Nagy Ottó

Vélemény és vita

Indulj el egy úton

Álláspont. Nem telt még el egy hónap azóta, hogy a The Daily Telegraph a világ tizenöt legbékésebb országa közé sorolta hazánkat

A brit lap a 2017-es globális békeindex alapján készült ajánlójában úgy fogalmazott, a tizenöt ország mindegyike ideális úti cél a nyugodt pihenésre. A globális békeindexet évente állítják össze, többek között olyan szempontok alapján, mint a közbiztonság, a bel- és a külföldi konfliktusok kiterjedése és a militarizáltság szintje. Az idei rangsorban Magyarország négy helyet lépett előre, és bár a lap azt írja, hogy „az ország fő nevezetessége történelmi kávéházakban és a díszes fürdőkben gazdag, vibráló fővárosa, Budapest”, mi, akik itt élünk, tudjuk, jóval többről van szó, ha turizmusról beszélünk.

A biztonság mégis fontos téma és tényező, nem véletlenül beszélt erről Orbán Viktor a tegnapi Turizmus Summit 2017 konferencián, ahol azt is bejelentették, hogy a kormány elfogadta a 2030-ig szóló turizmusfejlesztési stratégiát. A miniszterelnök arra is kitért, hogy bár saját országunk szépsége önmagáért beszél, ennek mások számára is érthető módon hangot kell adni, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a kormányzati gondolkodásban a turizmus nem csak pénzkereseti forrás, vagy a magyar gazdaság saját erején felül teljesítő ágazata, hanem a hazaszeretet egyik formája, misszió.

És ha már misszió, érdemes komolyan venni akkor is, ha a turizmushoz alapvetően vidám dolgok, kirándulások, pihenés, szabadság, jó ételek és italok kötődnek. A komolyságot a tavalyi rekordév bizonyítja, ekkor az ágazat a hazai GDP tíz százalékát adta, és ekkora részesedésnél már illik húzóágazatról beszélni, főleg, ha úgy várható, hogy az idei év még jobban sikerül.

A stratégia viszont még ennél is többet akar, és tizenkét év alatt tizenhat százalékra tornázná a részesedést. A komolysághoz komoly összeget is rendel a kormány, nyolcszázhuszonnyolcmilliárd forintot. Hogy érdemes az ágazatra költeni, azt a KSH augusztusi adatai is bizonyítják, ekkor a teljes vendégforgalom három, a kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 16,2 százalékkal háromszáztízmilliárd forintra nőtt, és minden más mutatószám is emelkedett.

Az azonban legalább ennyire fontos, hogy míg 2010-ben 7,6 milliárd forintot adott a költségvetés közvetlenül a turizmus fejlesztésére, az idén már huszonegyet, jövőre pedig jöhet a rekordév ötvenhárommilliárd forinttal. Párhuzamosan elindul ötvenmilliárd forintos kerettel a Magyar Fejlesztési Bank Kisfaludy Turizmusfejlesztési Hitelprogramja, amely évi 2,87 százalékos ügyleti kamatot biztosít az ágazat kis- és középvállalkozóinak.

Az új stratégia három fő területet jelöl meg, sportturizmust, kulturális turizmust és az egészségturizmust. A sportturizmus sikerét az idei vizes-világbajnokság bizonyította, a kulturális rész pedig csak akkor kipipálható, ha csupán a nyári, fiataloknak szóló fesztiválokra gondolunk. Az egészségturizmusra pedig jó példa, hogy a közelmúltban átadták Zalakaros első több száz szobás szállodáját, amely egy nagy nemzetközi lánchoz tartozik. Zalakarosról átkukkanthatunk Szlovéniába is, ahol a turizmus fenntartható fejlődését támogató stratégiát fogadott el a szlovén kormány, amelynek célja, hogy az ország turizmusból származó bevétele 2021-re elérje a négymilliárd eurót.

Ne felejtsük el soha, hogy Magyarország csodaszép. És ha figyelembe vesszük, hogy egyik leglényegesebb eleme a tiszta nőiesség – anyanyelv, anyaföld –, akkor azt kell mondanunk, hiszen most kiderült, mennyi jót tud tenni polgáraiért, hogy nem csak szép, okos is.