Juharszirup

Az Európai Parlament tegnap jóváhagyta a Kanadával kötött szabadkereskedelmi megállapodást (CETA), igaz, nem egyhangúlag, a 408 igennel szavazó EP-képviselő mellett 254 ellenezte a megállapodást, harminchárman pedig tartózkodtak a voksolástól. Ezzel kapcsolatban Szájer József fideszes képviselő úgy nyilatkozott, hogy a kereskedelmi korlátok lebontásáról szóló kompromisszum megfelel a külkereskedelemre orientált Magyarország érdekeinek, segíti a vállalkozásokat és a munkahelyteremtést. Elmondta, hogy a Fidesz–KDNP képviselőcsoportja hosszas mérlegelés után, „Szijjártó Péter külügyminiszter kérésére az európai néppárti frakció szavazólistájával egyezően támogatta” a beadott módosító indítványaikat követő változtatásokkal elfogadhatóvá vált javaslatot.

És most akár dörzsölhetné is a kezét az ellenzék vagy legalábbis a zöldek, de Szájer hozzátette, azt is, hogy „megértjük a megállapodással kapcsolatos aggodalmakat is. Hogy a most jóváhagyott megállapodás mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket, azt az idő és a tapasztalat fogja eldönteni (…) Végső soron a magyar Országgyűlés dönt, amely akár vétózhat is, ha a szerződés kezdeti tapasztalatai azt indokolják”.

Ennek fényében engedjék meg, hogy Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő nyilatkozatából egy hangot se idézzek, csak önfényezéséből csillantsak meg annyit, talán a saját farkába harapó kígyó esetét hozva hasonlatul, hogy a jó kapitány annyira mélyen hajolt a saját lába közé, hogy már nem is a bizottság alfelét fényesítette, hanem egyenesen a sajátját. És esetében természetesen még csak a lehetséges vétó gondolata sem merült fel.

Hagyjuk is, hadd hánykolódjon bolygó hollandiként az önimádat tengerébe merülve Szanyi kapitány, és idézzük inkább az uniós kereskedelempolitikáért felelős biztosát, Cecilia Malmström asszonyt, aki először meglehetősen talányosan úgy fogalmazott, hogy „falak helyett hidakat építünk, s ez lehetővé teszi, hogy együttesen lépjünk fel a társadalmainkat érő kihívásokkal szemben”. Aztán azt is hozzátette még, feltehetőleg Donald Trumpra és intézkedésire utalva, hogy „a mai bizonytalan időkben, a protekcionizmus világszintű térnyerése közepette a CETA a fenntartható kereskedelem iránti elkötelezettségünket tanúsítja”. Igen, az amerikai elnök egyik első intézkedése volt, hogy aláírta azt az elnöki rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok kivonul a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). Amiről az Obama-kormányzat éveken át tárgyalt, és amelyet Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr, az Egyesült Államok és Vietnam képviselői írtak alá 2016. február 4-én. Amerika nélkül azonban a TPP, amely a nyolcszázmillió fogyasztót, a világgazdaság negyven százalékát és a világkereskedelem majdnem huszonhat százalékát foglalta volna magába – semmit sem ér. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Trump lemondott volna erről a piacról, hanem azt, hogy inkább kétoldalú megállapodásokkal akar operálni, és közben a saját, amerikai gazdaságát erősíteni.

Malmström asszonyt pedig csak arra emlékeztetnénk, hogy az utóbbi néhány száz évben többször is megerősödtek a protekcionista trendek. Tulajdonképpen már a merkantilizmus is ilyennek tekinthető, de a Napóleon sújtotta Anglia is korlátozta például a külföldi élelmiszerek importját. Másrészt az első világháborút követően az európai országok sorra léptettek életbe védővámokat szomszédaikkal szemben, részben azért, hogy a tárgyalásokon jobb alkupozícióba kerüljenek. A gazdaság talpra állásával persze fokozatosan leépítettek a korlátozásokat, de az 1929-es világgazdasági válság ismét a protekcionizmusba sodorta a világot, s ebből csak évtizedekkel későbbre lábalt ki többé-kevésbé. Azóta is megéltünk már néhány válságot, és minden bizonnyal máris készülhetünk a következőre.

Kanada egyébként a világ egyik legerősebb gazdasága, és bizony nem csak juharszirupban remekel, hanem ránk nézve kellemetlenül jó gabonatermelő is. Akárhogy is lesz, a CETA rendelkezéseinek többsége már áprilisban hatályba léphet, az egyezményt azonban még a tagállami parlamenteknek is ratifikálniuk kell, ami a szakértők szerint évekig is eltarthat. Addig talán Szanyi kapitány is előkeveredik feneketlen mélységeiből, és az önjelölt párt- és miniszterelnökök vizeire hajózhat, hogy Malmström asszony tanácsait megfogadva falak helyett inkább hidakat építsen az Atlanti-óceán két partja között.