Hozzáadott érték

A település nevét Moholy-Nagy László fotográfus és festő, a kísérleti filmek egyik jeles magyar úttörője tette világhírűvé, s emelte be a nemzetközi köztudatba, aki ugyan nem is itt született, de kisgyermekként néhány évig itt nevelkedett. Művésznevének megválasztása is szemléletesen jelzi, hogy a legfontosabb gyermekkori élményeit itt gyűjtötte be, itt spájzolta be a tengerentúli évekre, s jobban is kötődött talán ehhez a településhez, mint valódi szülőfalujához… S előtte tiszteleg ma már névválasztásával a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is. Közigazgatásilag a falu Ada városához tartozik, vagyis az adai járáshoz – amit a sajátos vajdasági magyar szóhasználatban községnek fordítanak. A község fogalmán tehát mindig egy várost és a hozzá, a vonzáskörzetébe tartozó falvakat értik a Délvidéken.

Nem is túl régen, alig néhány esztendeje, 2006-ban állították fel Moholon, a helyi Szent György katolikus templom kertjében Szent István szobrát, amelyik – főleg így, ünnepek táján – egyfajta sajátos zarándokhelye is egyben a vajdasági magyar politikusoknak, közéleti személyiségeknek, de talán még a művészeknek is. Legalábbis ilyen fényében tűnt fel az elmúlt napokban is, de rendezvényeket tartanak itt már évek óta, jeles dátumokon, amelyekre pedig nem is csak a tartományból, hanem Magyarországról is rendszeresen érkeznek vendégek. Itt mondta el most szerdán beszédét Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke is, amelyben így fogalmazott: „A vajdasági magyarság számára egyetlen járható út létezik, az, hogy a célkitűzéseink nyomán haladunk előre. A célunk pedig csak egy lehet, hogy a vajdasági magyar közösség megmaradjon és emberhez méltó életet éljen szülőföldjén a Kárpát-medencei magyarság szerves részeként.”

Tartózkodnék a minősítéstől – akárcsak a jelzős szerkezetek használatától is –, de akár furcsának mondjuk, akár érdekesnek, akár szokatlannak, akár rendhagyónak vagy bármi másnak (s lényegében mindegy is…), a határon túli magyar ünnepségek, megemlékezések, alkalmi rendezvények mindig kicsit hosszabbak, kicsit jobban elhúzódnak, mint az anyaországiak, s valóságos ünnepkört képeznek egy-egy adott, piros betűs dátumhoz igazodva.

Ma már izgalmas kultúrtörténeti háttere van ennek is, ugyanis egy-egy magyar nemzeti ünnep, március 15., augusztus 20., október 23., a szomszédos országokban, vagyis a határon túli régiókban nem munkaszüneti nap – az újságok is megjelennek aznap, a boltok is teljes munkaidőben nyitva tartanak, s a felnőtteknek reggel munkába, a gyerekeknek iskolába kell menniük –, tehát a helyi magyarságnak külön úton-módon kell megteremtenie az alkalmat, a lehetőséget – de a szokásrendszerét is – az ünneplésre.

Így fordulhat elő, hogy az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegve megemlékezéseket tartanak október 8-án vagy 9-én, ha épp erre a dátumra esik egy hétvége. Vagy március 15-i rendezvényt szerveznek március 12-én, esetleg Szent István-napot ünnepelnek augusztus 17-én vagy 22-én, és így tovább, mert hosszan lehetne persze még ezt folytatni. Mindenki úgy ünnepel, úgy tiszteleg, úgy emlékezik, úgy örökíti meg jeles évfordulóit, ahogy tudja, ahogyan a lehetőségei engedik. S épp ebből adódik, hogy minden ilyen alkalom egy bő egyhetes, gyakorlatilag kilencnapos ünnepkörré, eseménysorrá bővül. Hogy ezt szemléltessük, vegyük most az idei augusztus 20-át, mert ez most még a legfrissebb élmény, ami, ugye, szerdára esett a naptárban – és ilyen megközelítésben, ünnepkörként tulajdonképpen még le sem zárult. Ez pedig azt jelenti, hogy az ünnepségek egyes helyeken már az előző szombaton, augusztus 16-án elkezdődtek, és még most vasárnap, augusztus 24-én is folytatódhatnak, ha éppenséggel úgy hozza a szükség, vagy a lehetőség.

Ha a hét közepére esik egy-egy ilyen ünnepnap, keddre, szerdára, talán csütörtökre, akkor általában az adott dátumon – példánk lehet most az aradi vértanúk emléknapja – csak „kiszaladnak” a politikusok, a városvezetők, a polgármester és közvetlen munkatársai a temetőbe, az emlékhelyekhez, a szobrokhoz vagy az emléktáblákhoz, s egy méltóságteljes néma főhajtással tisztelegnek a hősök emléke előtt, koszorúznak… S aztán máris sietnek vissza napi munkafeladataikhoz, teendőikhez. Majd pedig a hétvégi megemlékezésen, akkor már nyugodtan és ráérősen is, lesz alkalmuk bepótolni az alakalmi beszédeket, műsoros esteket, kulturális programokat, felszólalásokat, és lényegében mindent, ami ilyenkor szokásos.

Ami tehát az anyaországban csak egy nap, egy piros betűs dátum, egy munkaszüneti nap, az a határon túli régiókban így egyhetes, kilencnapos ünnepkörré szélesedik, terebélyesedik. Hozzáadott érték volna? Miért is ne! Hozzáadott érték, amelyet a kényszerhelyzet teremtett.

Így például az idei, vajdasági központi Szent István-napi rendezvényt a múlt szombaton, augusztus 16-án tartották meg Palicson. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke itt elmondott beszédében úgy fogalmazott: „Nekünk, akik itt maradunk, az a feladatunk, hogy megteremtsük a feltételeit annak, hogy akik még itt vannak, itt maradjanak, akik elmentek, visszatérjenek.” Zomborban pedig – az egykori Bács-Bodrog vármegye megyeszékhelyén – szerdán, az alkalmi, úgynevezett Magyar Nap rendezvénysorozata a Szent István-templomban bemutatott szentmisével kezdődött, amelyet a nemrég bulgáriai lelkészi szolgálatra költözött, de erre az alkalomra hazalátogató Viszmeg Miklós Bernardin karmelita atya mutatott be paptársai közreműködésével – tudósított a Vajdaság Ma hírportál. Így terjed ki, és egyre csak terebélyesedik az ünnepkör hozzáadott értéke.

Moholon pedig ott áll a templomkertben Szent István egész alakos szobra, amelyik annyira új, annyira friss, hogy még Moholy-Nagy László sem láthatta az itt töltött gyermekéveiben. Ez a legnagyobb ilyen köztéri alkotás a Délvidéken, és külön jelentősége, hogy úgymond közadakozásból készült. Mezei István fafaragó pedig két hasonló alkotást is készített, amelyek egyike a szabadkai Kisboldogasszony-templom kertjében áll, a másik meg a kelebiai templomban látható. Horgoson 2010. március 12-én Sólyom László, akkori magyar köztársasági elnök avatta fel az államalapító szobrát. A nyugat-bácskai Apatinról pedig úgy tartják, a települést Szent István alapította, mi sem természetesebb hát, mint hogy itt is köztéren örökítették meg az uralkodó alakját. S nem árt, ha tudjuk – és megjegyezzük –, hogy nem lehet késő még most hétvégén sem tiszteletünket tenni a felsoroltak bármelyikénél…