Hatpontos útmutatás

„Ne hallgassatok a vészmadarakra, minden a legnagyobb rendben!” – nyugtatja a népet Atlantisz uralkodója az Erik, a viking című Monty Python-filmben. „A világért sem mondanék ellent őfelségének, de nem kizárható annak a lehetősége, hogy mégis süllyedünk” – szólt közbe egy alattvaló, miközben a sziget rendületlenül süllyedt az óceánba, sorra omlottak le az oszlopok. „Bármi történjék is, egy dolog egészen biztos: Atlantiszunk nem fog elsüllyedni” – még mindig magabiztos az uralkodó, pedig már a sós vízben tapicskol, de kinevez egy bizottságot a rémhírterjesztők felkutatására.

Nagyjából itt tartunk most Európában. Maradva a Monty Pythonnál, már legalább mellkasig ér a víz, vagy ha úgy tetszik, alva járunk. Mint 1913-ban.

A görög parlamenti választási kampányban például jórészt csak a neonácik által tematizált ügy volt a migráció, az újraválasztott Alekszisz Ciprasz a változatosság kedvéért Európára mutogatott. Ebben méltó társra talált volna a horvát kormányfőben, ha ő meg nem mutogat Athénra, hiszen ha az ember ellen összeesküdnek a szomszédai, ahogy Zoran Milanovic látja, akkor jó érzés belerúgni valakibe.

A horvát politikus példájából érdemes lenne tanulni: megkapta ugyan a maga negyedóra csillogását, amikor megmutathatta, hogy ő bizony kedvesebb, európaibb ember, mint Orbán Viktor, aztán egyetlen nap alatt összeomlott a horvát migránsellátási rendszer. Annyira gyorsan, hogy a híres A tervnek maga a léte, a B tervnek pedig a fenntarthatósága, na meg szabályossága erősen kérdéses. Nem is beszélve az állítólagos C tervről, a káosztervről.

Orbán Viktor idejekorán megmondta, hogy itt Magyarországon nem szeretjük a politikailag korrekt mellébeszélést, de Európa vezetőinek többsége egyelőre a dagályos ömlengésekben hisz. Tudják, Európa meg a falak lebontása. Márpedig a közhelylufikat ideje kipukkasztani, a jópofizást pedig nagyon sürgősen befejezni, akkor ugyanis már hiába kiabálunk, amikor a víz alatt leszünk. Persze van, akin már most sem lehet segíteni, Ausztria liberális újságírói ma is fasizmust vizionálnak ide, a szomszédba. Mind belpolitikai, mind európai szinten úgy döntöttek, hogy a nekik dobott mentőövet undorodva visszautasítják.
Az említett kollégák által fóbiásan utált és támadott Szabadságpártnak mostanra valamennyi migrációügyi követelése utat talált az európai politikába. Az utolsó tabu Schengen volt, aztán sorra vezették be a tagállamok a határellenőrzést. Szabad mozgásunk feltétele ugyanis az, hogy megvédjük a külső határt. Nem mindenkinek tetszik, ahogyan tesszük, de a kényelmes utazásról valahogy nem siet senki lemondani. Günter Verheugen volt német uniós biztos beletenyerelt a probléma közepébe, amikor egy tévéműsorban azt mondta Orbán Viktorról: „Ez az ember megpróbálja azt tenni, amit elvárunk tőle, csak hogy nekünk ne kelljen megtenni. A magyarok elvégzik helyettünk a piszkos munkát.”

„Mit akar tenni a kormány a jövőben létrejövő párhuzamos és ellentársadalmak ellen, hogy az újkori népvándorlás kultúraidegen tömeges bevándorlóit integrálni tudja?” – tette fel az egyik legkínosabb kérdést a bécsi vezetésnek a Szabadságpárt – már a magyar sajtóban is napi szinten szemlézett – elnöke, Heinz-Christian Strache. A választ ő is tudja, ami egyelőre nagyjából annyi, hogy hát, igyekszünk megtanítani őket németül. Felvetésének üzenete nyilvánvalóan az, hogy egyáltalán nem akar olyan embertömeget Ausztriába befogadni, amelynek integrációja problémás lehet, noha a dolgozó, németül tudó, adófizető, többségi kultúrát elfogadó bevándorlóknak azt üzente: itthon vagytok nálunk.

Orbán Viktor hat javaslatot vitt tegnap a brüsszeli csatába. A magyar álláspont szerint uniós erőnek kell védenie a görög határokat, el kell választani egymástól a gazdasági migránsokat és a menekülteket még a schengeni övezeten kívül, az uniós kasszába több pénzt kell befizetni a helyzet rendezésére, meg kell határozni a biztonságos országokat, kiemelt partnerséget kell kötni Oroszországgal és Törökországgal, és világkvótákat kell létrehozni. Konkrét javaslatai sokak számára megnyugtatóbban csengenek, mint az unásig átrágott kvóták (kimondásuk pillanatában elévült számokkal), nem is beszélve az eurokraták kedvenc kifejezéséről, a „holisztikus megközelítésről”. Az Orbán védelmére kelő bajor tartományi vezetők néhány politikustársuknál közelebb lehetnek az emberekhez, nyilatkozataik ugyanis valóban hasonlítanak ahhoz, amit az európai emberek többsége mond.