Ez éppen olyan tény, mint az, hogy a kölni főpolgármester asszony legalább kartávolságra került a saját agyától és a tisztességétől.
S miért van ennyire közel a polgárháború? Többek között azért, amit a kölni, hamburgi, stuttgarti nők elleni támadássorozat után a CSU politikusai ki mertek végre mondani. Andreas Scheuer, a CSU főtitkára kijelentette, hogy az országos német sajtó szándékosan hallgatott el fontos híreket és tényeket a közvélemény elől. Hans-Peter Friedrich, a párt frakcióvezetője pedig azt mondta, hogy „az elhallgatás kartelle és a hírek letiltása nem fogja megoldani a menekültválságot”.
Fontos, korszakos szavak ezek, emlékezzünk majd rájuk, ha eljön az idő!
Igen, már mondtam: a nyugati sajtó és ezen belül leginkább a német sajtó nagyobb véleményterrort tart fenn, mint annak idején a Harmadik Birodalom vagy a kommunista NDK sajtója fenntartott. Ezt a sajtót – tisztelet a kivételnek! – a legsötétebb gazemberek irányítják és írják, a legsötétebb gazember politikusok elvárásai szerint. És ezt az összjátékot már meg sem kell beszélniük. Pontosan tudja minden szereplő, mi a dolga, s hogy mikor milyen, soha ki nem mondott és le nem írt elvárásnak kell megfelelnie.
Így és ezért lehetett négy napig eltitkolni a németek előtt, hogy mi történt szilveszter éjjelén Kölnben és más német városokban. Úgy sikerült négy napig fenntartani a hallgatás falát, hogy egy ezer fős hiénabanda inzultálta a nőket, kettőt meg is erőszakoltak, és több mint száz sértett tett feljelentést a rendőrségen! Ha ezt el tudták hallgatni négy napig, képzeljük csak el, mi minden nem derül ki sohasem, ha magányos hiénákról és áldozataikról van szó. Még belegondolni is iszonytató. És ne felejtsük el: amikor Kövér László kifejtette azon ÓHAJÁT, miszerint szeretné, ha a lányai unokákat szülnének neki, illetve Kovács Ákos arról beszélt, hogy a női princípium mégiscsak az anyaság, nos, ez huszonnégy óra alatt bejárta a világot, és liberális meg balos tetvek fuldokoltak a felháborodástól idehaza is, meg egész Európában is. Ehhez képest szerdán, amikor azért már a ZDF is bocsánatot kért a kussolásért, a Népszabadság a lap tizenötödik oldalán foglalkozik az üggyel, méghozzá a BŰNÖZÉS ÚJ DIMENZIÓJA címmel. A Népszava pedig a lap utolsó oldalára dugta a hírt, és alá mindjárt odabiggyesztette a New York Times orbitális hazugságát, miszerint egy magyar börtönben eszméletlenre vertek egy migráns nőt.
Így működnek ezek. Mindenhol.
Amúgy pedig a Bűnözés új dimenziója című penetráns, az elképzelhetetlen ocsmányságot relativizálni akaró, felháborító megfogalmazás egyenesen a német igazságügy-minisztertől származik. És ez a nyomorult alak nem is sejti, mennyire a fején találta a szöget! Ugyanis ez tényleg a bűnözés új dimenziója. Ez arról szól, hogy arab és észak-afrikai állatok bejelentették 2016 hajnalán, miszerint eztán megerőszakolják a nőinket és lányainkat, egyenesen a templomaink előtt, ha úgy tetszik nekik.
Nők százai estek áldozatul a német városokban a hiénáknak. Nők százai esnek áldozatul ezeknek a vadállatoknak szerte Európában. És? És semmi… Most a Femen idióta kurvái nem lengetik meztelen csöcsüket Európa városainak terroristákat nevelő és rejtegető arab negyedeiben, mert ezek a gyáva rohadékok tudják, hogy ezt csak a keresztény templomok oltárain tehetik meg büntetlenül, és csak katolikus papokat inzultálhatnak anélkül, hogy szétvernék a pofájukat. Az arab negyedben felkoncolnák őket. Úgyhogy most befogják a pofájukat. És azok a hülye libák, akik Kövér és Ákos kijelentései után ráírták a hasukra, hogy „ennek a kormánynak nem szülünk gyereket!”, meg a D. Tóth Kriszta nevű hülye liba, aki mélységesen felháborodott a „testvér jó” plakátokon, és felsikított, hogy „most már aztán tényleg takarodjatok a méhemből” – nos, most ezek is kussolnak. Hogy miért is?
A választ egy német újságírónő adta meg, tökéletesen: „Egy olyan országban, ahol minden rossz szóra vagy minden rossznak vélt pillantásra feminista felháborodás születik, mert talán rosszul viselkedett valaki, most a kölni hihetetlen események ellenére néma marad a feminista hálózat. (…) Az ok egyszerű: nem megfelelőek az elkövetők. Szemtanúk és sértettek szerint ugyanis arabnak kinéző férfiak voltak ők, a rendőrség észak-afrikainak kinéző férfiakról beszél. (…) Az biztos, hogy migrációs hátterű férfiak voltak. És ezért marad néma a feminista hálózat.
Ezért bizony.
De vajon van-e valami mélyebb összefüggés az elviselhetetlen felszín alatt, ami valódi magyarázatot ad minderre az elképzelhetetlen és felfoghatatlan világra, amelyet az európai politikusok és médiaszennyek hada teremtett? Igen, van. És szándékai ellenére éppen a HVG című szennylap siet segítségünkre ez ügyben! Nevezett lapban most jelent meg interjú egy bizonyos Vivien Schmidttel, a Boston University professzorával. Az interjú készítője egy másik „bizonyos”, egy B. Simon Krisztián. És akkor álljon majd itt az utolsó kérdés és válasz, hogy megértsük ezt a világot.
(Folytatjuk)
Bayer Zsolt: Kartávolság (2.)Kartávolságra van a polgárháború Európában - Ez éppen olyan tény, mint az, hogy a kölni f...
Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. január 7.