Holt brüsszelizmus

Az egyik oldalon a nemzeti szuverenitást és a szerződéseken alapuló gazdasági kapcsolatok erősítését pártolók, a másikon pedig a vertikális integráció további elmélyítését, a nemzetek felett álló bürokratikus-birodalmi föderáció létrehozását támogatók állnak. Népszerűbb, és már régebben is használt fogalmakkal élve: a nemzetek Európája áll szemben az Egyesült Európai Államok gondolatával.

A klasszikus jobb- és baloldali megosztottság már jó ideje a múlté. Az értékek szintjén még számos kérdésben értelmezhető ideológiai szembenállásokat azért még nem kell rögtön a történelem szemétdombjára hajítanunk (mert például a család fogalma, a szabadságjogok egyéni és közösségi értelmezése vagy a szociális juttatások kérdése még tükrözi a klasszikus szembenállást), de sokkalta árnyaltabb határokat kell közéjük húznunk, illetve új, ezeken felülálló törésvonalakat szükséges megértenünk. Nincs is ezzel baj, hisz a gyakorlati politizálást nemcsak ideák, hanem közösségi érdekek és aktuális problémák megoldási kísérletei is meghatározzák. És ha elfogadjuk a klasszikus platóni vagy arisztotelészi felfogást, miszerint az állam (és ezen belül a politikai cselekvés) célja az emberek boldogságának (jólé-tének, boldogulásának) elősegítése lenne, akkor nincs is mit csodálkozni azon, hogy ha egy új probléma szembejön, akkor a megoldások tekintetében új törésvonalak írják felül a régieket. Legfeljebb a politika vaskalapos tudósainak fáj ez egy kicsit, hisz a régi tankönyveiket tovább kell írniuk.

Európa és ezen belül az Európai Unió politikai szereplőinek most a menekültválság okozta problémákra kell választ adniuk. Ez a kényszer pedig jól láthatóan kettészelte Európát, a megosztottság felülírja a klasszikus jobb- és baloldali szembenállást. Az új egymásnak feszülés eltérő értékeken és érdekeken alapszik. Az egyik oldalon a migránsok befogadása és integrálása, a másikon pedig a külső bevándorlás megállítása áll. És mivel az unió nem választott, de egyre nagyobb döntéskörrel rendelkező, nemzetek felett álló bürokratikus testületei ebben a politikai vitában a migránsok befogadása és integrációs kísérlete mellé állt – nyomást gyakorolva ezzel az egyes nemzetállamok választott politikai vezetésére –, így a törésvonal át-, illetve újrafogalmazódott. A szembenállás most már ténylegesen az unió működéséről szól.
A kérdés az, hogy a menekültválságot (és más, a jövőben újonnan felmerülő problémát) nemzeti vagy uniós szinten kezeljük-e. Hogy a politikai válaszokat a nemzeti parlamentek és az azoknak felelős kormányok vagy az uniós bürokrácia hozza-e meg? Tehát ismét a jó értelemben vett nacionalizmus és a brüsszelizmus ideológiája került szembe egymással.

A menekültválságot látva úgy tűnik, hogy a föderalisták, akik Európai Egyesült Államokat szeretnének, és most ismét a brüsszelizmus pártjára álltak, egyelőre nemcsak impotensek a kérdés kezelésében (sokáig el sem fogadták, hogy ez probléma lenne), azaz a hatékonyság terén vallottak kudarcot, hanem az uniós polgárok támogatottságát is tömeges mértékben veszítik el. Köszönhetően annak, hogy a menekültek egyre több kárt okoznak Európa polgárainak, viselkedésükkel inkább ellenszenvet, mint empátiát váltanak ki. Így a brüsszelizmus, azaz a hatáskörök, pontosabban a politikai döntések elvonása a nemzeti parlamentektől nemcsak antidemokratikus törekvésként áll most már előttünk, hanem egyre inkább kiöli azt a hitet, hogy boldogabbá, jobbá tenné az európai emberek életét. Ezért is van szükség az alapszerződés módosítására, a vertikális integráció, a nemzeti hatáskörök elvonásának, azaz az új törésvonal egyik oldalán álló régi-új ideológia, a brüsszelizmus megállítására. Nem mellékesen erről szólnak David Cameron, Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski tárgyalásai ezekben a hetekben.