Játék határok nélkül

Ilyen és ehhez hasonló mulatságos emlékeket idézhet a Játék határok nélkül televíziós vetélkedő, de sajnos mostanában egy másik „játék” is zajlik, amelyre illene a műsor címe: a jelen lévő országok képviselői elfogadták Marrákesben az ENSZ migrációs csomagjának szövegét. Ezen persze nem biztos, hogy nevetni fogunk, mert olyan játékba akarnak minket belekényszeríteni, amelyben a szabályok megalkotói és a bírák is részt vevő, érdekelt felek.

A dokumentumban azt írják, a migráció az egyetemes történelem része emberemlékezet óta, és mindig gazdagságot és jólétet hozott. Ez részben igaz, ahogy igaz a háborúkra és a járványokra is, mert valakinek végül tényleg gazdagságot hoztak, de az áldozatok véleménye utólag ritkán derült ki. A migráció esetében az érkezők mennyisége és minősége is nagyban meghatározza azt, hogy a folyamat hatása összességében egy adott társadalom számára végül pozitív vagy negatív lesz. Kérdezzük csak meg a Római Birodalom lakóit!

A vezérlőelvek a migrációban a dokumentum írói szerint a közös megértés, a megosztott felelősség és egység az ügyért. A közös megértés, amely abban merül ki, hogy a fejlettebb országoknak kötelező megérteniük a szegényebbek gondjait, míg utóbbiaknak egy pillanatig sem kell tekintettel lenniük a nyugatiak aggályaira a korlátlan migráció kapcsán. A megosztott felelősség, amikor két opció van: az európaiak vagy fogadjanak be mindenkit, vagy fizessenek rengeteg pénzt, miközben sok kibocsátó országban a legtöbb politikus – meglehetősen felelőtlenül – csak a mának politizál. És egység az ügyért, amely csak a vélemény kötelező egységét jelenti, említés szintjén sem kerülhettek bele azok a gondolatok, amelyek eltértek a fősodortól.

Szimbolikus az elfogadás helye is, Marokkónak ugyanis (ahogy a paktumot elfogadó legtöbb országnak) egyértelműen az az érdeke, hogy az Európa-erőd ne zárja be kapuit: rengeteg marokkói dolgozik például Spanyolországban állandóan vagy idénymunkán, és lényegében a spanyol gazdaságtól függ rengeteg család megélhetése az észak-afrikai országban. Ha lezárulna az út Európába, Marokkó zsákutcává változna az Afrika belseje felől érkezők számára, és felgyűlnének a megélhetést kereső emberek az amúgy is rengeteg problémával küzdő arab országban.

Bár az ENSZ migrációs csomagjában akadnak jó ötletek és megtartandó szövegrészek, de kidobandó, átírandó elemek is bőven vannak. A fő probléma ugyanaz, mint a trianoni szerződés esetében: azok vezetik a szöveget írók kezét, akik a viszonyok megváltoztatásában érdekeltek. Ahogy a cseh, a román és a jugoszláv küldöttség 1920-ban nem egy igazságos egyezségre tett javaslatot, hogy a magyar többségű területek maradjanak Magyarország kezén, úgy az ENSZ-paktumnál sem várhatjuk, hogy az afrikai és a közel-keleti országok a mindenkinek kedvező középút megtalálására törekszenek.

Senki nem vádolhatja a magyar kormányt azzal, hogy zsákbamacskát árulna: sokkal tisztességesebb dolog kijelenteni, ha valamit nem vagyunk hajlandók elfogadni, mint rábólintani a szövegre, majd leszögezni, hogy egyes eseteknél mérlegelik majd a betartását, ahogy tette azt Oroszország, és ahogy gondolhatják azt sokan a résztvevők közül. Egy furkósbotegyezmény születésének vagyunk tehát szemtanúi, amely ráadásul hosszú távon sem a migrációs célországok, sem a kibocsátó államok lakosságának érdekeit nem szolgálja, csakis a hatalmi elit pozícióinak megőrzését és a ma problémáival történő valódi szembenézés holnapra halasztását.