Vélemény és vita

Homo sorosensus

Álláspont. Egy bizonyos Nils Muiznieks nevű evolúciószakértő szerint Közép- és Kelet-Európában 1989 után eljött az ideje az új, „nyitott társadalom emberének”, a homo sorosensusnak

Ha eddig netán abban a tudatlan állapotban leledztünk, hogy a homo habilist (ügyes ember), homo erectust (fölegyenesedett ember), homo neanderthalensist követő homo sapiensszel (értelmes ember) leállt az emberi evolúció, a napokban váratlan megvilágosodást élhettünk át. Egy bizonyos Nils Muiznieks nevű evolúciószakértő szerint Közép- és Kelet-Európában 1989 után eljött az ideje az új, „nyitott társadalom emberének”, a homo sorosensusnak, amely – az Open Society Institute vezetésével – felváltja a történelem szemétdombjára kerülő homo sovieticust. Az új emberfajta nem tapasztalja meg a merev, szigorú ideológiákat és a kritikus gondolkodás elnyomását, ehelyett a Central European Universityn (CEU) vagy még nyugatabbra tanul, de ugyanakkor elkötelezett marad, hogy részt vegyen a megreformált Közép- és Kelet-Európa gazdasági és politikai életében, így szorítva ki onnan a régi homo sovieticust.

A lett származású, Amerikában született és kiképzett Muiznieks szerint a magyar származású amerikai milliárdos alapította Nyílt Társadalom Intézet és Közép-európai Egyetem „kreálja” az új homo sorosensust, a Soros-féle emberfajtát (create a new „open society man”). Erre a badarságra mosolyogva legyinthetnénk is. Csakhogy Nils barátunk nem egy magát a mindenható Teremtőnek képzelő futóbolond, nem is csupán egy fanatikus Soros-hívő aktivista (a Soros Alapítvány lettországi szervezetének volt igazgatótanácsi tagja), aki agyszüleményét az Open Society News 2009. novemberi számában tette közzé, hanem jelenleg (még ez év április 1-jéig) a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa. Nyilván e tisztétől kifolyólag érezte múlhatatlan szükségét annak, hogy csütörtöki közleményében aggodalmát fejezze ki a magyar kormánynak a Stop Soros törvénycsomag kapcsán, illetve ürügyén, nehezményezve, hogy „a kormányzati retorika megbélyegez olyan, Soros György által alapított vagy vele kapcsolatba hozható szervezeteket, amelyek színvonalas és fontos emberi jogi munkát végeznek Magyarországon”.

Tehát egy európai intézmény magas rangú tisztviselője, aki bevallottan hosszú évek óta a Soros-féle „új emberfajta” megteremtéséről álmodozik, sőt aktívan dolgozik rajta, az Európa Tanács egyik tagállamának kormányzatát formálisan az Európa Tanács nevében, de ténylegesen a Soros-hálózat érdekében támadja és szólítja fel politikája megváltoztatására. A cél persze korántsem új, legfeljebb a módszerek és eszközök változtak. A mester és famulusai nyilván megtanulták Orwell híres regényéből, hogy az uralkodó elit (és élén a Nagy Testvér) akkor tudja abszolút hatalmát megteremteni és fenntartani az alávetett társadalom fölött, ha képes az emberek emlékezetének, gondolatainak és vágyainak totális ellenőrzésére, szabályozására, a „valóságérzék ki?camítására”, hogy az embereket homogén, kívülről vezérelt tömeggé gyúrják. Ezért kell a múltat végképp eltörölni; ahogy a százhetven éve megjelent Kommunista Kiáltványban Marx és Engels leírták, az a cél, hogy eltöröljék az örök igazságokat, a vallást, az erkölcsöt, a hagyományos élet- és tulajdonviszonyokat, a családot, a hazát, a nemzetiséget, a népek nemzeti elkülönülését. Mert csak akkor lehet győzelemre vinni és hegemónná tenni a kommunista eszmét, ideológiát, ha az emberek képzeteit, nézeteit és fogalmait gyökeresen megváltoztatják, homogenizálják, és totálisan átalakítják – lebutítják és lerombolják – hagyományos kultúrájukat, életviszonyaikat.

Valahogy úgy, ahogy Madách falanszter színében és Nils Muiznieks fenti dolgozatában olvassuk.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom