Vélemény és vita
Hóvakság
Álláspont. Ma kezdődik Davosban a 48. Világgazdasági Fórum, összesereglik majd a világpolitika sok jelentős személyisége, még Donald Trump elnök is mond majd beszédet az utolsó napon
Putyin orosz elnök azonban az idén sem megy el. Na nem mintha az amerikaiak olyan nagy látogatói lennének a rendezvénynek, eddig hivatalban lévő elnökként csak Bill Clinton tette ott tiszteletét.
A davosi fórum előtt minden évben közzéteszik a Globális kockázatok című jelentést, amely most 2018 legvalószínűbb kockázati tényezői közé a szélsőséges időjárást, a természeti katasztrófákat, a klímaváltozás okozta károkat, valamint a kibertámadásokat, az adatcsalásokat és adatlopásokat sorolja. A legsúlyosabbak közé viszont a tömegpusztító fegyvereket, a szélsőséges időjárást, a természeti katasztrófákat és az ivóvízhiányt teszi. Meglehetősen szemérmesen, mert a migrációról, amely ezeket a jelenségeket kíséri, egyetlen szót sem ejtenek. Ez éppen olyan álszent magatartás, mint a fórum történetében az a pc megnyilvánulás, amikor a 2001-es New York-i terrortámadás után a következő évben a rendezvényt nem Davosban, hanem a volt ikertornyok városában tartották meg. Ha elengedjük az oktalan politikai korrektséget és Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivőt idézzük, aki azt mondta, hogy Donald Trump a konferencián népszerűsíteni szeretné politikáját, amelynek lényege „az amerikai vállalatok, az amerikai ipar és az amerikai dolgozók érdekeinek erőteljesebb érvényesítése”. Trump tehát továbbra sem engedi el az Amerika az első szlogent.
Még Angela Merkel és Emmanuel Macron jelenlétében sem, ami azért érdekes, mert az unió két meghatározó politikusa nyomására még mindig él az Oroszországgal szembeni gazdasági embargó. Ami eurómilliárdos károkat okoz az európai gazdaságnak. Amerika meg közben röhög a markába, mert máshol eladhatatlan termékeivel, így például csirkefarháttal, a csodafegyverrel hódítja meg az orosz piacot. Az embargó másik nagy „előnye”, hogy önellátásra és gazdálkodásra készteti és tanítja az oroszokat, amelynek eredményeként idővel azzal szembesül majd Európa, hogy milyen vámokat vessen ki az orosz agrár- és egyéb termékekre. Vagy esetleg kössön Moszkvával szabadkereskedelmi egyezményt?
Trump találkozik majd Theresa May-jel is, és várhatóan majd szót ejtenek a Brexitről is, ami szintén Washington malmára hajtja a világpolitika vizeit. Hiszen a brit kiválás gyengíti Európát, az uniót, vele párhuzamosan pedig növeli Amerika európai játszóterét, de legalábbis merészebb – politikai és gazdasági – mutatványokra sarkallhatja a legdemokratikusabb nemzet képviselőit. Arról nem is szólva, ha a skótok az unió mellett szavaznak, akkor a brit oroszlán belső egyensúlya is felborulhat. A kockázatok és veszélyek között a kibertámadások is szerepelnek, és itt Amerika szerepe ismét megkerülhetetlen. Gondoljunk arra a sok siránkozásra, hogy az oroszok befolyásolták az amerikai elnökválasztást. Ezek után gondoljunk Hillary Clinton magánlevelezésére, reméljük, Angela Merkel emlékezteti erre Trump elnököt, ha már az ő e-mail-fiókjába is belepiszkált az amerikai titkosszolgálat.
A davosi fórum előtt van még egy figyelemre méltó apróság, mégpedig az, hogy amíg 2016-ban és 2017-ben a valószínűség szerinti első öt kockázati tényező között szerepelt a nagyarányú kényszermigráció, addig az idén nem. A súlyosság szerint osztályozva pedig 2016-ban szerepelt az első ötben a migráció, tavaly és idén nem. Mintha vakok lennének ott a sok hó között Davosban. Hogy tisztán lássanak, javasoljuk a résztvevőknek, vigyenek magukkal hegesztőszemüveget, az óvja a szemet, és megelőzi a hóvakságot.