Máté T. Gyula

Vélemény és vita

Janicsárok

Álláspont. Tisztelt Olvasó, szokott Ön így karácsonyutón hazaáruláson elmélkedni?

Úgy a Télapu összes és a Reszkessetek, betörők negyvenhatodik ismétlése között? Meglehetősen zsenánt dolognak számít az ilyesmi még egy jobb romkocsmában is.

A kérdés így véletlenül sem azért vetődött fel, mert a Magyar Szocialista Párt egyik nagyszerűsége éppen most érezte fontosnak, hogy bejelentse: pártja „európai diplomáciai offenzívát kezd jövőre annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokratikus értékekhez”. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közismerten elegáns ember, demokratikus pártpolitikai simulékonysága is méltó elismerést érdemel. Brüsszelben ezt méltányolják is. Ha ő azt mondja, most oda lesz csapva Budapestnek, az úgy is lesz.

És most röhögjünk fel.

A Magyar Szocialista Párt „diplomáciai offenzívát” indít? Most ez komoly? Jön a sokadik Ukrán Front is Tolbuhin vezényletével? Illetve elnézést. Az egy korábbi álláspont volt, most Patton tankjait hívjuk?
És most kérem, nagyon ne röhögjünk.


A Magyar Szocialista Párt „diplomáciai offenzívája” természetesen csak vágyálom. Ha Szanyi flottaparancsnokot is belevesszük, akkor sem lenne nagyobb hatása a dolognak, mint amikor a strasbourgi uniós büfé helyettes koszovói kisegítője látványos némaságsztrájkba lépett.

A Magyar Szocialista Párt vezetőinek jelenleg nincs számottevő nemzetközi érdekérvényesítő képességük. Ők csak pesti „demokrata” kollégáikhoz hasonlóan azt tudják elérni, hogy használják őket.
Most ezért megy a verseny.

Ukrán kérdés – itt lehet bőszen sorba állni a fizetésért vagy egy derekas „szövetségesi” mosolyért. Használ-e ez a kárpátaljaiaknak, Magyarország energiaellátásának és úgy egyáltalán az ukránoknak? Kit érdekel, ha jön a gázsi, az ígéret a hatalomra?

Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió szabad kereskedelmi tárgyalásai – hát ez egyenesen dőzs annak, aki képes felülemelkedni regionális érdekein, és helyén kezelni, hogy mit kér a „nagy testvér”, s mi saját hazájának haszna.

Multiadók, gazdaság – „sok Magyarországon zajló gazdasági tevékenység nem gyarapítja a közvagyont, a haszon ugyanis automatikusan külföldre kerül. Jogszabály rendelkezzen arról, az itt megtermelt bevétel minél nagyobb részben Magyarországon adózzon”. Ezt Rogán Antal mondta tegnap, talán érdemes összehasonlítani az első idézettel.

Ez csak három ügy, amelyben az Orbán-kormány nem alkalmazkodik „külföldi tanácsadókhoz”. Viszont ez az a három ügy, amiért Orbán Viktor kabinetjét meg akarják dönteni külföldről. Nem demokratikusan, nem választáson, hanem ahogy sikerül. Aztán majd lehet bőszen kozmetikázni.

Kedves Olvasó, nyilván olvasott eleget bizonyos janicsárokról. A kor talán legjobban képzett katonái voltak. Korán kezdték, jó részüket még gyerekként rabolta el az Oszmán Birodalom azokból az országokból, amelyeket igája alá akart, tudott hajtani. Albánokat, bolgárokat, szerbeket, horvátokat és magyarokat is. Ez tisztán logisztikai kérdés volt: szabadítsuk, de inkább „tisztítsuk” meg őket hitüktől, hazájuktól, történelmüktől. Egy vallásuk legyen: a szolgálat.

Ha most ezt olvasva valamelyik multinacionális vállalat belső szabályzata jut az eszükbe, gyorsan felejtsék el. Még megsértődnének.

A jelenlegi magyar kormányt nem tudják belföldről megdönteni. Pedig van számos hibája, zavaró ügye, van, amire bölcsebb és egyértelműbb választ kellene adni. Javítani is kell és nagyon: de ezt ne külföldről mondják meg!

Nem azért, mert adott esetben nem lehetnek bölcsebbek, vagy ne hajszolnák nálunk régebbről a demokráciát, a piacgazdaságot és a közgazdaságtan ránk valamiért sohasem mosolygó vívmányait. Egyszerűen azért, mert az ő érdekük, nem a miénk. Ami nekik jó lehet, az nekünk sokszor árt.

Meglehet, ez túl egyszerűsítve hangzik, de lebutított érveket fogunk hallani az elkövetkező „civil tüntetéseken” is. Egyszerű szavakat, egyszerű igazságszerűségeket, lenyűgöző hazugságokat, amelyeknek a végén csak egy ki nem mondott valóság van: Magyarország ne legyen független. Ezért képeznek ki fess fiatalembereket és bájos lányokat, ezért visznek ideológia szintre termékpromóciókat, és ezért lesz szép és jó a „mekdonáldszosított” társadalom. Ami lehet egyébként az említett értékrend szerint nyugodtan „börgerkinges” is… Nem érték, csak preferencia kérdése.

A Magyar Szocialista Párt természetesen nem hazaáruló. A modern világban a hazaváltás egyébként is divatosabb szó. És jobban is fizet.