Juncker és Soros

Ki is lenne oly sületlen, hogy a történelem szemétdombjára kívánná dobni mindazt, amit az ókori görög kultúra, a római jog, a nemzetállamok kialakulása és hagyománya vagy a különbözőségeknek szintézist adó jézusi tanítás óta építünk az öreg kontinensen, hacsak nem önös érdekei fűződnek hozzá. Amelyeket – habár a fogalom kereteit szétfeszíti a tartalom – egyszerűen európai értékeknek hívunk. Habár oly szerteágazó és megújuló, mégis: egy olyan tradíció összegzése mindez, amelyet nem lehet tagadni vagy egy szempillantás alatt kioltani. Annál inkább elferdíteni vagy visszaélni vele. Aktuálisan a migrációt megállítani kívánók ellenében.

Az elmúlt néhány hónapban – ami Európa történelmében porszemnyi idő csupán, mégis, a megmaradás szempontjából létfontosságú időszak volt –, számos politikus vagy befolyásos személy hivatkozott a migráció tömegessé válása láttán az európai értékekre. Leginkább akkor, amikor a kerítésépítés és a határok védelmének igénye felmerült. Kiragadva kettőt ezek közül az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek írását augusztusban a Die Welt hasábjain, valamint Soros György minapi üzenetét Orbán Viktornak – jól láthatóan a migráció és a szabad határok mellett érvelve.

Juncker írta, hogy ő nem ilyen Euró­pában szeretne élni, illetve hogy számos ország rosszul kezeli a migrációt, harmadszor pedig aggodalommal tölti el a kerítésépítés, amely most már nemcsak a magyar vagy az olasz kormány stratégiája, hanem az eddig ódzkodó osztrákoké is. Habár ők még tagadásban vannak, hisz az épülő kerítésüket egyelőre kapunak nevezik, oldalszárnyakkal… De visszatérve az ominózus írásra, a bizottság elnöke szerint Európa mindig is egy „értékközösséget jelentett, amelyre büszkék lehetünk”. Továbbá: „Mi Európában soha nem utasítanánk vissza embereket, ha a védelmünkre van szükségük”; és végül: „Európának kötelessége befogadni a menekülteket, mivel ezt az unió törvényeivel és alapszerződéseivel is kőbe vésték”. A menekültek pedig ugyanolyan emberek, mint mi, csak éppen rossz helyre születtek. Más kérdés, hogy a legtöbbjük nem rossz helyre született, csupán az Egyesült Államok érdekei miatt vált élhetetlenné a lakóhelyük. De ez egy másik történet…

Nos, ez a számtalanszor felbukkanó csőlátású gondolkodás példaesete. Ugyanis Juncker összemossa Európát az Európai Unióval. Pontosabban Európa évezredes tradícióit felülírja az unió szabályaival. Értékközösségről beszél, holott érdekközösség kovácsolta, az „erősebb kutya logikáját” követő szabályrendszerről van szó. Felcicomázva a felvilágosodás óta tartó folyamatával, a szabadságjogok kiterjesztésének „kizárólagos jó” voltával, amely mára az abnormalitás határait feszegeti. Ráadásul igencsak egyoldalú az, amikor valaki a menekültek jogaira hivatkozva „osztja az észt”, miközben a többség az európai polgárok jogairól teljes mértékben megfeledkezik. Ugyanakkor pontosan szembemenetel a többség véleményével, érzéseivel – ami pedig a demokratikus deficit kiváló példája!

Ugyanilyen abszurd, ahogy a pénzügyi gazemberség mestere, Soros György oktat ki minket: „A magyar miniszterelnök célja a menekültektől megvédeni a nemzeti határokat, míg a mi célunk megvédeni azokat, akik menekülésre kényszerültek. Úgy vélem, hogy a mi elképzeléseink és az, ami a tetteinkben megnyilvánul, hozzájárul az európai értékek védelméhez, míg a magyar miniszterelnök terve aláássa a legfontosabb közös európai értékeket” – fogalmazott a milliárdos. Ami már csak azért is álságos, mert pontosan olyan kulturális háttérrel rendelkező tömeget kíván beerőltetni Európa szívébe, amely Soros saját „Európa-felfogásával” (amivel lehet vitatkozni!), azaz a szabadságjogok, a demokrácia és az egyenlőség trónra emelésével is ellentétes. Hisz a legtöbb bevándorló olyan világból érkezik, ahol a szekularizáció nem ment végbe, de a demokráciára vagy a szabadságjogokra sem „alakult ki igény”.

Nos, képzeljük csak el, minden irónia nélkül, azt az Európát, amelyet Soros vagy Juncker elénk tálalt!
Hátborzongató jövőkép. A valódi európaiság teljes elsorvadása. Helyette pedig egy zagyvalék, tele olyan kulturális és egzisztenciális feszültséggel, amely könnyedén polgárháborús helyzetet teremthet. Hisz ezek a kultúrák nem férnek meg egymás mellett. Vagy feloldódik az egyik a másikban, vagy robbanáshoz vezet az egymás mellé kényszerítésük. És ehhez nem kell túl nagy bölcsesség. Csak le kell mászni a politikai tervezés és az önző érdekérvényesítés elefántcsonttornyából a valóság talajára.