Vélemény és vita
Kabaré
Álláspont. A főváros ügyeit jobb, ha meghagyják Tarlós Istvánnak, akit az ellenzéki aspiránsok sora valószínűleg megerősít abban: jó döntés volt elvállalni az újabb megméretést
Nem Tarlós István tiszte eldönteni, hogy ki milyen elmeállapotban van – fogalmazta meg intelmét dörgedelmesen a demokrácia és a jogállamiság budapesti őre, Horváth Csaba a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén, miután a városvezető megjegyzést tett a DK-s Gy. Németh Erzsébet felfogásának gyorsaságára. Az MSZP örökös főpolgármester-jelöltjének annyiban igaza van, hogy az ellenzék elmeállapotát mostanra könnyelműség lenne csupán ironikus megjegyzésekkel illetni, a budapesti állampolgárok érdekében érdemes lenne inkább szakemberrel megvizsgáltatni őket.
A szégyenteljes fővárosi tüntetések egyik konklúziója ugyanis az lett számukra, hogy mivel egyetlen ellenzéki párt sem tud felmutatni egy politikailag életképes főpolgármester-jelöltet, a jobbnál jobb variációk közül válassza ki inkább „a nép” azt, aki majd indul Tarlós ellen. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke tegnap egészen odáig ment, hogy az együttműködést „történelminek” nevezte, majd megállapította: ha aprózódik az ellenzék, Tarlós Istvánt már most győztesnek lehetne kikiáltani. Nos, ez nem igaz. Tarlós István ugyanis körülbelül akkor „nyerte meg” a jövő évi önkormányzati választást, amikor mindenki számára egyértelmű lett, hogy Puzsér Róbert nem csak viccelt, amikor azt mondta, indul a városvezetői székért. És ha ekkor még maradt néhány olyan budapesti polgár, aki esetleg vacillált, a tegnapi nappal biztosan elmúltak a bizonytalanságai.
Kiderült, hogy a fővárosi ellenzék tényleg komolyan gondolja az előválasztásnak nevezett kabarét, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Szolidaritás képviselői ugyanis bemutatták azt a honlapot, amelyen az általuk kijelölt főpolgármester-jelöltekről lehet szavazni. Ez magyarra lefordítva azt jelenti: akkora az ellenzék körében a tanácstalanság, hogy nem tudják eldönteni, ki alkalmasabb arra, hogy ingyenes BKV-t hazudjon a budapestieknek: Horváth Csaba vagy Puzsér Róbert. Tarlós István egyébként az előválasztás ötletét merő viccnek nevezte, nem véletlenül, azt ugyanis egy adott párton belül szokás tartani, nem négy-öt párt között, amelyeknek a programjai nagyjából összeegyeztethetetlenek. Már ha azt programnak lehet nevezni egy önkormányzati választáson, hogy „váltsuk le Orbán Viktort”.
Az ellenzéki casting beharangozóján elhangzott az is: Puzsér dacára annak, hogy nem vesz részt az előválasztáson, aláírt egy szándéknyilatkozatot arról, hogy június végéig egyetlen, a legesélyesebb jelölt maradjon Tarlós Istvánnal szemben. Így most már vehet egy nagy levegőt, és megnyugodhat az a pár tucat elvakult fővárosi LMP-szavazó és Puzsér-rajongó is, aki szívügyének érzi a Sétáló Budapest program megvalósítását, és tartott attól, hogy nem tud majd választani közte és a Duna alatt hosszában futó vasút Horváth Csaba-i víziója között.
Bár a gyakorlatilag mérhetetlenül kis támogatottságú Párbeszéd még nem állított hivatalosan jelöltet, nagy eséllyel Karácsony Gergely lesz a kiválasztott, aki úgy készítette el polgármesterként Zugló költségvetését, ahogyan Milne Micimackója számol, a Fővárosi Közgyűlés munkáját pedig annyira alantasnak érzi a saját nagyságához képest, hogy az év során több ülésen nem vagy csak félig-meddig vett részt, mint ahányon elejétől a végéig jelen volt. Egyébként igaza is van, fontosabb dolga is van Zugló polgármesterének annál, mint hogy csip-csup budapesti ügyekről vitázgasson.
A főváros ügyeit jobb, ha meghagyják Tarlós Istvánnak, akit az ellenzéki aspiránsok sora valószínűleg megerősít abban: jó döntés volt elvállalni az újabb megméretést. Mostanra pedig csak egyvalami frusztrálhatja: jelen állás szerint túl könnyű dolga lesz.