölcse, most már hivatalosan is parlamenti képviselővé avanzsált, és nem is a város ősszel megválasztott, szintén jobbikos polgármesterére, Dobó Zoltánra. Hanem inkább a körülményekre, hogy őt megfenyegethetik, mert más nézeteket vall, ne adj’ Isten, másra szavaz(ott). Kicsit érdeklődtünk, mi folyik hát – Gyöngyös után szabadon – Tapolcán, ahol van olyan ember is, aki „nem a Jobbikra, hanem a Lajosra” szavazott. Az altatási tapasztalat, ugye.
Az első telefon után hamar kiderült, hogy a helyi értékek védelmét hangosan hirdető polgármester a városi lapot, a Tapolcai Újságot kicsit átpozicionálta. Természetesen politikailag is, persze, megváltozott a személyi állomány is, de úgy is, hogy már nem egy helyi, tapolcai cég nyomja, hanem egy veszprémi. Csodálkozni azon, hogy a sajtótermék a Jobbik szócsövévé vált, botorság. Na de ha kicsit is belelapoz az ember, akkor láthatja, hogy az MSZP üzeneteit is hordozza a kiadvány. És, sajnos ezen sincs semmi csodálkoznivaló.
Egy másik telefonból meg az derült ki viharos gyorsasággal és bizony kendőzetlenül nyers őszinteséggel, hogy a városvezetés jobbikos és szocialista tagjai mindenféle ügyekben szeretnek együtt szavazni. Bizonyosan azon demokratikus értékek mentén, amelyekért országos szinten az MSZP mindig ostorozza a Jobbikot, hogy nem ismeri azokat, ellenük szegül, át- és meghágja őket, itt meg lám, mégis együtt lendülnek a karok. Ezekre a körülményekre gondolt a levélíró, ezért fenyegették meg.
A másik levél is szomorkás volt, mi lett volna, ha – de egy jó hírt is tartalmazott: szerzője találkozott Lesenceistvándon Riba törzszászlóssal, aki egy kicsit megöregedett, alacsonyabb is lett, de a stílusa és jelleme nem változott.