Jó európaiak

A drámára fogékony diplomata azt firtatta, hogy az Európa jövőjéről, az unió megítéléséről szóló vitában miért beszéltünk kilencven százalékban gazdasági kérdésekről. Tényleg arról szólna az európai egység, hogy hol hány autópálya épül és kinek a pénzéből? – vetette fel. Egy percre egészen magunkba szálltunk, majd a lett kolléga megjegyezte: ha üres a hasam, le se … az európai értékeket. Hát, valahogy így csömörlöttünk meg az uniós álomban, és akkor az asztalnál nem is képviseltette magát az ötven százalékban munkanélküli spanyol ifjúság. Igaz, a portugál újságíró megjegyezte, hogy amikor folyton büntetik Portugáliát, akkor nem igazán érzik úgy, hogy a nagy uniós család tagjai lennének.
Hogyan is viszonyul Kelet-Közép-Európa az unióhoz?

Sok szó esett az elmúlt évben arról, hogy a kétsebességes Európa jegyében, no meg azért, mert az elvetemült keletiek nem elég „szolidárisak”, az unió szét fog esni a mag- és a peremországokra. Eszerint lennének az alapító tagok és a hozzájuk hasonlóan gondolkodók, akik együtt egy kis Mini-Schengent alkotnának, és azon belül fűznék szorosabbra az integrációt, míg mi többiek ellehetünk egy lazább körben. Persze ne örüljünk korán, hiszen ilyenkor azt is hozzá szokták tenni, hogy nekünk majd sokkal kevesebb jut a „közösből”, minket kitesznek az udvarra. Ez a „jó európaiak” jutalmazásának és a „rossz európaiak” büntetésének hangzó elképzelés abban hibádzik, hogy már elnézést, de például a schengeni külső határ védelmével és az idevágó szabályok tiszteletben tartásával mi elég jó európaiaknak érezzük magunkat. Másrészt pedig az uniós közvélemény-kutatások szerint az Európai Unió intézményeibe vetett bizalom még mindig nagyobb errefelé, mint az uniós átlag. Az is tiszta sor, hogy előbb lesz Hollandiában vagy Franciaországban népszavazás az unióból való kilépésről, mint Magyarországon vagy bármelyik másik visegrádi országban.

Hát persze, vetik oda erre a nyugati politikusok és a kétfarkú plakátok: Brüsszel pénzét azért szeretjük. Az uniós források megvonásával vagy csökkentésével való közelmúltbeli fenyegetések egyértelműen megmutatták, hogyan is állnak hozzá a nyugati országok a kelet-közép-európaiakhoz. Még Ausztria akkori kancellárja, a szép emlékű Werner Faymann is rendszeresen magas lóról beszélt hozzánk, mintha nem uniós támogatásokból kapaszkodott volna fel Burgenland is. Ausztria legszegényebb tartományának esetében aligha merne bármelyik osztrák vezető olyan könyöradományként beszélni az uniós alapokról, amelyekért cserébe a támogatottnak kuss a neve. A kelet-közép-európai országoktól viszont pont ezt várják el, ahogy nekem is a szememre vetette egy lengyel liberális képviselő: a szolidaritás, kérem, kölcsönös. Mondta ezt azzal kapcsolatban, hogy szerintem némileg sértő „rossz európainak” számítani attól, hogy nem támogatunk egy rossz ötletet.

A kelet-közép-európaiak másodrendű állampolgárként való kezelésével kapcsolatban mondta Orbán Viktor egy pódiumbeszélgetésen az Andrássy Egyetemen, hogy a hazánkat bírálók rendre megfeledkeznek arról, hogy az uniós támogatás nem adomány. Magyarország és a térség más országai megnyitották a piacukat, a nyugati cégek megtehetik, hogy itt az otthoni fizetések töredékéért foglalkoztatják a dolgozóikat. Azt pedig már én teszem hozzá, hogy az uniós bővítés sosem jótékonysági misszió volt, tagságunk a többiek érdeke is, ahogy érdeke az is, hogy támogassák az infrastruktúra bizonyos részeit.

Azért beszélünk Európában gazdaságról, mert a legtöbb asztalon nincs elég kenyér. Ez elég nyomós ok arra, hogy ne állítsuk be a telefonunkon ébresztőnek az Örömódát, lássuk be. Egy a kormányunk iránti szimpátiával nem vádolható brüsszeli lap újságírója hosszas kritizálás után megjegyezte: viszont a gazdaságotok, az halad! Ez a valódi téma, nem az, hogy mennyit beszélgetünk az úgynevezett európai értékekről. Már csak azért sem, mert ez alatt rendre a nemzetitől elszakított, önmagában soha nem létező
„európai” kozmopolita identitást, az önfeladást jelentő toleran­ciát és hát leginkább, úgy nagy általánosságban a liberalizmust értik.

Az eurokrata propagandán túl azonban pont akkor nem beszélünk értékekről, amikor kellene, amikor jó lenne emlékezni arra, hogy mire épült az egész. Mármint Európa, nem az Európai Unió.