Hideg fejjel

Voltak Magyarországon olyan évek is, amikor teljesítményünkkel lelógtunk az európai térképről. Ha valaki már nem emlékezne rá: elszálló költségvetési deficit, egekbe emelkedő államadósság, recesszió vagy gazdasági stagnálás, két számjegyű munkanélküliség és megugró infláció jellemezték a magyar gazdaságot. Utóbbi kondíciós listát ráadásul nem is pusztán az „elmúlt nyolc évnek” tudom be: a második Orbán-kormány is sokszor az ötletszerű gazdaságpolitika irányába tolódott el, s úgy tűnik, idő kellett ahhoz, hogy kiderüljön: hazánk egy kis-közepes méretű gazdaság, nincsenek csodák. Miközben ugyanis piaci és nem ideológiai (!) szempontból szükséges a keleti nyitás, nyugati partnereinkre is szükség van. Olyannyira, hogy kivitelünk csaknem nyolcvan százaléka továbbra is a Lajtán túli világba áramlik.

Ha pedig nincs költségvetési szigor, az esetleges gazdasági növekedés sem ér sokat. Tudniillik adósságunk magas, hiány van a büdzsében – ezeket a tételeket pedig finanszírozni kell. Úgyszólván „élből” nem lehet optimista a kormány, csak realista. Idén sem kaphat minden érdekcsoport „valamit” a közös kasszából, nincs helye ugyanis a kiengedésnek. Rögzítsük a tényt: tavaly három választás volt, nem szaladt el a ló, sőt még a tervhez képest is alacsonyabb lett a költekezés mértéke. Igaz, megjött az állam kedve a bevásárláshoz: elképesztő az aktivitás a céges felvásárlások esetében, és ezen a téren, mi tagadás, hiányzik a transzparencia.

Hogy milyen év elé nézünk? Bármennyire nem elegáns, de a legfontosabb: nincs torkunkon a kés. Hiszen Magyarország finanszírozása akár devizaforrás nélkül is megoldható. Vagyis nemhogy nem vagyunk olyan helyzetben, mint 2008-ban vagy 1995-ben voltunk – akkor ugyanis nem volt választás, nagyjából két nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy megegyezzünk a hitelezőinkkel. Most nincs „Fel a kezekkel!” helyzet pénzügyeink körül. Nincs finanszírozási szükséghelyzet, mert a devizatartalékok nagyon nagyok, az ország fizetési mérlege rendben van, a költségvetés deficites ugyan, ám ez európai viszonylatban elmegy. Nagyon is. Amennyiben pedig idén kivezetésre kerülnek a devizahitelek, úgy tovább csökken külső adósságunk, tovább javítva finanszírozási pozíciónkat.

Hasonlóan fontos a gazdasági növekedés ösztönzése: a legelemibb a kiszámíthatóság és az olcsó hitelek elérése kell, hogy legyen. Ne csak rövid távra – néhány hónapra, fél évre – lássanak előre a vállalkozások, valamint legyenek a bankoknál elbírálható üzleti tervek, hogy a belső gazdasági szereplők is lendületbe jöjjenek. Az olyan jóléti intézkedések, mint a rezsicsökkentés kifutóban, miközben egy olyan jellemzően inkább szolgáltató gazdaságban, mint a magyar, az energiaárak nem fő meghatározói a növekedésnek – ezekkel is számolni kell. A válságadók kivezetését 2015-ben senki sem várja, hiszen akkor összedőlne a költségvetés. Sokkal inkább 2016-ról lehet szó, amikor a kiadási oldal visszafogásával legalább a fele megteremthető ennek az összegnek.

Háztartási szinten sok, kis pozitív változás jön: a devizahiteles törlesztőrészletek csökkenése, a béremelések, a családokat érintő további kedvezmények miatt több marad a zsebben, ráadásul több ágazatban lesz rendkívüli fizetésemelés, a kormány pedig további új munkahelyekkel számol.

Miután hazánk a külpiacoktól erősen függő ország, jelentős kockázatok bukkanhatnak fel ha a gazdaságpolitika – a javuló makroszámok kapcsán – elbízza magát, ilyenkor szoktak történni ugyanis a nagy mellélövések. Éppen ezért készíteni kellene egy borúlátó, egy közepes és egy derűlátó gazdasági tervet, ezekben meg kellene mondani, hogy amikor már nem lesznek egyszeri költségvetési tételek, hogyan lehet az államháztartási hiányt tartósan alacsony szinten tartani.

Remélhetőleg a külpiaci problémák és az orosz–ukrán krízis ráébresztette a kormányt arra, hogy a kettős beszéd nem vezet eredményre.

És hogy idén már több vasat nem kell a tűzben tartani.