Kárognak

Az elmúlt napokban két olyan esemény is történt Szegeden, ami sajnos a már megszokottnál jobban szögezte oda figyelmünket a legújabb kori népvándorlás egyik magyar frontvárosához. Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció nagy csinnadrattával gyűjtött, majd vitt vizet és élelmet a kedves, drága menekülteknek Szegedre. Természetesen a delegációhoz népes újságírócsoport is csatlakozott, hiszen manapság csak az a valóság, amit dokumentálnak, lekameráznak. A bevándorlók Szegeden kóborló csapatait a MigSzol nevű, helyi önkéntesekből szerveződött civil társaság segíti. Velük tűzött össze a gyakran bérmálkozó Gyurcsány pártjának küldöttsége, mert a szegediek azt mondták, egyetlen párt sem telepedhet rájuk. Ha magánemberként, médiafelhajtás nélkül jönnek, szívesen fogadják őket. Így azonban nem. A koalíciósok szegedi vezetője össze is szólalkozott egy migszolos emberrel. Ormótlan erőszakossággal és politikai jó szándékuk ártatlanságát harsogva akarta rájuk tukmálni adományaikat. A szegedieknek nem kellett. Másnap bizonyos Varju László demokratikus és koa­líciós pártalelnök derűs arccal nyilatkozott a televízióban, mondván, ők kifejezetten jót akarnak, és ebben micsoda felelőtlenség gátolni őket, a szegény menekült gyerekek szomjasak, hát miért ne adhatna nekik bárki is vizet... Varju úr következő szavaiból az is kiderült, hogy az ő egyházi kapcsolatai nem olyan megalapozottak, mint főnökéé, a gyakran bérmálkozó Gyurcsány Ferencé. Varju úr ugyanis azt állította, hogy a magyar állam, a magyarországi egyházak alig tesznek valamit a menekültek megsegítése érdekében.

Varju úr hazudott. A magyar állam és az egyházak karitatív szervezetei (a Karitatív Tanács: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Református Szeretetszolgálat) ugyanis éppen a szegedi DK-s mutatvány előtt néhány nappal állapodtak meg arról, hogy – ahogy addig is, mindig is tették – tevékenységüket összehangolva, a menekültüggyel kapcsolatos feladatokat egymás között felosztva, egymással és az állami szervekkel is összehangoltan folytatják. Azt állítani tehát, hogy nem segítenek, nagymértékű tájékozatlanságra, rosszindulatra és sanda butaságra utal. Így tehát a szegedi menekültsegítő önkéntesek egészséges gondolkodása helyes döntéshez vezetett. Ne páváskodjon városukban semmiféle Varju, aki ráadásul csak károgni tud.

Aztán, hogy a másik szegedi eset, az idióta börtönőr brutális tette, a félvér barátjával békésen sétáló leány megverése összefügg-e mindezekkel, arról talán soha nem tudunk meg semmit.