Vélemény és vita
Jegybankra várva?
Miután sokak számára egyáltalán nem világos, hogy a MNB-nek elméletileg és gyakorlatilag mi köze van a forint árfolyamához, érdemes egy „kört” tenni ezen a téren.
Annál is inkább, mert a hazai fizetőeszköz árfolyama „beszédült” az euróval szembeni 315 körüli sávba, és alig akar izmosodni. Ilyenkor persze felerősödnek a pánikhangulatot jelző megszólalások, mi több: már válságot is emlegetnek. Holott a magyar gazdaság – szemben az elmúlt négy év átlagosan 0,8 százalékos gazdasági dinamikájával – az idén akár három százalékkal is bővülhet, ami európai összevetésben sem kis teljesítmény, ráadásul a külső pénzügyi források mellett a honi gazdaság legtöbb része is „beindulni” látszik. Szóval nyugalom, krízis nincs, de a forint árfolyamának gyengélkedése – amennyiben a trend tartós lesz – komoly problémákat vethet fel.
A Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése, valamint a pénzügyi stabilitás megőrzése. Egyszerűsítve az előbbi azt jelenti, hogy „van az a szint” az inflációból – három százalék körül –, ami „kell” a gazdaságnak, de fölé nem nagyon szabad menni. Utóbbi pedig az egész ország pénzügyeinek – a kormányzat gazdaságpolitikájától egészen a kisvárosi bankfiókig – a normál menetrendben történő működést irányozza elő azért, hogy pénzügyi pánik ne alakuljon ki, és minden ügyfél – „állambácsitól” az átlagos halandóig – biztonságban érezhesse pénzügyeinek alakulását.
Bár az elmúlt másfél esztendőben – még a kívülállók számára is – rengeteg feladatkört, sőt a PSZÁF integrációja révén egy pénzügyi hatóságot is begyűjtött (overload) magának az MNB, alapvető intézményi jogállása változatlan. Aki persze figyeli a jegybankkal kapcsolatos híradásokat mostanság, azt veszi első pillantásra észre, hogy az elmúlt időszak aktív kamatcsökkentése mellett az MNB a gazdasági növekedés serkentésében érdekelt, és teljes mellszélességgel patronálja a honi gazdaságpolitikát. A Növekedési Hitelprogramról (NHP) van szó, amely arra hivatott, hogy életet leheljen a magyarországi – egyébként lefagyott – hitelpiacba. Kis túlzással biztosan állítható: amennyiben nincs az NHP, gyakorlatilag hazánkban nincs banki hitelezés sem! A program első része nagyon sikeres volt, a nemzetgazdaság felpörgése érdekében pedig drukkolunk a másodiknak is, ha ugyanis nincs banki hitelezés, akkor lőttek a tartós gazdasági bővülésnek…
Tehát a jegybanknak nincs árfolyamcélja, ugyanakkor a forint erejétől közvetlenül és közvetve is sok minden függ. Tudniillik az árfolyam alakulása alapvetően az inflációs és reálgazdasági kilátásokra gyakorolt hatásán keresztül befolyásolja a jegybankot, az MNB pozicionálását. A jegybank, amikor beveti monetáris eszközeit, nem a holnapra tervez, hanem a közép-, de inkább a hosszabb távú tendenciák a meghatározók. Ha nincs árfolyamcél, akkor szabadon lebeg a forint? Ez a felvetés is jogos! A forint piaci árát ugyanis nem a Magyar Nemzeti Bank határozza meg, hanem a piac. Vagyis – bármennyire is fáj ez a devizaadósoknak (állam, cégek és háztartások) rángatózhat a hazai fizetőeszköz ide is, oda is, a jegybank inflációs célkövetést alkalmaz.
A monetáris rendszer fókuszában a háromszázalékos pénzromlási szint áll, ennek érdekében „lövik be” a szakemberek – akik a monetáris tanácsban tevékenykednek – a kamatpályát. Az infláció kihat a forintra például az importált termékeken keresztül, amelyek meghatározó szerepet képviselnek a fogyasztói kosárban. Itt pedig a fogyasztói árindex méri a lakosság által megvásárolt áruk, igénybe vett szolgáltatások árának átlagos változását. Hazánkban éppenséggel deflációt mértek az elmúlt hónapokban, vagyis inflációs oldalról nincs ok a jegybanki beavatkozásra.
A devizahiteles mentőcsomag bankokra terhelődő mínuszos tétele elérheti a hétszáz-kilencszáz milliárd forintot, de ez a jegybank részéről nem jelent rendszerszintű kockázatot, mert a magyarországi hitelintézetek feltőkésítettek, és a külföldi tulajdonosoknak újból állniuk kell a fedezetet.
Hazánkban továbbra is komoly tétel a devizában eladósodottak tömege, amely a forint leértékelődésén keresztül nagy befolyással lehet a pénzügyi stabilitásunkra. Ilyen megközelítésből lenne elképzelhető, hogy az MNB a 320-as vagy 330-as euróárfolyam elérésénél már biztosan interveniálna.
A jegybanknak tehát nincs árfolyamcélja, nincs eurós „szintje”, inflációs oldalról pedig nem nehezedik rá nyomás. Titokban persze vásárolhat forintot az MNB a devizatartalékok terhére rizikós szintek elérésénél, de ez csak ideig-óráig elegendő. Részben azért, mert a tartalékok végesek, másrészt pedig azért, mert a piac sokkal erősebb, mint az MNB! Megkockáztatom: egy hirtelen beavatkozás nem biztos, hogy jót tenne. Még azt feltételeznék, hogy a jegybank ezt követően mindenre hajlandó. Más kérdés, hogy miután alacsonyak a kamatok, a hozamvadászok más helyen kopogtatnak, és ez megbosszulhatja magát – olyan konstrukciókat kell árulnunk, amelyek kapósak az immár nem békés környezetben is.
Szögezzük le azt is, hogy a forint hosszabb távú, tartós leértékelése csak az exporton segíthet. A sors furcsa fintora, hogy Magyarországon pont a kivitel húzza a gazdaságot. Azonban – a továbbra is tekintélyes devizaadósság miatt – léteznie kell egy középen álló megoldásnak, amely minden szereplő érdekeit szolgálja.
Egy biztos: most nem a jegybanknál kell kopogtatni.