Januári örömök

A szürke közömbös árnyalatait félrehajtva azonban volt ok az örömre. Az első az, hogy Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára bejelentette, a kormány idő előtt, tavaly március végéig meghirdette a 2014 és 2020 közötti teljes uniós fejlesztési forráskeretet, kiírták a pályázatokat, és a tervek szerint még a tavasszal le is kötik a támogatásokat. Ez azzal is jár, hogy a vállalkozásoknak nem az utolsó pillanatban kell befejezniük a projekteket, nem úgy, mint az előző uniós költségvetési ciklusban, amikor az uniós pályázatokat 2010 előtt elhanyagolták, és csak rohammunkával lehetett már a polgári kormánynak megmentenie a források jelentős részét.

Bízzunk abban, hogy ez a lendület nem törik majd meg, ugyanilyen színekben folytatódik 2020 után, annál is inkább, mert az is ennek a kormánynak a sikere, hogy megállapodott az unióval a kohéziós politika folytatásáról. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy 2020 után is kapunk pénzt az uniótól.

Itt tegyünk egy vargabetűt a menetrendszerűen fanyalgók kedvéért, akik azt hajtogatják, ha nem lennének az uniós támogatások, akkor a magyar gazdaság nem ott tartana, ahol most tart. Engedjünk meg nekik annyit, hogy – lehet. De engedjük meg azt is, azért vannak az uniós pénzek, hogy a közösség összes tagállamának gazdaságát támogassák, serkentsék, pörgessék, így a miénket is. Botorság lenne hát a részünkről – és ezt már hangosabban mondom, hogy a fanyalgók is megértsék –, ha nem hívnánk le és használnánk fel az EU-támogatást. És itt most egy kérdés, ha nem Fidesz-kormány lenne, hanem valami más, akkor vajon hol tartana a gazdaság? Tartana itt? Vagy ennek a teljesítménynek a közelében? Mert eddig erről nem beszéltünk, de kérdezzünk vissza: tartana itt a magyar gazdaság? Erre a kérdésre a nyávogók, felteszem, nem akarnak majd válaszolni, de nem is kell megszólalniuk, biztosak lehetünk benne, emlékezve gazdaságpolitikai beállítottságukra, valutaalapi és egyéb elkötelezettségeikre, nem tartanánk itt. Legfeljebb „gazdagabbak” lennénk még egy IMF-kölcsönnel, és minden bizonnyal még három százalék feletti költségvetési hiánynak is „örvendezhetnénk”.

Persze, ez csak feltételes mód, a jelen bizonyítja, hogy nincs három százalék feletti költségvetési hiány, amiért egyébként uniós dicséret is jár, nincs valutaalapi kölcsön, aminek persze a fanyalgók felbujtói nem örülnek. Van helyette folyamatosan emelkedő fogyasztás, amit a bankoktól kezdve a zöldségesig mindenki megérez – és ez az érzés bizony jó, a vásárlók is kedvelik.

Visszatérve a tegnapi államtitkári bejelentésre, Csepreghy Nándor azt is elmondta, hogy a meghirdetett fejlesztési források 546 pályázati konstrukciót és 9630 milliárd forintot jelentenek. A tavalyi nyertes pályázóknak 2488 milliárd forintot fizettek ki, a kormány pedig 2,4 milliárd euró értékű számlát küldött Brüsszelbe az év végéig, amiből 2,1 milliárd eurót át is utaltak.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Moody’s szerint a közép-európai országok idei átlagos GDP-növekedési üteme három és négy százalék között lesz, ami meghaladja az unió és az euróövezet növekedését, ha idézzük a Raiffeisen jelentését, amely arról szól, hogy tavaly a magyar GDP négy százalékkal nőhetett, és a növekedés szerkezetében is kedvező változások következtek be, a lakossági fogyasztás és a beruházások váltak a növekedés motorjává, akkor azt mondhatjuk, ez bizony megint csupa jó hír. És nem is volt olyan szomorú az a tegnapi szürkeség.