Karácsonyi emberek

A baljós előjelek és az újabb terrorveszély ellenére, nem kis részben a szigorú biztonsági, megelőző intézkedéseknek is köszönhetően viszonylag békésen, szinte teljes nyugalomban telt el Európa-szerte az idei karácsony. Nem úgy a kontinensünkön kívül élő keresztények számára, hiszen három muszlim többségű államban (Szomália, Tádzsikisztán és a délkelet-ázsiai Brunei szultánság) is betiltották a karácsony megünneplését, Nigériában pedig éppen karácsonykor rendezett vérengzést egy keresztény faluban a Boko Haram nevű fanatikus dzsihadista terrorszervezet, amely legalább tizenhétezer ember halálát okozta eddig a százhetvenötmilliós afrikai országban, és már több millió ember menekült el otthonából a harcok elől. Különös aktualitása volt – és van – tehát Ferenc pápa karácsony második napján, az első keresztény vértanú, Szent István ünnepén elmondott beszédének. A katolikus egyházfő ismét emlékeztetett azokra – „sajnos nagyon sokan vannak” –, akik Szent Istvánhoz hasonlóan üldöztetést szenvednek hitük miatt, akik a mi korunk vértanúi. Aznap írt Twitter-üzenetében hozzátette, hogy a keresztények üldözése sokak szégyenteljes hallgatása közepette folyik.

Az egyházfő gyakran beszél a keresztények mai üldözéséről, akik korunkban többen halnak hitükért mártírhalált, mint az első évszázadokban. Az viszont példa nélküli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa is napirendre vette ez év márciusában a világszerte fokozódó keresztényüldözés problémáját, főként az Iszlám Állam által tavaly óta Irakban és Szíriában elkövetett tömeges vérengzések és milliók terrorizálásának ügyét. Nagy kérdés, hogy meg tudja-e védeni a világszerte üldözött keresztényeket az az Európa, ahol a keresztény hit már sok ember szívében és mindennapi életében kihalt, de legalábbis meggyengült. Ahol egyre több ország hivatalaiban, iskoláiban és véleménydiktáló médiumaiban tiltják a karácsony szót, és Jézus Krisztus nevét tabuvá nyilvánította a neoliberális-globalista PC gondolatrendőrség.

Mégis, karácsony a világon több mint kétmilliárd ember számára most sem a halálról, hanem az életről szólt, hiszen Jézus Krisztus születésnapját ünnepeltük. Bár a szavak értéke folyton változik, a születés, születik szó mindenki számára pozitív jelentésű, hiszen az élettel kapcsolatos. Minden gyermek születésével változik kicsit – legtöbbször ugyan alig észrevehetően – a világ, de Isten Fia megszületésével – ahogy Ferenc pápa fogalmazott karácsony vigíliájának ünnepi szentmiséjén – minden megváltozik, mert „ha karjaink közé vesszük, s megengedjük, hogy átöleljen minket, elhozza nekünk a szívbéli békét, amelynek soha nem lesz vége. Ez a Gyermek megtanítja nekünk, mi valóban lényeges az életünkben”. Jézus születése azt jelenti, hogy „Isten fia emberré lett, hogy mi Isten fiaivá lehessünk, alászállt a földre, hogy megnyissa az utat mennybe emelkedésünkre” – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében. Azzal, hogy Krisztus földünkre megszületett, Isten valami újat kezd az emberrel: azért vállalta a halandó ember sorsát, s azért halt meg, hogy feltámadjon, ezzel kinyissa az ember ideigvaló életét az örökkévalóságra.

Karácsony csodája, Jézus születése a kezdet volt, ahogy minden egyes ember születése is az, s hogy minden napunk nem a véghez visz közelebb, hanem egy új kezdethez, újjászületésünkhöz, azt Jézus megváltó, szabadító, üdvözítő munkájának köszönhetjük. Ő csak annyit kér tőlünk, hogy ne féljünk, hanem higgyünk őbenne, hiszen ő „az út, az igazság és az élet”, s maradjunk őbenne, mert ő az igazi szőlőtő, mi pedig a szőlővessző, amely csak őáltala teremhet gyümölcsöt, és az a legfőbb parancsolata, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett minket.

Most, amikor közeledik az európai történelemben régóta nem tapasztalt válságos év vége, amikor sok minden megtörtént, amit korábban elképzelni sem tudtunk, amikor sokak szerint lezárult az európai béke, szabadság és jólét hosszú kora, és elkezdődött egy kiszámíthatatlan, zűrzavaros, új veszélyekkel és fenyegetésekkel terhes korszak, sokan azt kérdezik, amit József Attila nyolc évtizede: „mi lesz még, / honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, / fő-e uj méreg, mely közénk hatol”? Most, hogy túljutottunk a békés, fényes karácsonyon, gondoljuk meg, hogy kaptunk-e olyan lelki táplálékot, útravalót, „mindennapi kenyeret”, amely segít józanul, igazságosan, hűségesen élni és helytállni a szürke, küzdelmes hétköznapokban. Tudunk-e „karácsonyi emberek” lenni, akik nem egyszer egy évben emlékeznek Jézus születésére, hanem az év minden napján figyelnek rá, minden megpróbáltatás, kísértés, szenvedés ellenére, rendületlenül hisznek benne és követik őt. Mert a kereszténység nem elmélet, nem régi, homályos emlék, nem is gyerekmese, hanem élet, s a hit életformáló erő.