Vélemény és vita

Jön a vég?

Már a nyugati világ első számú médiahangszórója is megijedt egy világháború rémétől – kár, hogy az okot nem tárja fel

Nyilvánvaló, hogy aki gyönyörű napsütésben arra figyelmeztet, hogy orkánerejű szél jön kiadós csapadékkal, az nem tud túlzottan sok embert rávenni arra, hogy készüljön fel a bőrig ázásra.

Látva a tényleg az őrületig feszített amerikai háborús előkészületeket, provokációkat, agresszív lépéseket, emberek millióit sújtó szankciókat, eddig is akadtak olyanok, akik megkongatták a vészharangot: ebből világháború lehet. Az „alternatív” médiában.

Az elmúlt néhány napban azonban súlyos jelei mutatkoztak annak, hogy az agresszor túltolta a biciklit. Mert profitszinten és zsigeri élvezetből bármennyire is élvezik a háborús hisztériát keltők és a világot egy valós, akár végzetes konfrontáció felé hajtók, amit tesznek, mintha hirtelen nekik is leesett volna a közmondásos tantusz, hiszen egy világégést ők sem úsznának meg, még a Bahamákon sem.

Az Economist, a globális brit hetilap pénteki számának címoldala A következő háború felirattal jelent meg. Az alatta álló, kisebb betűkkel írt szöveg: Egy nagyhatalmi konfliktus növekvő veszélye, amely egyben vezércikkének címe is.

Ebben az áll, hogy míg az elmúlt negyedszázadban a számos helyi háború mellett szinte elképzelhetetlen volt a nagyhatalmak közötti összecsapás, mára más a helyzet. A Pentagon új nemzetvédelmi stratégiája Kínát és Oroszországot emelte a dzsihadizmus fölé, mint az Amerikát fenyegető fő veszélyt. Néhány napja pedig, teszi hozzá, a brit haderők parancsnoka figyelmeztetett egy orosz támadás veszélyére. Amerika és Észak-Korea vészesen közel került egy olyan konfliktushoz, amely Kínát is bevonhatja egy nukleáris katasztrófába torkolló háborúba

A nukleáris háború veszélyét ugyanígy diagnosztizálja a Bulletin of the Atomic Scien­tists is: január 25-én jött a hír, hogy az atomtudósok csoportját összefogó bulletin úgynevezett „Világvége óráját” harminc másodperccel éjfél elé állította, azaz szerintük már csak ennyivel állunk a világra nézve végzetes nukleáris háború előtt.

Szintén csütörtököt írtak, amikor a valós veszélyeknek nem ujjából szopásáról ismert Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó az amerikai szenátus fegyveres erők bizottsága előtt arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok potenciális, katasztrofális konfrontációknak néz elébe, ahogyan a globális rend erodál. Hozzátette, a veszély példa nélküli, mert a globális destabilizáció rendszerszintű.

Ha valaki ilyen fajsúlyos figyelmeztetések után egy kis felüdülésre vágyik, egyet biztosan talál. Mégpedig azt, hogy George Soros, a globális keresztapa a davosi Világgazdasági Fórumon ugyancsak csütörtökön tartott, magyar akcentustól veretes és akadozó beszédében arra figyelmeztetett, hogy „Trump kormánya veszélyt jelent az egész világra nézve”, és kiemelte az amerikai–észak-koreai nukleáris konfrontáció lehetőségét. Ugyanis Soros, mint erre emlékezteti olvasóit a Soros-beszédről készített helyszíni tudósítása végén az amerikai Bloomberg hírügynökség, tavaly Davosban olyanokat jósolt, mint aminek az ellenkezője történt. Így azt, hogy a tőzsde felfelé menete hamarosan véget ér. Ehelyett az szárnyalt. Vagy azt jövendölte, hogy Kína növekedési üteme fenntarthatatlan. Ehelyett a kínai gazdaság tovább gyorsult, és a kormány visszafogta az eladósodást.

A valódi kérdés viszont az, hogy mi az egész világot a pusztulásba vinni képes nukleáris Armageddon valódi oka? Vessünk egy pillantást a három fő ellenségre. Oroszországra, Kínára és Iránra. Nincs nap, hogy ezek vezetői ne a békére, az együttműködésre, a kétoldalú és többoldalú kapcsolatok bővítésére és erősítésére ne helyeznék a hangsúlyt.

Peking nem azzal foglalkozik, hogy mely országot bombázza szét saját rendszere ottani exportjának megágyazandó, vagy akár arra, hogy egyetlen szóval beleszóljon az adott ország belügyeibe. Például azzal, hogy ott az ő ügyét „nyomó” médiavilágot alakítson ki hétszázezer dollár támogatásával, mint teszi azt legdrágább szövetségesünk, az Egyesült Államok külügyminisztériuma esetünkben. Mely megteremtendő média puszta véletlenségből „csak” naponta ezerszer fogja elismételni azt a belföldi mantrát, hogy ami Magyarországon van, az a történelem legsötétebb korszakát idézi fel, és kerepelteti azon „külpolitikai” imamalmot, hogy a Kreml trójai falovaként a nyugati demokráciákat ássa alá mindenki, aki a Russia Today és a Sputnik News „álhíreit” terjeszti, hallgatja, nem beszélve arról, ha nyilatkozik e „putyini szócsöveknek”.

Nem. A kínai kormány a huszonegyedik század legnagyobb projektjével, az Új Selyemút multikontinentális infrastruktúrával akar összekapcsolni országok tucatjait egyfajta „win-win” stratégiai alapelven. És ugyanez a kínai kormány az Európai Unió fennmaradását éppen úgy saját érdekének is tekinti, mint az orosz kormány.

Ami pedig Iránt illeti, ez a nyugati hatalmak által bojkottált ország erején felül vett részt a Szíriában működő, öbölbeli sejkségek és Amerika által támogatott dzsihadisták leverésében, miközben az Egyesült Államok kitüntetett stratégiai szövetségese, Szaúd-Arábia a nyugati médiában szinte teljes mértékben „észrevétlenül” bombázza naponta déli szomszédját, Jement, tízezreket irtva ki és blokkolva kikötőit, reptereit, nehogy a nemzetközi segélyszervezetek oda bármit is be tudjanak vinni.

Szemben Amerikával és a neki engedelmeskedő NATO- és EU-szövetségeseivel, amely országok médiumai naponta trombitálják szét annak álokait, konteós kreténségeit, hogy miért vonnak össze még több csapatot az orosz határvonalak mentén, és miért hoznak újabb és újabb szankciókat a feszültség növelésére. Mint például – hogy ne menjünk messzebb – pénteken a washingtoni kormány, amely azért léptetett életbe az eddigi ezer mellé újabbakat, most éppen az orosz energiaügyi helyettes miniszter ellen is, mert Oroszország Siemens-turbinákat mert szállítani a Krím-félszigetre, amelynek lakossága egyébiránt demokratikus úton fejezte ki akaratát, hogy vissza akar térni Oroszországhoz. Ellentétben Ukrajnával, ahol csak Washington ötmilliárd dollárt költött az ottani demokratikusan megválasztott kormány elleni véres puccsra.

Igen. Megvan az esélye egy világháborúnak, amelytől remélhetőleg csak az tartja vissza majd az ebből is profitálni akaró, öngyilkossá válható amerikai hadiipari komplexumot és az atomgombja nagyságával dicsekvő amerikai elnököt, hogy ilyen gombok Pekingben és Moszkvában is megnyomhatók.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom