Hurrá, nyaralunk!

Pontosabban műszaki bolti eladó, de azt mondja, végzettsége szerint bármilyen lehetne, csak neki ez a szíve csücske. A műszaki dolgok. Elképzelni sem tudná, hogy felvágottat vagy ruhát áruljon. Szóval, e.Sándor idén végre elment nyaralni a feleségével. Már tavasszal, több  hónappal a nagy utazás előtt újságolta boldogan, hogy eldöntötték, nyaralni utaznak, ő meg a felesége. Keszthelyre, ahol van egy múzeum, ahol hat évvel ezelőtt jártak. Azt szeretnék idén is megnézni, mert a múltkor ott csodás dolgokat láttak.

e.Sándor mindig is eladó volt, igaz, korábban egy áruházláncnál dolgozott, ugyanott, ahol a felesége is takarított. Műszak után futott a város másik felébe, az áruházlánc másik boltjába, hogy ott is lehúzzon néhány órát. Hétköznap, hétvégén mindig a kis ételes szatyorjával a kezében láttam, munkába ment, vagy onnan jött. Sosem mondta, hogy fáradt, csak azt, hogy szereti a munkáját. Tartozása volt, sokmilliós, hatféle kölcsönt kapott és vett fel a bankoktól. Egyszer belekezdett adósságai történetébe, de nagyon hamar elvesztettem a fonalat, hogy milyen tartozást milyen másikkal váltott ki. A lakásukat, ahol a szüleivel élnek, sikerült megmenteni valahogy, de az adósság sehogy sem apadt, pedig nagyon igyekeztek. Aztán egy napon zűrős körülmények között kirúgták a munkahelyéről - azt mesélte megfenyegették, s valótlansággal vádolták -  s attól kezdve az üzletlánc egyetlen boltjában se kaphatott állást.
Akkoriban is gyakran találkoztunk a buszon, s már a felvágott meg a gyümölcs árusítást is vállalta volna, de sehol nem volt szükség rá. Nem panaszkodott, csak kicsit kevesebbet beszélt, s megkopott a mindig frissen vasalt inge. Szomorú volt, legfőképpen azért, mert tisztességtelenül jártak el vele. Aztán jó néhány hónap elteltével, amikor egy állást kínáló helyen megmutatta a fogyatékosságát igazoló dokumentumot, felvették. Eladó lett egy műszaki boltban, s egy idő után másodállást is talált valahol. Helyére zökkent a világ, reggel ment az ételes szatyorral, este jött az  ételes szatyorral.

S ekkor történt, hogy egy napon megkérdezte, megyek-e nyaralni valahová, mert ők igen, s belekezdett a történetbe Keszthelyről meg a gyönyörű múzeumról, amelyet feltétlenül látni kell. Három napig nyaraltak, pedig csak egyet terveztek – mesélte néhány napja. Ebből egyet töltöttek Keszthelyen, a többi kettőt egy távoli rokonnál, valamelyik közeli kis faluban.

A múzeumnak csak az előterét látták, mert sok ezer forintot kértek a belépésért, de az épületet és a parkot jól körülsétálták. Elképzelni sem tudom, milyen gyönyörűen ápolt a parkja, s az épületet is hogy rendbe tették. Ebédeltek is – hatezerért – s egy-egy sört is ittak, mert az ember nyaraláskor megenged magának egy sört. Az utcán inkább külföldiül beszéltek – mesélte – , és a fagyalt gombócát négyszázért mérték, azt nem vettek, mert ez mégiscsak túlzás. Este vonatra szálltak, a falucskában a rokonok szívesen fogadták őket, pedig bejelentés nélkül érkeztek. De maradhattak ott két éjszakát, így a szabadságuk is hosszabb lett a tervezettnél.

Most újra itthon, ennyire futotta az időből, mesélte e.Sándor, nem baj, legközelebb majd több pénzt gyűjtenek, és akkor azt a csodaszép múzeumot is megnézik.