Nagy Ervin

Vélemény és vita

Jobbikos rezonanciakatasztrófa

Amikor még a mérnökök nem voltak felkészülve minden eshetőségre, volt, hogy egy-egy híd, a rajta masírozó katonák keltette rezonancia miatt kilengett, majd leszakadt

Bizony félelmetesen rezeg, recseg és ropog már a néppártosodás felé menetelő jobbikosok alatt is a saját groteszk építményük. Vona Gábor, a Jobbik elnöke két évvel ezelőtt meghirdette a jobb- és a baloldal felett elhelyezkedő „jobbikos identitást”, amely egyfajta „hidat” képezne a 20. század politikai és kulturális törésvonalai közt. Sokan már akkor megjósolták, hogy habár jól hangzik mindez, kivitelezni is lehetséges, „átkelni” azonban nem lehet rajta. Már csak a Jobbik múltja és vezető politikusainak attitűdje miatt sem. És lám, nagyon úgy tűnik, hogy minden izzadságos erőfeszítés ellenére nekik lesz igazuk.

Érthető, hogy egy adott pillanatban a Jobbik vezetője úgy gondolta, hogy politikájuk népszerűsége elérte az üvegplafont, azaz több szavazót a nemzeti radikális programmal nem tudnak elérni. (Habár fura ezt a fordulatot pont akkor megtenni, amikor Európa-szerte erősödnek a hasonló karakterű pártok.) Így saját szavai szerint elvette a Jobbik közösségének régi lelkét és adott neki újat.

Ezután, akár egy őrült inga, elkezdett a balliberális oldal felé lengeni a Jobbik politikája. Voltak, akiket kizártak, s voltak, akik önként, az elveik miatt hagyták ott ezután az egészet. És persze a választói hajlandóságot mutató társadalmi bázis is elkezdett kicserélődni, átalakulni.

Az ebben rejlő halovány lehetőséget felismerve, a baloldali és liberális szellemiségű sajtó abszurd módon elindult tisztára mosni a párt múltját. Ez az elvtelen és egyre kínosabb erőfeszítés jelenleg is tart azok részéről, akik úgy gondolják, hogy mindegy, ki lesz kormányon, csak ne Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP. Sőt, a bosszúszomjas Simicska-klán és gazdasági köre, illetve a tőle függő médiabirodalom is igen gyorsan a Jobbik mellé állt.

De úgy tűnik, túl nagy és túl gyors volt a „politikai kilengés amplitúdója”.

A megcélzott, megszólítani kívánt, kormányváltásra hajló, de pártreferencia nélküli szavazópolgár nem nagyon értette meg a Jobbik politikáját. Korai lelkesedése szép lassan lelohadt, míg az egykori ősjobbikos, nemzeti érzelmű szavazók nagyobb gyűlölettel fordultak a párt vezetői felé, mint a magyar kormány irányába. Ez persze elgondolkodtatta a Jobbik elvtelen, egyre inkább csak a szavazatmaximalizálást szem előtt tartó stratégáit is, akik rendszerint nem számolnak a politikában oly fontos emóció-ellenhatásokkal; akik számára a „bizonytalan szavazópolgár” csupán egyfajta érzelmet mutató, egy mondattal átállítható homogén lény. Pedig nem.

A tévedést korrigálandó, a Jobbik az elmúlt hónapban visszatért a kezdeti kettős kommunikációhoz. Egyet ide, egyet oda – hátha visszacsábítható pár százezer nemzeti radikális érzelmű polgár. Így lett, hogy miután még a balliberális ellenzékkel közösen kiálltak a CEU mellett, szembeköpve ezzel addigi politikájukat, illetve meghazudtolva a 2014-es választási ígéreteiket, arra ragadtatta magát a pártelnök, hogy közvetlenül az augusztus 20-i ünnep előtt kijelentse, támogatja a magyar közösségek autonómiatörekvéseit, majd a mellette álló Jobbik-szóvivő meglebegtette, hogy ha rajtuk múlna, akkor büntetőeljárás és körözés indulhatna Soros György ellen hazaárulás vétsége miatt. (Egyet jobbra.) Majd augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkkel meglehetős diszharmóniában, folytatódott a bérunióról szóló kampány, illetve elindult a baloldali populizmus csimborasszójának nevezhető aláírásgyűjtés. (Egyet balra.)

De ugyanez történt a választási rendszer, illetve a választójogi kérdések esetében is. Hónapokon át támogatta a Jobbik több vezető politikusa is a Gulyás Márton–Karácsony Gergely–Juhász Péter trió kezdeményezését (balra át!), míg Dúró Dóra egyszer csak felelevenítette a régi nemzeti radikális toposzt, miszerint az iskolázatlan polgártól el kell venni a szavazati jogot, amely egyébként passzol a Horthy-kultuszhoz. (Jobbra át!)

De miközben a Jobbik igencsak bizonytalanul álló hidat épített a jobb- és baloldal közt, azon átmenni már nem tudott, mert a néppártosodás felé masírozó menet lábdobogása olyan amplitúdójú rezonanciákat keltett, amelyek miatt az egész építmény elkezdett remegni, és megjósolható, hogy menthetetlenül le fog szakadni, a rajta állók pedig a mélybe hullanak.